Killing Desire (Creepypasta ff) /HU/✔️

Vissza a feladatokhoz

Az a zöld szem - gondoltam magamban. Szinte ez volt az egyetlen dolog, ami annyira megmard Clockworkből. Hiába volt a másik szemében egy óra, hiába volt itt-ott véres, szakadt a ruhája, hiába volt kócos, mind hiába. Ez volt az, ami megfogott. Az élénk zöld szem, ami világít a holdfényben, ehhez társult a mogyoróbarna haja, ami szinte gyönyörűvé tette a lányt. Mintha alapjáraton nem lett volna gyönyörű... tökéletes volt. Olyan, mint egy gyilkos angyal.

Fél kettő körül érhettem vissza. A házban már majdnem mindenki aludt. Ben volt az egyetlen, akinek a szobájából hallottam valami zörgést, de hogy mi volt az, azt nem tudtam megmondani. Nem is érdekelt. Csak rá tudtam gondolni, és a szemeire. Pedig meghaltam a gondolattól. Akárhányszor visszagondoltam rá, gombóc keletkezett a torkomba, ami olyan mély volt hogy nyomta a szívem, ami ennek hatására összeszorult. Nehéz volt elviselni az érzést, de milliószor elviselem, ha cserébe felidézhetem az arcát. Szinte már magam előtt láttam.

Nem, nem tudom miért. Fogalmam sem volt, miért hiányzik ennyire, hogy miért akarom látni, de biztos voltam abban, hogy akarom. Igen, látni akartam. Hiába volt egy szociopata, engem nem zavart. Bármit megtettem volna azért, hogy még egyszer láthassam. Csak reménykedtem, hogy nem ez volt a legutolsó alkalom.

Mindeközben eszembe jutottak az itteni dolgok. Hoodie keresztbe tett nekem, szinte mindennel végig, és ebből semmit sem érzékeltem. Gondolom a bohóc se azért jött ide, mert véletlenül összetalálkoztak és haverok lettek. De lehet, hogy én vagyok paranoiás.

Minden gondolatom felesleges volt. Néha úgy éreztem, hülyeségeket gondolok. Feleslegesek a gondolataim, és lehetne értelmesebb is. De mitől? 

Lassan már ebbe is belefeledkeztem. Az ágyammal szembeni ablakon megláttam a felkelő napot, és azzal párhuzamosan lehunytam a szemeim...

~~~

-Tob! Tob! - rázott Masky unottan. Egyértelmű volt már, hogy ő az. Ő az egyetlen, aki így hív - Tob!

-Mivan? - kérdeztem kicsit felindulva. Sose bírtam, ha felkeltenek.

-Nem tudod, miről maradtál le tegnap - suttogta.

Ó, ha te azt tudnád, hogy mit csináltam tegnap... ha választhattam volna, hogy itt legyek a nagyon izgalmas dolgokkal, vagy az erdőben vele, egyből futottam volna az erdőbe...

-Na? - sóhajtottam, és kinyitottam a szemem.

-Slender úgy üvöltött Hoodieval, hogy harsogott az egész ház - kinyújtotta a kezét, ezzel prezentálva a házat. - hol voltál te? - vigyorgott.

Kellett pár pillanat, hogy felfogjam a dolgokat.

-Üvöltött? - húztam fel a szemöldököm.

-Ja - bólogatott - hogy milyen felelőtlen dolog egyedül idehozni egy "gyilkost" - hajlította a mutató és középső ujját egyszerre - lecseszte, hogy bármi baja lehetett volna. Aztán egy ideig még ment a duma, és miután Hoodie megelégelte elment.

Na jó, azt hiszem erre mondják hogy visszanyalt a fagyi. Kifejezetten élveztem a történetet, és valahogy úgy voltam vele, megérdemli, de Masky arcát látva neki nem ez volt a véleménye.

-Mi van? - kérdeztem meglepetten. Nem bírtam ki. Muszáj volt mosolyognom.

-Slenderman nagyon ideges volt, miután elmentél. Beszélni akart veled. - támaszkodott a falnak.

-Velem? - mutattam magamra. A meglepettség kiült az arcomra.

-Igen. Kérte, hogy nézzem meg, hogy visszajöttél-e, és küldjelek el hozzá.