Napok óta nézegettem a szobám falába vájt B betűt. Ötletem se volt, ki csinálhatta. Viszont emiatt napok óta senkit sem engedtem be a szobámba. Nem mint ha lenne valaki, max anyámék meg a nővérem. Zavaró volt, hogy zárnom kellett az ajtót. Hogy ki volt? Fogalmam sincs. Biztos hogy nem én, sem a szüleim, mivel apu elég szigorú velem, és van, hogy egy szöget nem enged beleverni a falba, nem hogy egy egy méter magas B betűt. A nővérem meg már rég kinőtt ebből, jóformán itthon sincs, csak hétvégente, mert hét közben bent van az egyetemen.
Mit jelképezhet ez a betű? Talán egy név akarna lenni? - gondoltam. A puszta gondolattól kirázott a hideg, hogy ki volt itt. Három lehetséges opció volt: az ajtón jött be, az ablakon, vagy a teraszajtón. Igen, már azt is zárom...
-Lynne! Vacsora! - kiabált fel anyu.
Általában fel szokott jönni szólni, de mivel mostanság ugye nem nyitok ajtót, ezt a módszert alkalmazza. Szinte semmivel sem tudom kimagyarázni. Mindig csak annyit mondok, hogy egyedül szeretnék lenni. Ők igazából ezt betudják valami tinédzseres dolognak, és nem sokat foglalkoznak vele. Szerencsémre.
-Máris megyek! - kiabáltam, és elővettem a szoba kulcsát.
~~~
Halk, topogó hang, csepegés, sokszor egymás után. Imádtam az esőt. Szerettem hallgatni a sűrű cseppek kopogását az ablakomon, a távolról, vagy éppen nagyon közelről jövő mennydörgést, és nézni, ahogy a villámcsapás vonalakat fest a falamra. Csodálatos látvány volt. Akkor éreztem igazán, hogy van élet a világban.
Előszeretettel nyitottam ki ilyenkor a teraszajtót, és ültem ki. Nem zavart a víz, sőt, jól esett.
Ahogy a vízcseppek érték az arcom, és vízesésként folytak le a nyakamig... mámorító. Aztán eszembe jutott valami...
Mindig volt elrejtve a teraszon egy kés. Igazából nem is volt elrejtve, mert mindig ott volt, de senkit sem zavart. Szerettem ilyenkor elővenni, és kicsit játszani vele.
Először csak gyengén nyomtam a csuklómhoz, majd ahogy felfelé haladtam, egyre inkább mélyítettem a vágásokat. Nem az volt a célom, hogy felvágjam az ereimet. Csak felszabadult bennem valami.
Jó volt érezni, ahogy a hideg vas felhasítja a bőröm, és ahogy az eső lemossa róla a vért. A víz kicsit csípte a sebet, de ez sem érdekelt. A szívemben éreztem valamit. Éreztem azt, hogy az életben egyszer jó az, amit csinálok...
Reggel mikor felkeltem, már sütött a nap. A kezem, amin a friss vágások voltak, kinyújtva lógott le az ágyról. Nagyon fájtak, és hiába volt rajta kötszer, még úgy is. Szinte alig bírtam mozgatni, de ennek ellenére kicsit sem bántam.
Felültem az ágyon, és hátratűrtem szőke, vállig érő hajam. Ahogy felemeltem a fejem, egy kisebb szívinkfartust kaptam.
"BL" - olvastam a falamról.
Az ajtóhoz rohantam, ami természetesen zárva volt, majd a túloldalra néztem.
A teraszajtó - suttogtam.
Hát igen. Azt becsukni valahogy kimaradt az este, így nem csak az L betűnek örülhettem, hanem a tónak is, ami az ajtó előtt trónolt. Nem az volt a legnagyobb baj.
Ki olyan idióta, hogy felmászik az erkélyemre azért, hogy belekarcoljon a falamba egy L betűt? Egyáltalán miért nem hallottam?
-Lynne - kopogott anyu az ajtómon - gyere reggelizni.
Na... Most mit csináljak?
Hol a pulcsi? Hova raktam este? Nem abban mentem ki?
Kifutottam az erkélyre, ahol ott volt a csurom vizes pulóverem.
VOUS LISEZ
Killing Desire (Creepypasta ff) /HU/✔️
Horreur"Sokan mondják, hogy nem vagyunk emberek, csak azért, mert másak vagyunk. De ez egy elhamarkodott ítélet, amit senki sem bír megérteni. Túlreagálják, pedig csak egy dologról van szó. Egy - úgymond - tulajdonságról, amiről mi nem tehetünk, de mégis...
