Creepypasta

Bloody painter#1

Ő itt Helen, 14 éves. A szemei olyanok mintha sohasem aludt volna eleget. Nem törődik a kócos fekete hajával, mivel nem szeret sok erőfeszítést tenni, hogy rendbe tegye magát; lényegtelen.

A padja az osztály hátulsó részén volt, az ablak mellett; mindig csendben rajzolgatott; olyan volt mintha ez jelentene neki mindent. Nem szeretett emberek társaságában lenni, magának való volt.

Volt egy ember, akit suli után a padlóhoz szorítottak. Tom-nak hívták, aki mindig a bántalmazás áldozata volt, nem azért, mert valamit csinált, hanem csak a körülötte lévő emberek gyűlölete miatt. Ilyen dolgok gyakran történtek és ezekhez Helen hozzá is szokott. Bár sajnálta Tom-ot, de nem akart közbelépni, elég kellemetlen volt.

A szünetben, Judy azt mondta, hogy elvesztette a karóráját s azt kereste. Helen nem segített neki, hiszen nem az ő dolga.

Hirtelen, valaki észrevett valami ragyogót Helen táskájában.

„Mi ez?” Kérdezte Ban, ahogy belenyúlt a táskába s kivette az órát, ami mű gyémántokkal volt díszítve. Helen nagyon meglepődött amint meglátta, nem tudta, hogy kerülhetett oda. „Ó! Ez az én karórám!” Judy visszakapta Ban-től az óráját miután észrevette. Mindketten Helen-t bámulták egy fura tekintettel. „Nem én voltam!” Mondta Helen, aki még mindig a jegyzetfüzetébe rajzolt, a tekintete elfordítása nélkül. „Ja, persze.” Judy és Ban kimentek az osztályteremből mihelyst a lány levonta ezt a következtetést.