Creepypasta

clockwork#2

Lassan felébredt. Az ágyban feküdt és az orvos mellette ült. Valami nagyon nincs rendben. Nem tudta, hogy miért, de utálatot érzett az orvos iránt. Az orvos ezt észrevette s elfordult. „Nem lett volna szabad felkelned, míg a dózisokat adjuk neked. Nem tudjuk biztosra, hogy hogyan hatnak rád, de úgy érzem, hogy idővel meg fogjuk tudni.” Egy pillanatra csendben maradt mialatt egy kis tükröt vett elő, hogy ne kelljen rá néznie. Úgy látszik, hogy a kinézetedet is befolyásolja. Natalie meglátta magát a tükörben. Tágra nyitotta a szemeit. Teljesen zöldek voltak! Észrevette, hogy még mindig ott voltak az öltések a szájánál, de valamilyen furcsa okból kifolyólag boldogságot érzett. Hevesen vert a szíve s halkan felnevetett. Az orvost rémület fogta el, ahogy látta felállni. 
„Doktor úr!” Mondta nevetve. Remegve megnyomta a monitor alatti gombot.
„Igen?”
„Lejárt az idő!”
Egy hangos sikoly hallatszódott a kórház folyosóiról. Két biztonsági őr berontott a szobába, az ajtót berúgva. Az első dolog, amit megláttak az a vér volt. Vér a falakon, az ágyon, a földön és még a mennyezeten is. Natalie az ágyhoz szíjazta az orvost. A gerince teljesen ki volt tekeredve s az ágy úgy volt meghajlítva, mint egy szendvics. A szeméből, az orrából és a szájából vér folyt ki s a sarokban volt a gyilkos, aki vidáman rémisztő képeket rajzolgatott a falra vérrel, ezt követte a mondata „Lejárt az idő!” Lassan feléjük fordult. Tágra nyitotta a szemeit s egy őrült vigyor húzódott végig az arcán.
„Sziasztok, barátaim! Szeretnétek játszani?” A rendőrség azonnal fegyvert rántott elő, amikor nekitámadt az egyik tisztnek, ki tudott térni a támadásából. Megragadott egy zsebkést és végigszelte a tiszt derékvonalát. Vér és belső szervek ömlöttek ki belőle s a tiszt összerogyott. A másik tiszt megrázta a fejét a félelemtől és eldobta a fegyvert. Natalie lassan odasétált hozzá, a mellkasára szegezte a kést. „Lejárt az idő!” Belemélyesztette a kést s egészen a gyomráig húzta. A belső szervei a földre loccsantak s összeesett.
Natalie édesanyja csendben aludt a férje mellett. Arra ébredt fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. Felkelt s kisétált a hálószobából, hogy kinyissa az ajtót. Bizonyára kintről jött a dübörgés. Odament az ajtóhoz, de egy pillanatra csendben maradt, mielőtt megfogta a kilincset. Egy infantilis röhögés hallatszódott, még az esőnél és a mennydörgésnél is hangosabb volt. A fülét az ajtóra szegezte.
„Szia, anya!” Natalie berontott a házba, két késsel a kezében. Az édesanyja hanyatt esett, beverte a fejét a ruhafogasba. Az egyik kampó belefúródott a koponyájába, erősen vérzett hátulról. Megbénulva zuhant a földre, de még mindig eszméleténél volt. Natalie fölé magasodott s lassan letérdelt, hogy a szemébe tudjon nézni s megmutatta neki, hogy mind kettő kését átitatja a vér.
„Anya, én szenvedtem.” Lágyan végig húzta a kést az édesanyja arcán. Natalie megdöntötte a fejét. „Túl gyenge voltál. Semmit se tettél.” Édesanyja csak rángatódzott és erősen kapkodott levegőért, mint egy partra vetett hal. Natalie megragadta édesanyját s óvatosan a hátára fektette, „V” alakban felmetszette a mellkasát. Az anya csak rázkódott és zihált. Natalie tudta, hogy már nem maradt sok ideje. Erőteljesen felnyitotta a mellkasát egy erős csattanással kísérve. Natalie belenyúlt s megragadta a szívét, ami lágyan vert a kezében. A pulzusa egyre jobban lelassult. Hirtelen kitépte, vér fröccsent az arcára. Édesanyja szemébe bámult, ahogy lassan meghalt. „Szép álmokat!” Mondta édesanyja holttestének. „Lejárt az idő!” A szívét a holttest szájába tette, gyengéden megütögette az arcát majd felállt. Még nem végzett a munkával.
Natalie édesapja David felébredt és észrevette, hogy a felesége még nem jött vissza. A szeme hozzászokott a szoba sötétéhez s hirtelen észrevette Natalie-t az ágya mellett. Ördögien mosolygott, a zöld szeme szinte világított a sötétben. Tiszta vér volt s a szag elviselhetetlen volt. Szomorúan nézett. „Te jó ég! Anya meghalt! Kíváncsi vagyok, hogy így ki fogja megkapni a pénzt.” Hirtelen megragadta az apa fejét. „Mindig is csak ez érdekelt, nem? Mindig is csak ez érdekelt!” Édesapja, aki elég erős volt megragadta a nyakánál és a földhöz vágta. Elkezdte rugdosni a mellkasát, amíg vért nem köhögött fel. „Ugye milyen jó érzés apa?” Még több vért köhögött fel. „Mindazok után soha nem bántad meg, ugye?” Tágra nyitotta a szemeit. „Nem vagy a lányom!” Egy széles vigyor húzódott végig az arcán, ránézett a világító szemeivel mihelyt vér csöpögött le a száján.
„Igazad van! Nem vagyok!” Hirtelen elgáncsolta és egy hatalmasat esett. Felállt késekkel a kezében. „Azt mondják, minél nagyobb vagy, annál nagyobbat esel.”Megfogott egy párnát, rászorította az édesapja arcára, majd elkezdte egyre erősebben taposni, egy idő után hallotta a csontos törését. Amikor levette a párnát, az apa arca szörnyen össze volt törve. Nyöszörgött, sírt a fájdalomtól. „Mi a baj, apa?!” „Nem bírod elviselni a fájdalmat?!” Mindkét kését beleállította a hasába, benne hagyva azokat. Egy nagy lécet tört le az ágyból. Édesapjára helyezte a lécet, majd minden erejét összeszedte és belenyomta a testébe, ami összezúzta a belsőségeket. Sikított, amint vér folyt ki a száján, halkan levegőért kapkodott. Még egy kicsit jobban belenyomta a lécet és a belső szervek kiömlöttek a testéből. A vér a földre fröccsent és Natalie arcára is ment egy kevés.
„Lejárt az idő!”
Na, végre jöhet a kedvenc része. Halkan odalopakodott a bátyja szobájához. Csendben kinyitotta az ajtót, vér csöpögött a szájából. A bátyja nem volt az ágyában, valószínűleg valahova elbújt. „Jaj, drága bátyus!” Belépett a szobába. „Csak jól akartam szórakozni!” Mihelyst belépett hallgatódzni kezdett. Ahogy egy kicsit jobban fülelt, meghallott valamit. Enyhe lélegzést.
*KOPP!*
Remegve zuhant a földre. A bátyja mögötte volt egy most már véres baseball ütővel. Mérgesen bámult. Dühösen lihegett, lassan próbált felállni, de a bátyja újból megütötte. „Anya mindig azt tette, ami neked jó volt!” Erősebben ütötte meg utoljára s mély levegőt vett. Erősen vérzett. A zöld szemei elhalványulóan világítottak a sötétben. Gyengének érezte magát s a plafonra nézett. Eszébe jutottak az itt töltött napjai. A szenvedések, amik négy esztendőn keresztül kínozták. Hirtelen erőteljesnek érezte magát. Infantilisan kezdett röhögni. A bátyja meg akarta ütni, de a két késével megakadályozta. „Pokolra jutsz, bátyus!” Egy erős ütéssel a bátyja átesett az ágyon és beverte a fejét a falba. Mérgesen morgott. A két kését beledöfte bátyja karjába, a falhoz szögezte. Sikított és rángatódzott. „Nézzük, mit is tudnánk használni?” Szétnézett a szobában, mosolygott, ahogy meglátott egy nagy henteskést az ágy mellett. Felvette és a bátyja felé vette az irányt. „Azt mondják, hogy a szem az ember legpuhább része.” Megnyalta a kést. Reszketett, ahogy elkezdte kivájni a szemeit. Hangosan kiabált és Natalie egy ruhadarabbal lefedte a száját. „Na, na. Nem ébresztheted fel a szomszédokat!” Semmit sem látott, a fájdalom elviselhetetlen volt. Vér csordult ki a szemüregeiből. Sírt volna, de az már lehetetlen. Natalie megfogott egy ollót és bátyja felé közelített. „Azt hiszem ezt be kéne fejezni, bátyus!” Beledöfte az ollót a hasába és erre a bátyja felsikított. Úgy bánt vele, mint egy festőművész, aki kézműves is egyben: felvágta a bőrét, mint a papírt. Kihúzta a belét. „Tudod mit szeretek? A makaróniból készült műalkotásokat!” Nekilátott a bél feldarabolásának. „Habár szerintem ez túl vastag, ahhoz, hogy egy tányérra ráférjen!” Ehelyett inkább a lábujjait kezdte el egyesével összezúzni. Utána levágta az ujjait. A bátyja most már a saját vérében fuldoklott. Levette a ruhadarabot és a szájából vér ömlött ki. „Jaj, bátyus! Talán ettől jobban leszel!” Lenyomta a bátyja ujját a torkán, ami meg is akadt. Fuldoklott majd meghalt.
„Lejárt az idő!”
A lány, akit Natalie-ként ismernek bement a szobájába. A szobasarkában meglátta a zsiráfplüssét. Egy ideig bámulta, majd szó nélkül bement a fürdőszobába. Magára nézett s meghallott egy ketyegő hangot. Lenézett, megpillantott egy zsebórát. Elővette az egyik kését, megragadta a zsebórát és szétszedte, csak a számlapja maradt belőle. „Az idő segít átvészelni a szenvedést.” Mondta halkan. Lassan elkezdte kivájni a bal szemét, a látása elhomályosodott. A szemgolyó a mosdókagylóba esett, ahogy kitépte. Az óra tökéletesen beleillet a szeme helyére.
„A… nevem… Clockwork!”
A fiatal lány, akit egykor Natalie-ként ismertek kisétált az égő házból. Bent a zsiráf lassan szénné égett a családja holttesteivel együtt.