Creepypasta

Karmazsinvörös agyarak

"Úgy fázom."

Ez volt az első gondolat, ami Amber kába tudatába jutott. Kinyitott a szemét és nem látott semmit, csak az őt körülvevő sötétséget. Halkan felnyögött ahogy felküzdötte magát a hason fekvő pozícióból amin feküdt, maga köré fonta csupasz karjait hogy védekezzen a levegőt átható furcsa hideg ellen. Számtalanszor pislogott és elsöpörte a sötét hajtincset az arcából, ahogy a szeme elkezdett hozzászokni az éteri aurához ami betöltötte a hideg, üres szobát.

"Mi... Hol vagyok? Hogy kerültem ide?"

Térdre küzdötte magát és megborzongott. A szoba hideg volt... nagyon hideg. Nem emlékezett arra, hogy jutott ide, semmi emléke nem volt az elmúlt pár óráról.

Amber lassan felkelt és körbenézett. "He-helló? Hol vagyok? Van itt valaki?" kiáltotta, a reszkető hangja némileg visszhangzott a kopár szobában. Az általában aktív elméje homályos volt, próbálta észlelni mi történik vele, és zavarodottságában egy jeges félelem kezdte hatalmába keríteni. "Mi történik?" Reszketett és újra maga köré fonta a karjait. "Gyerünk, Amber, gondolkozz; mi az utolsó dolog amire emlékszel?" Megdörzsölte a szemét. "Erik... A könyvesbolt... Ne, nem tudok emlékezni!"

Amber ismét körbekémlelt. Egy furcsa, halvány, foszforeszkáló köd terjengett körülötte, nagyjából elég fényt adva ahhoz, hogy lássa a környék formáit. Ennek a hideg ködnek hála észrevett egy ajtót, és borzongás futott végig a gerincén, bár azt nem tudta, hogy az izgalomtól vagy a rettegéstől. Amber óvatosan az ajtóhoz sétált és kinyúlt, hogy lenyomja a hideg kilincset. Az elméje egy furcsa félelemtől lángolt, amely elnyelte a gondolatait, miközben a kilincset fogta. "Mi van az ajtó mögött? Mi van, ha be van zárva, és csapdába estem? Egyáltalán miért vagyok itt? Ez a szoba olyan hideg."

Zakatolt a szíve, Amber összeszedte magát és szorosabban markolta meg a kilincset, lassan lenyomta és kinyitotta az ajtót. Megkönnyebbülésére egy utat nyújtott; és még meglepetésére nem adott ki hangot. Nem nyikorogtak a zsanérok, semmi finom csilingelés ahogy a kilincs a foglalatba fordult. Csak csend.

Lenyelte a gombócot a torkában és az ajkára harapott ahogy teljesen kinyitotta a csendes ajtót és kikukucskált. Átlépte a küszöböt és körbenézett. Egy folyosó volt. A régi viktoriánus házakra emlékeztette, leszámítva hogy ez teljesen csupasz volt. Semmi kép, szobor, szobanövény, még tapéta sem; csak sötét, hideg falak és ajtók. Ajtók tucatjai sorakoztak a folyosó mindkét oldalán, némelyek hasonlóak és némelyek pont olyan sötétek és csendesek mint amiből kijött.

Amber ismét megborzongott és próbálkozott, a hangja még mindig remegett, "Ömm... Helló? Van... Van itt valaki?"

Semmi válasz nem volt csak a hangja a sötét falak között zengve. A kezeit szorongatta és szorosabban ölelte magát, a szíve zakatolt. "Meg kéne próbálnom kinyitni az egyik ajtót?"

Óvatosan előrelépett egyet, elérte a vele szemben lévő kilincset. Annak ellenére, hogy az előbb meg tudta ragadni, lefagyott, és a puszta terror hidege futott végig a gerincén.

Egy hang hallatszott mögüle a szobából, ahonnan nemrég kilépett: egy halk sziszegés.

Az aggodalom egy halk nyögése jött ki a torkán ahogy megfordult, a szemei nagyra nyíltak és elsápadt. Irányíthatatlanul reszketni kezdett ahogy a sötét szobába bámult. Először nem látott semmit, csak a hideg sötétséget ami körülölelte. Tovább bámult, nem merte elkapni a tekintetét ahogy várt.