Creepypasta

Dark woods Circus

Ha nem akarod tudni az igazságot, most fordulj vissza. Ha mégis tovább olvasod ezt a szomorú történetet, nem mondhatod később, hogy én nem szóltam.

Fogadnék, hogy azt hiszed, a cirkusz a szórakozásról és a játékokról szól. Biztos azt gondolod, a "cirkuszi különcök" ugyanolyan emberek, mint te vagy én, akik éppen annyi örömüket lelik az előadásban, mint amennyire te élvezed nézni. Úgy véled, ezek a "különcök" mindig ilyenek voltak; deformáltak és "mások", bizonyára. Azt hiszed, az a kétfejű bohóc születése óta ilyen, az az énekes a kecskelábakkal azért kapott állati testrészeket, mert valódi végtagok nélkül született, az a normálisnak tűnő srác pedig az éjfekete hajjal csupán egy másik előadó, aki elszökött otthonról.

De igazából nem érdekel téged. Nem gondolkozol sokat ezekről a különcökről. Hogy vajon hogyan kerültek a cirkuszhoz. Bármiben lefogadom, hogy fogalmad sincs a fájdalomról és a szenvedésről, amin keresztülmentek.

Nem hallottad az ordításaikat és a sikolyaikat az éjszakában. Nem hallottad őket könyörögni a megváltó halálért. Nem érezted a rothadó hús gyomorforgató szagát.

Semmit sem tudsz. Egy árva dolgot sem. De épp azért vagyok itt, hogy elmeséljem neked. Ha nem akarod tudni az igazságot, vagy épp nem vagy elég erős hozzá, még visszafordulhatsz.

Kezdjük hát a különcökkel, akik csatlakoztak a társulathoz. Bár az, hogy csatlakoztak, nem épp a helyes kifejezés, vagy igen? Nem, ha az összes "különc" egykor átlagos ember volt, míg el nem rabolták őket gyermekként, amikor csupán látni szerették volna, milyen egy cirkusz. Így van; el nem rabolták. Elragadva az utcán, mikor senki nem hallotta a sikoltozásukat, a zokogásukat és segélykéréseiket. Hiába rúgtak, ütöttek, kapálóztak, tettek meg mindent, amit tudtak, hogy elmenekülhessenek. Végül mindegyikük próbálkozása kudarcba fulladt, és nem lettek többek holmi tengerimalacnál a ketrecben.

Mielőtt a cirkuszban járt, ott volt ez a nevelt fiú a sötétkék hajjal. Nem sokkal azelőtt talált új otthonra és egy szerető anyára. Igen, talán szegény volt, és az is igaz, hogy nehéz élete volt. Az is lehet, hogy az utcán halt volna meg magányosan. De az az átkozott cirkusz... Az az átkozott cirkusz elvette tőle még a lehetőségét is annak, hogy a saját életét élje... Hogy esélye legyen egy emberi életre, az öntudatra, mintsem hogy egy vérszomjas állatként létezzen tovább.

De nem. Persze, hogy nem. Mert nekik magukkal kellett vinniük őt. Csupán kilenc éves volt, még gyerek, amikor beinjekciózták azokkal a... azokkal a dolgokkal. És tudod, mit tettek vele azok a dolgok? Tudod? Teljesen tönkretették. Szó szerint: elveszítette az eszét. Egy valódi kannibál lett belőle. Bármikor örömmel végzett és fogyasztott el egy másik embert. Egy embert. És tudod, mit? Még élvezte is. Élvezte azt a különleges ízt, amit csak az emberi hús adhat. Valójában azt szerette enni, ami hideg volt, nyers, és... ember. Szerette érezni, ahogy a vér kavarog a szájában, és apró cseppek folynak végig az állán. Hát nem imádni való egy kép?

És tudod, miért pont ez a kisfiú lett kiválasztva arra, hogy kísérletezzenek rajta? Miért pont ő, a pici fiú, aki majdnem az utcán halt meg, lett a kiválasztott? Azért, mert még gyerek volt, akinek szép emlékekkel kellett volna kitöltenie az életét ahelyett, hogy gondolatai egyfolytában a hús, a vér és a még több hús körül járnának.

Most már sejtheted, miről beszélek. Már legalább egy kis ízelítőt kaptál a szörnyűségekből. Szóval újra megkérdezem: vissza akarsz fordulni? Mert folytatom...