Creepypasta

A német kannibál

Közhely, hogy az interneten minden megtalálható: ételt éppoly könnyen rendelhetünk a világhálón, mint bérgyilkost. 2002 óta pedig azt is tudjuk, hogy emberhúst is lehet találni, mégpedig eredeti csomagolásban. Ekkor tartóztatták le ugyanis Armin Meiwes-t, a Rohtenburgi kannibált, aki egy online kannibálfétis-fórumban keresett, és talált önként jelentkező áldozatot, akit megölt és elfogyasztott.

VIGYÁZAT!Csak erős idegzetű olvasóim görgessenek tovább. Tudjuk, hogy sokszor használjuk ezt a frázist, de ez most tényleg durvább lesz, mint valaha.

Armin Meiwes élettörténete felveti a kérdést, ami a sorozatgyilkosokról szóló írásoknál rendszeresen visszatér: a gyilkosok gyilkosnak születnek, vagy azzá teszik őket? Bár a szigorú definíció szerint nem egy sorozatgyilkosról beszélünk, hiszen csak egy embert ölt meg; a háttere, a viselkedése, a motivációi és reakciói alapján biztosan mondhatjuk, hogy ha lett volna lehetősége, másokat is megölt volna (az ügyészség többek között ezzel is érvelt, amikor életfogytiglani börtönbüntetést kért rá).

Sorozatgyilkosoknál visszatérő motívum, már-már klisé az anyával való beteges, függő viszony. (A már megjelent, Chikatilo-ról szóló cikkünkben is volt szó erről, és a még eltervezett számtalan cikk nagy részében is vissza fog térni.) Armin Meiwes nyolc éves volt, amikor az édesapja elhagyta a családot, majd nem sokkal ezután két bátyja is elköltözött, egyedül hagyva őt az édesanyjával a villának is beillő vidéki házban. Waltraud Meiwes domináns személyiség volt, aki a fiát érzelmi függőségben tartotta, nyilvánosan megszégyenítette, sehova nem engedte el egyedül, így a fiúnak limitáltak voltak a szociális kapcsolatai. Egyetlen "barátja" és félig-meddig apaképe Franky nevű képzeletbeli barátja volt; később az online fórumban is az ő nevét használta nicknévként. Franky, az anyjával ellentétben, meghallgatta őt; Armin Meiwes így érzelmi viszont alakított ki a kitalált figurával, és rá kezdte kivetíteni kannibalisztikus vágyait.

Nehezen lehet visszafejteni, hogy mi okozta ezeket a hajlamokat, vagy mikor mutatkozott meg először. Meiwes apja egyik nyilatkozatában említi, hogy már négy éves korában megszállottan rajongott a Jancsi és Juliska meséért, amiben a gonosz boszorkány felhízlalja és meg akarja enni a címszereplőket. Kérdés, hogy a legelterjedtebb gyerekmeséért való lelkesedés tényleg kannibál hajlamokat jelez-e, illetve kialakul-e, és felfedezhető-e egyáltalán ilyen fiatalon egy paraszexuális hajlam — vagy a férfi csak egy kis reflektrofényt akart kiharcolni magának. Azt viszont maga Armin Meiwes állítja, hogy tizenkét éves kora körül a Robinson Crusoe olvasmányélménye milyen mélyen hatott rá, különösen az a részlet, amikor Pénteket meg akarják enni a kannibálok. Ekkor kezdett arról fantáziálni, hogy megeszi az osztálytársait; elmondása szerint azért, mert úgy vélte, hogy így a részévé válnak, és örökre vele maradnak, nem utasíthatják őt vissza, ahogy egész addigi életében tették.

1981 januárjában, tizenkilenc évesen önkéntesnek jelentkezett a Nyugatnémet Hadseregbe, ekkor négy évre írt alá. Ezzel részben kiélhette azt a vágyát, hogy másokat irányítson (hamar elindult felfelé a ranglétrán, és visszaemlékezések szerint kifejezetten jó vezetőnek bizonyult), időlegesen el tudta nyomni a kannibál hajlamait, és az anyja hatása alól is megszabadult. Legalábbis egészen addig, amíg át nem helyezték Bréma tartományba, ahol az anyja is élt. Az az átmeneti javulás, amit a katonaságban elért, összeomlott: azt a határozottságot, amit nap közben fel tudott mutatni, azonnal levetkőzte, ahogy esténként visszaért a családi otthonba. A katonatársai vallomásaikban gyakran említik, hogy az informális eseményekre, ahova ők a feleségeiket vitték el, Meiwes-t az anyja kísérte, és ilyenkor számukra is látszott, hogy a nő minden tekintetben irányítja a fiát, aki teljesen döntésképtelenné vált a jelenlétében.