1896-ban ez a félelmetes baba egy Robert Eugene Otto Key West nevű fiúcska tulajdonát képezte, aki Floridában lakott. A játékot egy szolga adta neki, akiről az a hír járta, hogy igen jártas a fekete mágiában, és feltehetőleg nem szerette a fiú családját. A kisfiú, mivel imádta a babákat, nagyon örült az ajándéknak, és gyakorta előfordult, hogy hosszasan beszélt vele. A ház szolgái arról számoltak be, aggódnak Otto, a ház urának biztonságáért, mert nem egyszer hallották, egy démoni hang válaszolt a kisfiú feltett kérdéseire, illetve látták, ahogy a baba szobáról-szobára elhaladt az ablak előtt, mikor senki sem tartózkodott a házban. Hamarosan beigazolódtak a szolgák feltételezései. Egyre gyakoribbá vált, hogy a szülők a feldúlt házba léptek be, a vázákat törötten találták, a kis Robert pedig tagadott mindent: állítása szerint a baba tette tönkre a berendezést. A házat a szülők halála után Robert örökölte, aki 1972-ben hunyt el. A házat ezután egy másik család vásárolta meg. Az egyik tag, egy kislány, nézelődés közben megtalálta a babát a padláson. A szülők elmondása szerint nagyon megrémült, mivel a lány váltig állította, a baba meg akarta őt ölni. Még évtizedekkel később, felnőttként is azt állította az újságíróknak, hogy az élt.
A játékot végül egy múzeumba adták Key Westbe, ahol a mai napig látható. Az a legenda tartja, engedélyt kell kérni a babától, hogy kép készülhessen róla, mert ha az illető nem teszi, átok sújtja. Ha mégis megtörténik, a múzeumban lehetőség van úgynevezett „átkozott” levelet írni, amiben bocsánatot kérhetnek a látogatók a babától, és mentesülnek a sötét varázslat alól. Érdekesség, hogy Robert ihlette a Gyerekjáték című horrorfilm főszereplőjét, Chuckyt is.

ESTÁS LEYENDO
Creepypasta
TerrorEbben a könyvben legendák, furcsa dolgok vagy éppen félelmetes történetek találhatók.Lesznek olyanok amik velem történtek és lesznek olyanok amik nem. #12 in horror 2018.03.27 #9 in horror 2018.03.29 #1 in truestory 2018.05.12 #1 in truestory 2018...