Van az a szerelem /Befejezett/

Se veled,se nélküled

-Nézz már a lábad elé 'Tsumi!-Szídott le,majd segített fel a földről Kisame,mert az imént a nagy kergetőzésben nem figyeltem oda,s nekiszaladtam,minek köszönhetően mind a ketten elestünk.

-Ne haragudj,'Same,de el kell kapnom Barbiet.Már megint agyfaszom van tőle,és le akarom csapni.-Magyaráztam,és az utóbbi háta mögé pillantottam,remélve hogy még látom a szőkét,de nem.Ő már valószínűleg 60 mérfölddel előttem járt.Remek.

-Oh,hát,izé..sok szerencsét.-Felelt,majd odébbment,én pedig tovább térítettem irányomat.Már kezdtem feladni,mert végigjártam mindent,de nem volt sehol.Felszívódott.

Már indultam visszafelé,mikor megpillantottam a szőke loboncot a szobám ajtajában.Összetalálkozott tekintetünk,jeleztem neki,hogy jobb ha fut.Rá se hederített.Biccentettem,s ultra nagy sebességgel kezdtem felé irányulni,de ő csak ott állt.Mivel azt hittem hogy elfut,túlságosan is erőteljes lendületet vettem.Már nemtudtam megállni,így nekivágódtam,és mindketten elterültünk a padlón.

-Miért álltál meg,te idióta?-Ráncoltam össze a szemöldököm,miközben próbáltam leszállni róla.

-Csak kíváncsi voltam arra,hogy mit akarsz velem csinálni.Hm.Leütni nem tudsz,magasabb vagyok nálad.A többiről ne is beszéljünk,simán lefoglak.Hm.-Mondta,miközben megtámaszkodott félkézzel a padlón,s mosolygott.

-Arrgh..igazad van..de mostmár elég a mókából Barbie.-Feleltem,mire le akartam róla mászni.Már majdnem sikerült is,de hirtelen megfogta a csípőmet,és visszarántott magára.Ajkunk már majdnem összeért,mire elpirultam,és csak egy 'Barbie'-t tudtam kinyögni.Barbie lehunyta szemeit,majd közelített felém.De ekkor gondoltam egyet,és hirtelen pofáncsaptam.

-Mégis mit gondolsz,te nyomorék?!Nem vagy normális..mit hiszel?!Hogy csak kedvedre csókolgathatsz!?Visszaélsz a bizalmammal,kölyök!-Förmedtem rá,majd tökönrúgtam,bementem a szobánkba,és rázártam az ajtót.Hihetetlen.Egyszer sírok a vállán,és azthiszi hogy kedvére rántogathat engem?Hát,ha egyszer az életben nekem ő tetszett valaha(amit kétlek)most biztosan kiábrándultam belőle.Másodpercekkel később valaki kopogtatott az ajtómon.Letöröltem a könnyeket a szemeimről,s kikiabáltam.

-Ki az?!

-Itachi.Beszélni szeretnék.Ja,és Pein üzeni,hogy el fogja venni tőled a kulcsot,ha csak így zárogatod a szobátok ajtaját.-Hallottam kintről,mire felálltam,az ajtóhoz cammogtam,s kinyitottam 'Tachinak,mire besonfordált,leült Deidara ágyára,és a szemeimbe nézett.

-Nagyon rossz bőrben vagy mostanában.Minden oké?Tudod,hogy nekem bármit elmondhatsz,Etsumi.A legjobb barátod vagyok!-Felelte,majd mosolyra húzódott a szája.Leültem mellé,s fejemet a vállára hajtottam.

-Tudod Itachi,Deidara kikészít.Egyszer normális,egyszer nem.Ez miért van?

-Sokszor van ilyen.Az összes taggal.Mindenkinek vannak olyan pillanatai,amikor a hangulatuk olyan,mint egy hullámvasút.Deidara is ilyen,ahogy te is.De majd vége lesz,hidd el.-Simította végig tenyerét az arcomon,mire elgondolkodtam azon,amit mondott.Valóban így lenne?Deidara nekem olyan,mintha a testvérem lenne,mellette mégis utálom.Egyszerűen az agyamra megy.Rohadtul az agyamra megy.Kibaszottúl az agyamra megy.Kurvára az agyamra megy.Rohadtulkibaszottúlkurvára az agyamra megy.Mégsem tudok rá haragudni...talán valahol a szívem mélyén BARÁTILAG!!!! szeretem őt?Lenne rá esély?Nemtudom..ez sosem fog kiderülni.Sosem fogok odaállni elé,mondván hogy "Figyelj,Barbie.Amúgy nem utállak annyira,mint hinnéd."Nem lennék rá képes.Talán egyszer majd megtudja,hogy igazából nincsen vele problémám.Talán...egyszer...valamikor.

-Etsumi,minden oké?-Szólongatott Itachi,mire felnéztem rá,jelezve,hogy "Nem haltam meg,csak befolyásolta az agyamat a lelkizős szöveged."Levettem a fejem a válláról,eléálltam,s így szóltam.

-Köszönöm,Itachi,amit mondtál.Nagyon hasznos volt.De most lenne egy kis dolgom..-Mormogtam,miközben megfordultam,de ő még utánam szólt.

-Miféle dolgod?-Értetlenkedett az utóbbi.

-Megkeresem Barbiet.-Kacsintottam,s azzal elhagytam a szobát.

Kerestem.De hiába.Eltűnt.Nem volt ott.Gondolom elment valahova jó messzire,hogy ne kelljen a közelemben lennie.Mondjuk egy ilyen lecseszés után meg is értem,ki akarna a közelemben lenni?

Becammogtam Sasorihoz és Tobihoz,mivel ők ketten a legjobb haverjai,biztos elmondta nekik,hogy hova lép le.

-Mit szeretnél,Etsumi?-Állt elém Tobi azonnal,mikor megjelentem.

-Hát,Barbie elment,és mivel ti ketten vagytok a legjobb haverjai,gondoltam nektek elmondja,hogy hova.-Forgattam a szemeimet,miközben az ajtófélfának támaszkodtam.

-Nekem nem mondott semmit...Sasori?-Fordult hátra Tobi,karbatett kezekkel.

-Nekem rémlik,mintha mondott volna valamit.Talán esőrejtek felé ment,ha szomorú mindig oda megy.-Felelte az imént említett,miközben ismét valami mérgen dolgozott.

-Rendben,köszönöm.Akkor nem is zavarlak titeket tovább.Sziasztok!-Intettem feléjük,mire Tobi elköszönt tőlem,Sasori pedig intett egyet rám se nézve.
Az ajtóba érve felvettem az Akatsukis köpenyem,illetve a kalapom,mire a hátam mögül egy női hangra lettem figyelmes.

-Hova mész?-Kérdezte.Megfordultam,és szembetaláltam magam a kékhajú csodával,Konannel.

-Esőrejtekhez,miért?

-Már megint harcolni akarsz?Nem volt elég az este?-Tette keresztbe kezeit.

-Neem,most keresek valakit.Na,de sietek.Szia Konan!-Intettem,s kisiettem az ajtón.

A hazám felé tartottam.Ahol felnőttem,ahol elvesztettem a családom,és ahonnan elszöktem.Oda tartottam éppen.De most nem be a faluba.Hanem a társamért.Barbieért.Most mindennél fontosabbnak tartottam a beszédet vele.

Egy öt perces gyaloglás után megérkeztem.A hazám.Esőrejtek.És megláttam.Megláttam a szőke tincset,az Akatsukis köpennyel együtt.A tóparton ült,egy Sakura fa alatt.Odasiettem hozzá,mire észrevette a lépteimet,felemelte a fejét,s kérdezett.

-Ki vagy?-De ekkor eltátotta a száját,mikor leemeltem magamról a kalapomat,s melléültem.

-Deidara..sajnálom.Komolyan sajnálom.Nagyon idegesítő vagy számomra.Extrém idegesítő.De nem vagyok képes haragudni rád.Egyszerűen lehetetlen.Olyan vagy nekem,mint egy testvér.Kérlek,bocsáss meg nekem,Barbie..úgy értem..izé..Deidara.-Mikor végeztem a mondandómmal,mélyet sóhajtottam,a reakcióját várva.Vártam,vártam,de nem történt semmi.Már készültem volna elmenni,de megállított valami.Az a valami Deidara volt,ahogyan hátulról átölelt.

-Persze hogy megbocsájtok,te kis butus.Tőlem volt hülyeség,hogy meg akarlak csókolni.Rád lehetetlen mérgesnek lenni,túl aranyos vagy hozzá.Hiszen még komolyan venni sem tudlak!-Éreztem a hangjában,hogy végre vidám.Ekkor fogtam magam,s megfordultam.Két kezemet a nyakába fontam,s visszaöleltem.

-Barbie,hihetetlen vagy.-Suttogtam.

-Egy valamire azért meg szeretnélek kérni,törpi.-Simogatta meg a hátamat.

-Mire?-Kérdeztem érdeklődő hangsúllyal.

-Ne hívj Barbienak.Kérlek.Olyan lekezelő.-Meglepődtem.Mindenre számítottam,csak erre nem.

-Hát,ez sajnos lehetetlen,Barbie.Már megszoktam,és amúgy is olyan kislányosan nézel ki.-Kuncogtam.

-Éreztem,ahogyan a méltóságom összetört.-Mondta,mire mindketten nevetni kezdtünk.Még egy darabig ott álltunk ölelkezve,majd elváltunk,jelezve,hogy indulni kellene.Visszavettük a kalapunkat,s megindultunk az Akatsuki rejtekhely felé.Útközben még egy párszor hátba veregettem Barbiet,ő pedig idióta poénokat lőtt el,mire csak röhögtünk.

-Barbie...-Álltunk meg hirtelen.

-Igen,Etsumi?-Kérdezte.

-Nagyon-de nagyon utállak.-Mosolyogtam,mire megöleltem.

-Köszönöm,törpi.Reméltem is,hogy ez a szokásod megmarad.-Nevettünk fel.Ezt követően elválltunk,és kihúzott mellkassal sétáltunk tovább uticélunk felé,a naplementében..