Van az a szerelem /Befejezett/

Bajtársak

Kisame felé fordultam, kinek tekintete teljesen vérfagyasztóvá vált. Érződött rajta a vágy, hogy végre harcolni, és ölni szeretne, amivel persze még jómagam is így voltam. Teljesen eluralkodott rajtam az érzés, hogy itt van pár lépésnyire tőlünk a társunk, és kész lennék bármit feláldozni érte, akár még az életemet is. Újra a három ellenfelünk irányába fordultam, s kíváncsian vártam, mivel rukkolnak elő. Elsőnek az a bizonyos Suigetsu, kinek kinézete kísértetiesen hasonlított társaméhoz, állt ki elénk.

- Én nem szeretnék veled harcolni, nőci. - Nézett felém, miközben egy halvány félmosolyt fedeztem fel arcán. - Nekem Hoshigakival lesz dolgom, ugyanis már réges rég erre a pillanatra vártam, hogy megküzdhessek vele. - Pillantott az említett irányába, aki szintén szélesre görbült szájjal követte az eseményeket.

- Rendben van, úgy sem célzok végezni veled, drága barátom. - Felelte Kisame, kissé hencegő hangsúllyal. Hmm, talán ezek tényleg ismerik egymást valahonnan, nem véletlen néznek ki mindketten egyformán. Hallottam régen egy afféle históriát a híres kardforgatókról, aminek Kisame is tagja volt egykoron. Talán vetélytársa is onnan származik, s ezért ilyen közvetlenek egymással.

Lassan a maradék két ninja felé néztem, s aprólékosan kezdtem elemezni őket. Felmértem a terepet, amely szerint harcolhatok, s lassan le, majd felfordítottam tekintetem az utóbbi kettőn. 

- Rendben van, harcoljunk. - Feleltem, s hirtelen mozdulattal kezeimet összetéve jeleket kezdtem formálni. 

Hirtelen a semmiből létrejött árnyék klónommal odasiettem Karin mögé, aki tudtommal a legsebezhetőbb volt. Ügyeltem, hogy társa ne tudjon rám támadni, s egy védőburkot helyeztem magunk köré, amin semmi sem képes áthatolni. Kezemet ráhelyeztem ellenfelem mellkasára, míg a másik énem hátulról szorította torkát. Nem terveztem halálos sérülést ejteni benne, csak mozgásképtelenné szerettem volna tenni. Hezitálás nélkül tőröm felé nyúltam, s kiemeltem a helyéről, de mire átszúrtam volna Karin tenyerét, a pajzsom megtört. Szegény nem bírta sokáig a gyűrődést, így hirtelen visszaugrottam kezdőhelyemre. Taktikáznom kellett, ugyanis a kettő egy ellen nem túl fair arány, ha bajtársam Suigetsuval harcol. 

Kisebb-nagyobb gondolkodás után ráeszméltem a tökéletes cselre. Gyorsan felugrottam a barlang falára, s úgy futottam körbe, az ellenfeleink iránya felé. Mikor megfelelő helyzetbe értem, előkaptam rengeteg tőrt, és egyesével mindet az említettek irányába hajítottam. Míg ők próbálták kicselezni őket, szép lassan rájöttek, hogy ezek csak szimpla általam idézett, árnyékklón tőrök. Ám mire felém irányult tekintetük, immár az igazi, eredeti fegyvert dobtam feléjük. Sikeresen eltaláltam mindkét tenyerüket, így már harcképtelenné tettem őket. Odasiettem melléjük, s összekötöttem lábfejeiket sérült testrészeikkel, hogy még véletlenül se tudjanak mozdulni. Még egy-kettőt rászorítottam a kötelekre, melynek következtében fájdalmas nyögések hagyták el szájukat. 

Mire végeztem, Kisame felé pillantottam, aki még mindig csak itt-ott püfölgette ellenfelét, de semmi hasznosat nem csinált még vele. Torkomat megköszörülve jeleztem, hogy én a részemet elvégeztem, már csak rajta van a sor. 

Halacska társam vette a jelet, s ekkor kiütötte Suigetsu kezéből fegyverét, s lábával maga felé húzta.
- Térdelj le, kedves! - Mosolygott rá az imént említett, miközben ellenfelén csak halvány mosoly féle grimaszokat lehetett felfedezni.
- Ne akard kihúzni a gyufát, térdelj le most! - Felelte Kisame, immár kissé komorabb hangsúllyal. Az utóbbi még mindig nem engedelmeskedett neki, így társam lassan a torkához helyezte kardját, mire a fehér hajú bőre teljesen kifehéredett, s nagyokat nyelt. 
- Ne kelljen mégegyszer kérjem, barátom. - Suttogta mélyen, mire ellenfele engedelmeskedett, s kérését végrehajtva térdeire huppant. Az lassan mögé sétált, s megismételte előbbi tevékenységemet, amelyet a két lurkóval tettem.