Van az a szerelem /Befejezett/

A második Uchiha

~Deidara~

Levegőért kapkodtam. Hideg volt. Fáztam. Nem volt erőm a szememet sem kinyitni. A csuklómon hideg, szoros anyagot éreztem, s lábaimon szintúgy. Észbe akartam kapni, de nem ment. Nem érzékeltem a külvilágot sem. 

Mély, és lassú sóhaj hagyta el a számat. Lassan, de biztosan hunyorogni kezdtem. Mikor szemeim végre kinyíltak annyira, hogy lássak is valamit, körbenéztem. Egy üres barlangban voltam. Lefelé fordítottam a fejem, s láttam, ahogyan ki vagyok kötözve egy székbe félmeztelenül, s nyakamtól egészen a csuklómig egy halvány, de még észrevehető heg tátongott.  Nem értettem. Fogalmam sincs, hogyan kerültem ide. Legutóbbi emlékem az, ahogyan kimerülök a fáradtságtól, s elalszom valahol. Valahol, a semmi közepén.

Ekkor apró lépteket hallottam. Fejemet a hang irányába kaptam, de sehol sem láttam semmi emberre utaló jelet. Fáztam. A hideg tarkómtól a hátamig végigbizsergetett. Beleremegtem. 

- Ki van itt, és miért hozott ide? - Rebegtem halvány, kissé homoszexuálisához hasonló hangon. Nem jött válasz. Mégegyszer körbetekintettem a helyen, s láttam, ahogyan agyagos táskám, és a ruháim a barlang másik felébe vannak ledobálva. Talán, ha eldőlök a székkel, s elkúszom odáig, ki tudnám szabadítani magam innen.  

Elkezdtem oldalra dülöngélni, hogy egyensúlyomat elveszítve sikerüljön a tervem. Ekkor hirtelen éles fájdalom csapott belém, s a szék amiben ültem, egy gravitációnak ellentmondó pozícióban megállt. Karomat fájlalva halványan kinyitottam szemeimet, hogy megnézzem, mi okozta ezt az Istenverte érzést. Ekkor megláttam. A sötétben álló alakot, ki nekem háttal volt,s lefelé nézett. Ekkor hirtelen fejét oldalra fordítva rám pillantott, s észrevettem azt a bizonyos jelet. Szemei pirosan világítottak felém, s mind a három fekete embléma rajta díszelgett. Fehér köpenye félig lelógott ujjáról. Ő volt az. A második Uchiha.

~Etsumi~

Már harmadik napja, hogy elindultunk a rejtekhelyről, s még mindig nem találtunk semmit. Kezdtem feladni.

- Itachi, nekem ez nem fog menni. Nem lelünk semmire, pedig már mióta úton vagyunk. - Sóvárogtam, miközben lassan lépkedtünk a fűben. 

- De, hidd el, hogy meglesz. Csak nem szabad feladni. - Felelte, de láttam rajta, hogy már ő sem száz százalékig biztos az ötletben. Hogy kicsit jobb kedvre derítsem, oldalba löktem, mire elmosolyodott, s visszaadta. Nos, mivel érett felnőttek vagyunk, folytattuk eme játékunkat, s egymást lökdösgettük, egészen addig, míg az Uchiha akkorát nem kapott, hogy elesett a fűbe. Kinevettem, majd gyorsan futni kezdtem, nehogy elkapjon. Egy tíz percig szedtem a lábaimat, mire kifulladtam, ezért térdeimre támaszkodva  lepihentem. Magam mögé pillantottam, de az utóbbi nem volt sehol. 

- Itachi! Csak nem leköröztelek? Haha, te kis szerencsétlen. - Kiabáltam, de amint kimondtam az utolsó szót, émelyegni kezdtem. Hirtelen hasamhoz kaptam egyik kezem, s leültem a földre. Minden olyan homályosnak, és szürkének tűnt. 

Szemeimet lassan körbevezettem a tájon, ami immár teljesen színtelenné változott. Lábaimra akartam állni, de mielőtt megpróbáltam volna, denevérek szálltak el a fejem felett. Nem értettem, hogyan kerültek oda, de nem különösebben foglalkoztam velük, hiszen kitisztult az ég. 

Felálltam, s leporoltam magam. Irányomat Itachi felé vettem, ahonnan az imént elfutottam. Lassan lépegettem, figyelve a nyomokra, hátha találok valamit. Ahogy végigvezettem tekintetemet a tájon, lassan a távolban megláttam Itachit, ahogyan még mindig a földön fekszik. Számra hatalmas vigyor húzódott, s futni kezdtem felé.

- Ita! Még mindig nem tudtál felállni onnan? - Intettem neki, de rám se hederített. Furcsálni kezdtem viselkedését, ezért lassítottam. 

- Minden okés? - Kérdeztem szemöldökömet felvonva, ahogyan egyre csak lassítottam. Ekkor szép lassan felém fordította fejét. Szólásra nyitottam volna a szám, de hirtelen az előbb fekvő Uchihából egy hatalmas fa nőtt ki. Azt hittem, káprázik a szemem. Ekkor leesett. Denevérek, majd fa. Oh, Istenem! Egy Genjutsuban vagyok. Most direkt játszik velem, hogy visszaadja, ahogy fellöktem pár perccel ezelőtt. El is felejtettem, hogy ő szembenézés nélkül is meg tudja csinálni.