Bakancsodban járom saját utamat;
Az út néhol rögös, néhol megapad.
Félek, bakancsod rossz utakra terel,
Szeretsz, de közben engem tönkreteszel.
Félem utad, félem régi világod,
Félek tőled, s letaposott virágod.
Új utakon járnék: a sajátomon,
Azon, hol saját álmomat álmodom,
De bakancsod félreugrik, kigáncsol,
S érted zokogok, kiáltom: hiányzol!
Ezt éred el: segítségedért sírok,
Miközben te vagy, aki ásod sírom.
Abba a hibába esek, mibe te,
Így belőlem egyéniség lehet-e?
Azt a kávét iszom, amit te egykor,
De most más az idő, más a jelenkor,
S ha ugyanazt az aranyvégűt szívjuk,
E vesztes csatát vajon meddig vívjuk?
Engem el fog-e fogadni így a világ,
Fog-e úgy látni, ahogy most téged lát,
Letépem-e magamról bakancsodat,
S fog-e szólni arról a napról rovat,
Mikor kiszakadok árnyékodból...
De elég. Ó, elég az üres szóból.
Talán a te bakancsod van a lábamon,
Talán a te tolladtól tintás lapom,
A te csókodat csókolom,
A te álmodat álmodom,
De én leszek, ki nem figyeli e balgaságot:
"Kérjük, hagyják szabadon a biztonsági sávot!"
(2018. március)
Dry
KAMU SEDANG MEMBACA
Gyermeki Szemmel
PuisiVan, hogy az embert elöntik olykor a nyugtalanító, vagy éppen kellemes gondolatok. Az idegtépő, vagy a lelket melengető percek. Amikor legszívesebben felakasztaná magát, vagy amikor a keblére ölelné az egész világot. Na már most, egy kamasznak kéts...
