Nyakörv

♥️17♥️

A fejem majd' szétrobbant az idegtől, és ezt valószínűleg Yuta is látta rajtam, mert egész órán engem bámulva próbált rájönni, mi lehet a bajom. Már az utolsó órán ültünk, alig vártam, hogy kicsengessenek és rohanjak haza, de természetesen valahogy azért is lassabban járt az óra..
Mikor számomra körülbelül már egy év is eltelt, akkor végre kicsengettek...Na, mi volt az első dolog amit hallani lehetett? Hát persze, hogy a kis mókus kacagás, méghozzá Taeyong mellől. Mivelhogy kedves, áldott tanárnőnk úgy döntött, hogy mellette végzi az a csajnak nevezett valami.
-Hyun!- karolta át nyakam rám helyezve súlya nagy részét Yuta, és hajamba borzolt.- Igértél nekem valamit...Méghozzá, hogy eljössz velem abba a kávézóba, amit múltkor említettem.. - vigyorgott izgatottan, én meg halvány mosollyal értékeltem a próbálkozást a felvidításomhoz.
-Elmegyünk, de csak egy órára!- Mondtam megadva a feltételt, majd már indultunk is. Még mielőtt kiléptünk az ajtón, egy apró pillantást mértem Taeyong felé, de ő látszólag el volt foglalva a mókussal... Hát persze, hisz egy kutya érdeklődését mindig felkelti egy mókus...

▪️◽️◼️⬜️⬛️◻️◾️▫️

-Ezt is!! Kérleeek!!! Nem mehetünk úgy el, hogy nem próbáltunk ki mindent, hisz lehet a legjobbat hagynánk ki!!- Húzott oda a tizenhatodik géphez is Yuta. -Ezen kívűl már csak három, és mehetünk is!- Ölelgetett, hátha sikerül egy kicsit megolvasztania a jeget, ami jelen pillanatban én vagyok.
-Yuta... Ugye észrevetted, hogy húsz perc múlva zár a bolt?- Mutattam szigorúan a nyitvatartásra, amire érthetően ki volt írva, hogy nyolckor zárás. - Így is már órákat játszottam veled, majd legközelebb is lesz esély kipróbálni..- indultam ki és jó fiú módjára ő is követte példám. Hazakísért, majd elbúcsúzva tőle már fel is mentem lakásomra. Az ajtót megnyitva Taeyongot találtam magam előtt törökülésben ülve, karba tett kezekkel.
-Szia...-méregettem kissé furán, majd lekaptam cipőm és azon voltam, hogy bentébb menjek. Menni nem sikerült, de esni azt igen. Mivel bokámra markolt, egy nagyot taknyolva végül is beljebb kerültem, csak nem a tervezett módon.
-Nem akarsz valamit mondani nekem?- Nézte kifejezéstelenül bokámat a kérdése közben.
-..Nem?- Értetlenkedtem, és egy kicsit lehajolva szedtem le kezét a bokámról. -Jó éjszakát!- Lépkedtem be a szobámba, majd az esti rutinom után még halkan a szobája elé sunnyogtam, és megkukkantottam az alvó fiút. Nem tudtam pontosan mi ez az érzés, de azt tudtam, hogy nem harag. Valami mégis nyomta a szívem az egészben. Gondolataim közepette észre sem vettem, ahogy az ágyához közeledtem, majd mivel már úgy is ott álltam, és Taeyong láhatóan mélyen aludt, egy apró "jó éjt" puszit nyomtam homlokára. Sóhajtva indultam végül ki a szobából.
-Hyun....- Szólt utánam kisebb szívinfarktust okozva a fiú, és csuklómra markolva húzott be ágyába. - Kérlek ne hagyj egyedül...- ült velem szemben, továbbra sem engedve kezem. A sötétben csak a hold fénye segített meg, hogy láthassam gyönyörű szemeit, amik most olyan magányosnak tűntek, mint maga a hold az égen. Egyedül van, és nincs hozzá hasonló a galaxisban. Na, számomra Taeyong szemei is ilyenek voltak.
-Te...és te nem akarsz amúgy mondani nekem valamit?...- Jött ki csak úgy belőlem a kíváncsiság, hogy vajon ő mit mondana a mai napra.
-De...- Ölelt át és arcomra puszit adott.- Szeretlek...Téged, és senki mást.- Súgta füleimbe, megborzongtatva egész testem. Mégis, ez az egyetlen szó valahogy könnyített rajtam....Mára......

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Sziasztok!
Mint mindig, most is közbejöttek a dolgok, na de mindegy, nem is magyarázkodom, sietek a folytatással! :)

Remélem tetszett, és ha így is van, kérlek valamilyen módon jelezd nekem! :) <3