A Végzetünk

10.Rész

Reggel mikor felkeltem láttam, hogy egyedül vagyok a szobában ezért kimentem a konyhába. Nick ott ült a pultnál és nyomkodta a telefonját.
-Jó reggelt! -köszönök neki boldogan.
-Neked is. -mormogja úgy, hogy szinte alig hallom.
Vajon mi baja lehet? Lehet, hogy átvert nem is érdeklem csak játszani akart velem. Nem értem! Tegnap még rendes volt és aranyos. Nem mondott semmit mikor leültem mellé nem tett semmit bíztam benne, hogy megcsókol vagy legalább mond valamit, de semmi. Ezért bementem a szobámba és felöltöztem. Értem reggel van de tegnap még azt akarta, hogy a barátnője legyek ma meg épphogy köszön! Nem értem! Miért csinálja? Miért nem szólalt meg? Miért nem olyan mint tegnap? Túl sok kérdés és semmi válasz. Egy valaki tudná a válaszokat, de ő nem szól hozzám. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek ha utánam jön vagy megállít, hogy ne menjek egyedül akkor talán még lehet esélye annak, hogy szeret. Kimentem és semmi észre se akart venni nem állított meg sőt leszarta mi van velem. Elmendtem nem bírtam tovább és nem akartam, hogy így lásson. Mire leértem a lépcsőn a szemem könnyel volt teli. Kiléptem az utcára és lefolyt egy könny csepp az arcomon próbáltam visszafogni magam, de nem ment elindultam a pláza felé, de ott túl sok volt az ember így nem éreztem megfelelőnek. Nem tudtam hova megyek csak mentem előre a végén valami sétánynál kötöttem ki. Nagyon szép volt, de csak jobban rám jött a sírhatnék. Leültem egy padra és ott bőgtem elkezdtem lenyugodni. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót és zenét hallgattam és arra lettem figyelmes, hogy valaki leül mellém a padra. Nem nézek rá csak érzem, hogy figyel. Kihúzza az egyik fülemből a fülhallgatót és bedugja a saját fülébe.
-Hmm... Nem olyan rossz, de kicsit szomorú.
-Ilyen hangulatom van amúgy meg mit is csinálsz!?
-Láttam, hogy egyedül vagy így gondoltam idejövök amúgy Lucas a nevem a tiéd!?
-Sara vagyok!
-Na Sara találtál egy legjobb barátot!
-Kit?
-Engem!! -mosolyog.
Nagyon aranyos volt. Beszélgettünk még egy darabig és kiderürt, hogy osztálytársak leszünk. Ennek örültem, mert így legalább egy embert már ismerek. Az is kiderült, hogy valahol a közelemben lakik, mert haza kísért. És utána egyenesen haza ment.
Meg adta a telefonszámát is!