A Végzetünk

24.Rész

Reggel mikor felébredtem Adam már szorosan mögöttem feküdt és a keze a hasamon pihent. Állati aranyosan aludt és ahogy látszik bújós fajta.

-Ő.. Adam..

Elkezdett mocorogni és még közelebb jött ha ez lehetséges. 

-Adam -suttogtam és simogattam a kezét hátha felébred.

Kinyitotta a szemét és mikor észre vette mit csinál hátrébb húzódott.

-Ne haragudj! -mondta és lehajtotta a fejét. Látszott rajta mennyire sajnálja. Annyira cuki volt. Felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek, de lehet rossz ötlet volt. Teljesen elvesztem a sötét barna szemeiben.

-Semmi baj. Nem haragszom.

Adam szemszöge

Annyira édes volt ahogy nézett rám és azt mondta nem haragszik. Csak néztük egymás és alig bírtam visszafogni magam. Nem tehetem. Nem csókolhatom meg. Nem tudom mi történt vele tegnap, de azt tudom, hogy most nem lenne jó ötlet megcsókolni. Nagyon nehéz volt visszafognom magam ezért inkább megöleltem. Visszaölelt.

-Nem vagy éhes?

-De. -mondta édesen és éreztem ahogy belemosolyog a vállamba.

Kicsit eltoltam magamtól.

-Akkor gyere! -mondtam és húztam magammal le a konyhába.

Olyan édesen kuncogott mögöttem ahogy mentünk le.

-Na mit szeretnél enni?

-Majd én csinálok reggelit. -mondta és kacsintott egyet.

-És akkor mit eszünk?

-Palacsinta?

-Imádom!!

Ahogy ezt kimondtam neki is állt olyan édes volt ahogy ott járkált a konyhába és próbálta megtalálni a dolgokat.

-Adam hol van a cukor?

-Itt. -ki vettem a szekrényből és oda adtam neki.

Sara szemszöge

Kész lett a palacsinta és Karen is fel kelt ezért neki álltunk reggelizni mostmár Adam apukája is velünk tartott.

-Szia Adam apja vagyok a nevem John.

-Csókolom Sara vagyok.

-Tegezz nyugodtan.

Neki álltunk enni és mindenkinek nagyon ízlett. Adam apukája nagyon kedves ember.

-Köszönjük a fnom reggelit Sara! -mondták Adam szülei.

-Nincs mit és én köszönöm, hogy itt lehettem.

-Örültünk, hogy megismerhettünk és gyere nyugodtan bármikor.

-Köszönöm nagyon kedvesek.

Adammel felmentünk az emeletre es felvettem a tegnapi ruhám, hogy ne bugyiba legyek. Visszaadtam Adamnek a pólóját és megköszöntem.

-Köszi a pólót és, hogy itt aludhattam és, hogy nem ütöttél el. -röhögtem el magam.

-Ugyan. Nem éltem volna túl ha bajod esik. -milyen aranyos ahogy aggódik.

Csöndben ültem és azon gondolkoztam, hogy mit tegyek mert nem akarok haza menni. Nem akarom látni Nicket.

-Sara! Mi a baj?

-Semmi. -mondtam es lehajtottam a fejem.

-Sara kérlek mond el. Látom, hogy baj van.

-Tegnap mielőtt "találkoztunk" rányitottam a barátomra és az ellenségemre. Megcsalt vele. -ezután a mondat után elkezdtem könnyezni.
-És most nem tudom mit tegyek, mert egy házban lakunk.

-Nem kell haza menned itt maradhatsz! Anyáék is kedvelnek téged és biztos nem bánnák. -mondta és letörölte a könnyeim.
-Ne sírj kérlek! Egy barom ha nem látja mit vesztett. Szörnyű nézni ahogy egy ilyen gyönyörű lány sír.

-Köszönök mindent Adam.

-Ugyan.

Megöleltem ő pedig még szorosabban magához ölelt.

-Kéne pár cucc otthonról, mert csak ez van ami rajtam van.

-Gyere elviszlek.