Get Loki'd 2 - A múlt keresése és felejtése

Távoli otthon

Álmosan néztem körbe a kis szobában. Egy franciaágyban feküdtem, egyedül voltam. Hogy kerülök én ide?
Szinte varázsütésre nyílt az ajtó, és megjelent Loki két csészével a kezében.
- Kér kávét? - kérdezte, miközben bezárta maga mögött az ajtót.
Mi a fene...
- Köszönöm... - mondtam, majd elvettem a kezéből az egyik csészét.
Leült az ágy melletti kanapéra és inni kezdett.
- Maga hol aludt? - kérdeztem gyorsan.
- Ezen a kis kényelmetlen ágyon.
- Az egy kanapé... És leginkább csak ülni szoktak rajta.
- Akkor is kényelmetlen. - mondta, aztán csend támadt.
Rengeteg kérdés kavargott a fejemben. Arra még emlékszem, ahogyan elhagytuk New Yorkot, majd amikor már alig álltam a lábamon, Loki a karjaiban vitt. Aztán elaludhattam.
- Nem akarja elmesélni, hogy hol vagyunk?
- Oh, persze. Elizabeth. Ez a város neve. New Yorktól néhány órányira. Ez egy fogadó, vagy nem tudom, maguk hogy nevezik... - mondta, majd letette a csészét a kanapé melletti kis asztalra. - Ez a kávé, elég jó ital. Kéne inni még egyet.
- Szerintem is. - az üres csésze aljára bámultam. Hát megcsináltuk. Eltűntünk. Viszont még mindig vészesen közel vagyunk New Yorkhoz. És már biztosan keresnek is minket.
Kezdtem kínosan érezni magam, ezért felkeltem az ágyból és leültem Loki mellé.
- És most? - kérdeztem. - Hová menjünk?
- Maga döntse el. - nézett rám. Olyan nyugodtnak tűnt a helyzethez képest. Vagy csak nyugodtnak akart tűnni.
Csendben ültünk egymás mellett a félhomályban. Az ablakon át beszűrődő fény nagy részét felfogták a vörös sötétítők. Délelőttre járhatott az idő.
Távoli országokra gondoltam, amikről már hallottam. Valamiért az Észak- Európaiak mindig is tetszettek. Főleg Norvégia, a fjordjaival és a mítoszaival. Eszembe jutott, hogy az északi mitológia szereplője Loki is. Vicces lenne, ha...
- Norvégia? - kérdeztem halkan.
- Norvégia. Az meg hol van? - ráncolta a szemöldökét.
- Észak- Európában. Svédország mellett, azt hiszem.
- Jó, menjünk oda. - állt fel Loki.
- Mi? Csak így, már indulunk is? - kérdeztem meglepetten.
- Azt mondta, oda szeretne menni.
-Igen, de nincs pénzünk, se kajánk, se másik ruhánk, gyakorlatilag semmink sincs... - kezdtem, de ő úgy nézett rám, mint egy gyerekre, ezért abbahagytam.
- Egyszer már sikerült az, hogy egyik helyről a másikra úgy mentem el pillanatok alatt, hogy azt senki sem látta. - mondta büszkén.
- Tud teleportálni?! - kérdeztem hitetlenkedve.
- Egyszer sikerült. - jegyezte meg. - Talán most is fog.
Sokáig tartott, míg felfogtam, miről is beszélünk. New Jerseyből átteleportálni Norvégiába.

Átteleportálni.

Mi a franc.

Loki várakozóan nézett rám. Olyan furcsa tegnap óta. Fáradt. Látszott rajta.
- Oké! Miért is ne? Menjünk! - álltam fel. Az elmúlt néhány nap őrült és elképesztő eseményei után a teleportálás sem tűnt olyan hihetetlennek.
- Ennyire bízik bennem? - kérdezte Loki csalfa mosollyal az arcán. Amikor szóltam volna,  hozzátette: -Inkább ne válaszoljon.
- Igen. - mondtam a szemébe nézve. Meglepetten nézett vissza.- Bízok magában.
Még egy ideig álltunk így, aztán becsukta a szemeit, majd megfogta a kezemet.
Az ujjai még mindig jéghidegek voltak.
Én is becsuktam a szemem.
Aztán hirtelen úgy éreztem, zuhanok.