Get Loki'd 2 - A múlt keresése és felejtése

Rossz döntések

A lefelé vezető lépcső nem akart véget érni.Csak gyalogoltunk és gyalogoltunk, egyre mélyebbre és mélyebbre. Elgondolkoztam, hány méter mélyen lehet a börtön, de nem tudtam értelmes választ adni magamnak. Pánikroham tört rám, mintha csak akkor fogtam volna fel, mi is történik velem. Már a fogság gondolatától is görcsbe rándult a gyomrom. Meg fogok őrülni.
Amikor végre megálltunk, próbáltam mély levegőt venni. Egy hatalmas ajtó volt előttünk, két őrrel.
- A midgardi fogoly. - jelentette az egyik őröm az ajtóban állónak.
- A kettes cellába vigyétek. - mondta az, és kitárta az ajtót.
A félhomályba lépve szétnéztem. Egy végtelennek tűnő folyosó két oldalán voltak a cellák. Sárga fényű, furcsa, hálószerű anyag volt a rácsok helyén. Egy cellában öten-hatan raboskodtak, kivéve balról az elsőt. Abban nem láttam senkit.
Az őrök az ezzel szemben lévő cellához vezettek. Az egyik lenyomott egy gombot a falon, mire a sárgás háló semmivé foszlott egy darabon. Levették a bilincset a kezemről, aztán az egyik belökött a cellába. Mire visszafordultam, a rés eltűnt, a két őr pedig elsétált.

Klausztrofóbia lett úrrá rajtam, bár a cella egy nagyobb hálószobának is beillett volna. Nem volt benne semmi, csak egy alacsony ágy, egy kis asztal és egy szék. Ahhoz képest, amit vártam, még így is sokkal több bútor volt benne.
A szemben lévő, üresnek hitt cellában megpillantottam egy ismerős alakot. Könnyek gyűltek a szemembe és a sírás kerülgetett. Loki velem szemben állt a másik cellában, megfejthetetlen arckifejezéssel nézve rám. Fájt, hogy látom, de mégis olyan távol volt. Kínzás volt, hogy nem mehettem oda hozzá. Sokáig bámultuk egymást, aztán elmosolyodott és elfordult, majd lefeküdt az ágyára és lehunyta a szemét. Én is így tettem.

Az idő hihetetlen csigalassúsággal telt.
Néha átpillantottam Lokihoz, aki úgy tűnt, elaludt. Nem úgy viselkedett, mint aki először van börtönben. Az egyetlen dolog, amit csinálhattam, az a gondolkodás volt. A fejem zsongott, mintha háború dúlt volna benne.
Nem azért "szövetkeztem" Lokival, mert uralni akartam a világot. Hanem csak azért, hogy élhessek. Ez olyan nagy bűn? Ha a Stark-toronyban elkaptak volna, vajon akkor is itt lennék most? A válasz koránt sem volt olyan egyszerű. Még az is lehet, hogy ki tudtam volna magamat magyarázni a helyzetből. Hiszen még segítettem is nekik! Az oldalukon harcoltam, próbáltam jóvátenni valamit, amit nem is követtem el. Talán még meg is köszönték volna. De aztán... Mi is történyt a Stark-toronyban?
-Mi lenne, ha eltűnnénk? - emlékeztem vissza Loki szavaira. Azt mondta, nem tud engem befolyásolni. Akkor magamtól döntöttem így, hogy elszökök a problémák, és legfőképp a Shield elől. Hát nem ez volt életem legjobb döntése. Vagy mégis?
Lokinak hála már tudom, mi történt Brooklynban azon az estén. Tudom, milyen volt az életem azelőtt.
Nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e ennek a tudásnak.
- Vacsora! - szakított félbe egy őr. Egy kis résen át egy tálcát nyújtott be a cellába. Kíváncsian vettem el. Furcsa gyümölcsök és valami kenyérféle volt rajta.
Ez olyan mint az álmom és a rémálmom egyszerre. - gondoltam. Lopva átpillantottam Lokihoz, de ő nem kelt fel a vacsora hallatára.  Jobban szemügyre vettem az ételt  -ami mint később kiderült, meglepően finom volt-, majd egész éjjel forgolódtam a félhomályban.