Get Loki'd 2 - A múlt keresése és felejtése

Még egy trükk

- Miért vagyunk itt? - kérdezte Loki. Egyre hűvösebb lett az idő és egyre nagyobb lett körülöttünk a köd. A fejünk felett pedig szürke felhők gyülekeztek.
Zsebre dugtam a kezemet. Most erre mit kéne felelnem?
- Hát hogy ne találjon ránk a SHIELD.
- Nem úgy értem. Akárhová mehettünk volna. Miért pont ez a hely?
Hiába törtem a fejem, nem tudtam mit mondani.
- Nem tudom. - szóltam végül.
- Talán... emlékszik rá?  - Lokit valamiért ez nagyon érdekelte. Miközben beszélgettünk, lassan eleredt az eső. Olyan halkan, olyan észrevétlenül, hogy csak akkor vettem észre, amikor megéreztem a hideg esőcseppeket az arcomon.
A fejemre húztam a kapucnit, közben Lokira pillantottam. Várakozóan nézett vissza.
- Amikor épp nem a Tesseractot kutattam, akkor azon gondolkoztam, hol fogok majd élni, ha megszerzem. - magyaráztam. -Mindig is vágytam ide, de nem tudom, miért. Lehet hogy régen jártam már itt, vagy ilyesmi, de nem emlékszem. Nem tudok emlékezni...
- Ebben segíthetek. - mondta Loki halkan. Meglepetten néztem rá.
- Hogyan? - kérdeztem gyorsan.
- Csak még egy trükk... Amit maga varázslatnak hív.
Megtanultam, hogyan lehet előhívni emlékeket. A legjobbat, a legrosszabbat, a legviccesebbet vagy a legszomorúbbat... Gyakorlatilag akármelyiket.
- Ez csodálatos! - kiáltottam fel.
- Csak egy velejárója van...Én is látom az emléket, amit előhívok.
- Mit számít az? - kérdeztem boldogan.
Nem bírtam levakarni a mosolyt az arcomról, az egyre erősödő eső ellenére sem.
Annyira örültem, hogy hirtelen megálltam és gyakorlatilag Loki nyakába ugrottan. Vagyis inkább csak megöleltem. Nem láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy meglepődött. Aztán visszaölelt.
Pár percig csak álltunk így a zuhogó esőben. Pillanatok alatt bőrig áztunk.
- Köszönöm. - mondtam halkan.
- Én köszönöm. - hallottam a hangját.
Sehogy sem akaródzott tovább mennünk. Csak jó érzés volt valakit megölelni.
Végül egy autóduda szólt közbe. Egy sötétkék Citroen volt, vakító fényszórókkal és két ötvenes fickóval.
Döbbenten néztünk rájuk, gyorsan elléptünk egymás mellől.
Lassan letekeredett a vezető ablaka.
- Elvigyük magukat? - kiáltotta ki a kocsiból.
-Jól jönne. - mondta Loki.
-Köszönjük! - tettem hozzá, majd beszálltunk hátulra.

Az úton feltűnk, hogy csak a sofőr tud angolul. Elől beszélgettek, de norvégul, amit furcsa módon mintha kicsit értettem volna. Arról beszéltek, hogy milyen jó lesz a termés az eső miatt. Vagy valami ilyesmiről. Amikor hirtelen hangosan felnevettek, Lokival zavartan néztünk össze.
- ...és? Mi szél hozta magukat errefelé? Eltévedtek? - kérdezte a sofőr.
- Egy kicsit... - néztem Lokira. - Ugye Bjordalba megyünk?
- Igen, mi ott lakunk.
- És van arrafelé szállás? - kérdeztem gyorsan.
- Nem igazán. - vakargatta a fülét a sofőr. Aztán kis idő múlva megkérdezte: - Maguk házasok?
Lokival döbbenten néztünk össze.
- Parancsol? - kérdezett vissza Loki, még mindig engem nézve.
- Szóval nem azok. Mondjuk, igaz, ahhoz túl fiatalok... Akkor jegyesek? - Mi ütött ebbe a fickóba?
- Egyik se! - mondtam határozottan.
- Jól van, csak kérdeztem...
Lokival még egy darabig bámultuk egymást, mint két kisgyerek. Az út további része pedig -szerencsére- csendben telt.