Get Loki'd 2 - A múlt keresése és felejtése

Az utolsó emlék

-Először magyarázza el, hogyan csinálja. - mondtam Lokinak. Kint ültünk a ház mögött egy fenyőfa alatt. Napsütéses délelőtt volt, a tegnapi esőnek nyoma sem volt.
-Ezt nehéz elmagyarázni... - válaszolta. - Gyakorlatilag belenézek a fejébe, és előhívom azt az emléket, amelyiket szeretném. Tudom befolyásolni a gondolatokat, tetteket, tudom irányítani azt az embert, aki nem elég erős ahhoz, hogy ellenáljon.
Eszembe jutott, amikor a Hydra bázisán megpróbált irányítani a jogarával, de nem sikerült neki.
-De a múltkor, engem nem tudott... Miért? - kérdeztem. Elgondolkozva nézett a távolba.
-Nem tudom, eddig mindig bejött. Csak magánál és Starknál nem.
-Tony Stark? Neki egy ARC-reaktor van a mellkasában. Valószínűleg ezért nem sikerült.
-Ezt honnan tudja?
-Hallottam... - mondtam. - Mindegy. Szóval. Ha irányítania nem sikerült, akkor lehet, hogy ez az emlék-előhívás sem fog menni, nem?
-Ezt csak akkor tudjuk meg, ha megpróbáljuk.
Melyik emlékkel kezdjük?
Elgondolkoztam. Ha lehetne, végignézném mind a tizenhét évemet, amire nem emlékszem. De azt talán még Loki se tudná megcsinálni.
- A legutolsó. - válaszoltam. - A legutolsó emlék , mielőtt rám találtak Brooklynban.
Loki felemelte a kezét, a homlokomra tette, és pedig úgy éreztem, mintha megsemmisültem volna.

-Utállak titeket. - mondta a lány a szüleinek. Mindketten elegáns ruhában voltak, egymás mellett álltak.  Az anyja - egy magas, vöröshajú nő- döbbenten nézett rá.
-Attól még, hogy ide kellett költöznünk, nem kéne így viselkedned velünk.  
-Hidd el, minden jobb lesz. - mondta az apja. - Itt kétszer annyit fogok keresek, mint Norvégiában. Örülnöd kellene, hogy ilyen jó álláslehetőséget kaptam.
-Juhú, nagyon örülök neki. - mondta a lány gúnyosan.
-Emma, kérlek ne csináld ezt.
Egy barna hajú, öltönyt viselő, tíz év körüli kisfiú szaladt elő.
-Anyu, kész vagyok!- mondta büszkén.
-Ügyes vagy, Daniel. Menjetek, üljetek be apával a kocsiba, mindjárt megyek én is. - mondta, azzal az apja  kézenfogta  a kisfiút és kimentek.
-Biztosan nem akarsz jönni? Apád így nem tudja bemutatni az egész családot az új kollégáinak.
-Semmi kedvem üzletembereknek jópofizni.
Az anyja sóhajtott egyet.
-Rendezd be addig a szobádat. - mondta, a bontatlan dobozokra mutatva. - És ne csinálj semmi hülyeséget. Kérlek.
A lány nem szólt, csak elment az új, üres szobájába. Hallotta, ahogyan bezáródik a bejárati ajtó.
Feltett egy  fejhallgatót a fejére, és megszólalt a Metallica egyik száma. Kiment az előszobába, cipőt és dzsekit vett fel, aztán belenyúlt anyja táskájába, és kivett a pénztárcájából néhány tizest. Zsebre vágta, és gyorsan elhagyta a házat. Odakint már sötét volt. Sokáig gyalogolt, messze járt a háztól, amikor megállt egy szórakozóhely előtt. Bement az idegen helyre. A zene üvöltött, fények villogtak, fiatalok ittak és táncoltak. Letolta a fejéről a fejhallgatót, odament a pulthoz és vett egy sört.
Tudta, hogy nála az alkohol halálos lehet, de nem érdekelte. Oslóból New Yorkba kellett költöznie. Otthagynia a barátait, a szerelmét, ráadásul úgy, hogy nem rég derült ki, hogy halálos beteg.
Fogta a sörösüveget, és kisétált a hátsó ajtón. Sokan voltak ott, cigizni vagy hányni. Vagy mindkettő. Az egyik sarokban néhány srác cigizett és beszélgetett. Az egyik odament a lányhoz és megkínálta cigivel.
Ő elfogadta.
Alig szívott belőle néhányat, szédülni kezdett.
-Mi van ebben? - kérdezte a sráctól, akitől kapta.
-Nyugi, jó cucc. - mondta az lazán.
A lány eldobta a cigit és visszament az épületbe, miközben kiáltásokat hallott maga mögül. Átvágott a tömegen, akkor sem állt meg, amikor kiért a sötét éjszakába. Csak futott és futott, közben kezdett homályosan látni. A feje zsongott, és nagyon fájt. Forgott vele a világ. Csak akkor állt meg, amikor csörgött a telefonja.
-Halló? Emma Jørgensen?
-Igen. - szólt bele elhaló hangon.
-Nick White vagyok a Queens-i főkapitányságról. A szüleit baleset érte. Kérem jöjjön be a...
-Jól vannak? - vágott közbe a lány, miközben nekidőlt egy épület hideg oldalának.
-Sajnálom, hogy ezt így kell közölnöm, de sajnos...- a telefon kiesett a lány kezéből. Koppant a földön, közben a férfi hangja halkan szólt belőle. -...nem élték túl.
A lány sírva fakadt. Tétova léptekkel indult el, otthagyva a telefont a földön.
Forgott vele a világ, a szemei égtek, és alig állt a lábán. Rohanni kezdett. Az utolsó dolog amit látott, az egy kocsi fényszórója volt.