The new classmate [✔️]

26. rész

Május 3.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Ajkaim közül réveteg sóhaj szökött ki és csukott szemmel nyúltam a mobil után, majd húztam el az ujjam jobbra, ezzel fogadva a hívást, és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Mi van már, hogy aludni sem hagyják az embert? - morogtam bele.

- Harry? - kérdezte egy ismerős hang. Nem tudtam a hanghoz arcot csatolni, ezért elgondolkoztam, hogy mégis ki lehet ez. Aztán beugrott...

- A... apa? - nyeltem nagyot.

- Harry, találkoznunk kell. - közölte.

- Rendben, még suli előtt van időm. - pattantam ki az ágyból és fél vállammal a telefont tartva szökkentem oda a szekrényhez és azt kinyitva, vettem ki egy fekete inget, egy fekete farmerrel.

- Tíz perc múlva a házatok előtt leszek. - tette le. Sietősen a fürdőbe mentem és magamra aggattam a ruhákat, gyorsan fogat mostam és vagy kétszer beletúrtam a hajamba. Ezután a konyhába siettem és egy bögrét kikapva a mosogatóból, főztem le magamnak kávét, és a hűtő aljáról halásztam ki a bekevert palacsintatésztát. Csináltam két palacsintát és azt, illetve a kávémat a kezemben tartva léptem ki a házból, már csizmával a lábaimon. Apa kocsija tényleg ott állt, a benne ülő férfi, pedig azonnal kiszállt, ahogy meglátott, az autóba rakta a reggelimet és felém fordulva, végigmért. - Sokat változtál. - jegyezte meg.

- Jó, vagy rossz értelemben? - billentettem oldalra a fejem.

- Inkább jó. Jól nézel ki ingben és a hajad se rossz. - dicsért meg.

- Hiányoztál. - jelentettem ki hirtelen, körülbelül három perc eltelte után, majd közelebb lépve hozzá, szorosan átöleltem.

- Te is nekem, fiam. - suttogta.
Olyan szép és meghitt volt az a pillanat. A szél kissé fújt és belekapott fürtjeimbe, a madarak csiripeltek, autó még alig volt az utcában és ami a legfontosabb... hosszú idő után először, újra ott volt velem az édesapám. A köztünk kialakult, kellemes csendet egy magas sikkantás és egy kiáltás szakította félbe.

- Desmond?! - lépett oda hozzánk anya, mire azonnal elhúzódtam és hátráltam két métert.

- Anne. - biccentett apa kelletlenül.

- Minek köszönhetjük látogatásodat? - érdeklődött anya, gúnyos mosollyal az arcán.

- Látni akartam a fiamat. - erre a mondatára anya izmai megfeszültek, száját egy vonallá préselte és hümmögött egyet, majd megszólalt.

- És a lányoddal mi van? Gemma hol marad?

- Gemmára sosem tekintettem úgy, mint a saját lányomra. - mondta apa rideg és érzelemmentes arckifejezéssel.

- Pedig ideje lenne megszoknod...

- Khm... - avatkoztam közbe. - Anya, elmehetek apával a parkba még iskola előtt egy kicsit? Félre itthon vagyok.

- Nem bánom, menj. - dünnyögte, majd távozott a társaságunkból és csak az ajtó csapódását hallottuk.
Beszálltunk az autóba, én pedig magamhoz vettem a kávémat és a palacsintát, majd az utóbbit meglengettem a levegőben, miközben apa beindította a motort és az útra hajtott.

- Kérsz? - kínáltam. Oldalra sandított, majd nemlegesen megrázta a fejét.

- Nem, köszi.

***

- Mizújs, Harry? - karolta át a vállamat Zayn a folyosón.

- Reggel felhívott apám és talalkoztunk. - fújtam ki a levegőt.