The new classmate [✔️]

8. rész

- Harry. - szólalt meg Louis hirtelen, úgy három perc séta után.

- Igen? - pillantottam rá kérdőn.

- Mesélsz magadról? - kérdezte félénken.

- Persze, de nem kell félni tőlem, nem harapok, kisangyal! - nevettem el magam. - És mi lenne, ha megkérdeznéd azt, ami érdekel? Mert nem vagyok gondolatolvasó.

- Ja, oké, nekem az is jó. - mosolyodott el. - Teljes neved?

- Harry Edward Styles. Válaszolj te is, így jobban megismerlek én is téged.

- Jó. - bólintott. - Louis William Tomlinson. Most kérdezz te.

- Kedvenc sportod?

- Nincs nagyon. Szeretek focizni, de ezt már mondtam.

- Én is szeretek. Majd együtt elmehetnénk! Niall is szeret focizni.

- Oké. - bólogatott és ekkora oda is értünk.

Niall szobájához érve, Louis-ra néztem.

- Nem félsz, ugye?

- Nem. - rázta meg a fejét.

- Akkor jó. - mondtam, majd benyitottam. És sikerült olyankor odamennünk, amikor Nini aludt. - Alszik.

- Látom.

- Írok neki egy kis levelet, hogy miket kell megtanulni, meg az ilyeneket, kiteszem neki a füzeteket, addig foglald el magad. - magyaráztam el gyorsan.

- Oké.

Negyed óra múlva már végeztünk is. Az utcára kiérve, ránéztem és megszólaltam.

- Nem jössz el hozzánk, hogy együtt tanuljunk?

- De, szívesen! - csillantak fel a szemei. Édes volt.

- Akkor menjünk. - ragadtam meg kis kezét, majd húzni kezdtem magam után.
Szerencsére nem lakunk annyira messze Niall-éktől, ezért pár perc után ott is voltunk. - Anyukám itthon van, a nővérem majd később jön. Mindketten jófejek, nem kell parázni.

- Nem parázok. - nevette el magát. Elengedtem a kezét és kinyitottam az ajtót. Anyának valamiért mániája zárt ajtónál lenni. Utálja, ha nyitva van. - Szia, anya, megjöttünk! - kiáltottam el magam, majd visszazártam az ajtót és lerúgtam a csizmámat.

- Mi ez a többes szám? Úgy tudtam, hogy Niall beteg! - jött a hang a konyha felől.

- Igen, az! Be akarok mutatni valakit. - fogtam meg újra Lou kezét, majd a konyhába húztam. - Szia, anya. - adtam két puszit az arcára. - Ő itt Louis, az új osztálytársam és új barátom. Louis, ő az anyukám, Anne.

- Jó napot. - motyogta Louis mosolyogva.

- Szia, Louis, tegezz nyugodtan, nem vagyok én annyira öreg! Gondolom tanulni jöttetek. - nézett rám, mire bólintottam. - Nem vagytok éhesek?

- Én nem. - feleltem és az angyalka is a fejét rázta. - Megtanulunk, aztán jövünk enni, oké?

- Oké.

- Gyere. - intettem Lou-nak, aki követett a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Az íróasztalomnál szerencsére két szék van, ezért mindketten le tudtunk ülni.-Mivel kezdjünk? - pakoltam ki a füzeteket.

- Matekkal, szerintem az a legnehezebb. Legyünk túl rajta.

- Jó. - mosolyodtam el. Az első két egyenlet még könnyebb volt és mindketten hamar végeztünk vele. A harmadik viszont már nehezebb volt. Én még meg tudtam oldani, de az angyalfiúnak már feladta. - Mit nem értesz? - vettem el a kezét a füzetéről. Zavartan rámnézett és halkan megszólalt.

- Igazából semmit.

- Segítek, nyugi. - néztem bele íriszeibe, amik szinte világítottak. Nem tudtam megállni és végigsimítottam az arcán. Nem fordult el, ezért közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat lágyan övéire tapasztottam.