6 évvel ezelőtt
Rebeka
Már hajnali 2 óra múlt mikor meguntam a bulit. Timit, a páromat hiába próbáltam rávenni, hogy menjünk haza. Ő maradni akart és táncolni. Én meg aludni, fáradt voltam. Végül összekaptunk ezen és én meg otthagytam. Hazafelé sétálva elhaladtam egy fiatal srácokból álló társaság mellett, akik eléggé megbámultak, majd különböző jelzőkkel illették a hátsómat. Szemforgatva mentem tovább, gyökerek. Komolyan milyen buta liba veszi be ezt a szar dumát?! Kinek imponál az ilyen?! Biztos valami kettes IQ-jú kislánynak, aki szerint a nyuszi tojja a húsvéti tojást. Ahogy hallom egy újabb lány haladt el előttük, de őt követni is kezdték. Hátrapillantok és meglátok egy fiatal lányt, aki sietős léptekkel igyekszik lehagyni őket. Ismerős környéken jártam, így tudtam, hogy a következő utcában elég sok búvóhely van. Gyorsan bekanyarodtam és vártam a lányt. Mikor a közelben hallottam a lépteit, a karjánál fogva berántottam a sötét utcába. A kezemet a szájára tapasztottam és óvatosan nekinyomtam a falnak.
- Ne sikíts! Nem bántalak! Ne félj! – mondtam nyugodt hangon – Nem akarlak bántani! Itt el tudunk bújni a fiúk elől! Elengedlek, jó? – kérdeztem, mire egy rövidet bólint.
- Köszi!
- Gyere velem! – fogtam meg a kezét és húztam magam után. Beljebb mentünk és az egyik alacsony kerítést átlépve megbújtunk egy ház sarkán lévő nagy bokor mögött.
- Ez magánlak sértés!
- Ez önvédelem – mosolyogtam rá. Hallottuk, hogy a fiatalok óbégatva keresgélik a lányt, de valamelyik ház lakója kiszólt rájuk, hogy hívja a rendőrséget. Így inkább leléptek és mi is elő mertünk bújni!
- Köszönöm szépen! Hogy megmentettél! – fordult felém.
- Ugyan! Semmiség! Én csak elbújtattalak!
- Akkor is! Köszönöm! Lehet fel kéne hívnom a barátomat, hogy jöjjön elém! Ezek után nem mernék egyedül hazasétálni!
- Hazakísérlek én! Ráérek! Meg amúgy sem vagyok még fáradt – hazudtam szemrebbenés nélkül. Nem akartam csak így elengedni. Túlságosan szép szemei voltak, hogy csak hagyjam menni – Nem vagyok sorozatgyilkos vagy embercsempész, nyugi!
- Sejtettem! – nevetett rám – Rendben! Menjünk akkor, mert kicsit messzebb lakok!
- Oké – bólintottam és elindultunk. Hiába lakott félórányira nekünk több mint 4 órába telt hazaérni. Megálltunk venni egy forró teát egy éjjel-nappali büfében és leültünk egy parkba beszélgetni. Mesélt az életéről, hogy testnevelést tanul, hogy van barátja. Hogy szereti a macskákat, de inkább kutyás. Nem szereti a meggyleves, de meggyet magában igen. Amikor belemerült egy témába akkor megemelte a hangját és idegesen tűrte a füle mögé a haját. Amikor valami hülyeséget mondtam, akkor az égnek emelte a szemét. Amikor bevallottam neki, hogy meleg vagyok, akkor megörült, hogy neki még egy meleg barátja sincs. Első vagyok az életében! Remélem nem csak ebben leszek az első! Keskeny ajkai voltak és sokszor harapdálta a belsejét. Négy óra alatt kiismertem a testbeszédét. Mielőtt elváltunk megkérdeztem, hogy velem ebédelne-e valamelyik nap, persze csak barátilag. Boldogan mondott igent, én meg boldogan szökdécseltem haza.
A következő napokban rengeteget beszélgettünk neten és ahogy időnk engedte találkoztunk is. Elvittem magammal túrázni a közeli hegyekben, még sosem volt ott. Az egész napot együtt töltöttük. Timitől eltávolodtam, csak vele akartam lenni. És ő is énvelem! Nem kezdtem ki vele, nem szédítettem semmivel. Csak barátként kezeltük egymást és ez így volt tökéletes. Olyan titkokat és érzéseket osztottam meg vele, mint még senkivel. Vakon megbíztam benne! Sokszor ő bizonytalan vagy kétkedve volt magával. Ilyenkor megfogtam a két karját és a szemébe néztem, majd a következőket ismételgettem neki: „ Te egy erős személy vagy! Soha ne kételkedj magadban! Ne hidd el, amit mások állítanak rólad! Bizonyítsd be az ellenkezőjét! Attól leszel még nagyobb! Mert te bármire képes vagy, ha igazán akarod! Én hiszek benned, te is higgy magadban". Apu mindig így biztatott minket gyerekként. Úgy láttam, hogy Zsuzsin is kezd beválni. Szerettem, ha határozott volt és kiállt magáért. Az elején simán el tudtam vele hitetni bármi hülyeséget egy-egy dologgal kapcsolatban, elbizonytalanítottam a saját igazában. Most már kiáll a véleménye mellett és harcol is érte. Szerettem vele „vitázni". Egyik péntek este elhívott magához filmezni, nem voltak otthon a szobatársai. Hazamentek a szüleihez, ő maradt, mert tanulni akart.
