Zsuzsi
Tegnap annyira felhúzott Edina, hogy semmit nem csinál egész nap, hogy elküldtem. Nekem ehhez sem energiám, sem türelmem. Ül egész nap a gépe előtt és netezik, filmezik. Nem segít a házimunkában, nagy ritkán vásárol be, nem vár vacsorával, nem jön velem semerre. Eddig tűrtem, hátha megváltozik, hátha észre veszi, hogy ez így nem jó, de nem. Neki fel sem tűnt. Mindemellett nem éreztem azt, amit Rebeka iránt. Soha nem is éreztem. Szinte megkönnyebbültem miután elvitte a cuccait az én lakásomból.
Megállok a nagykapu előtt és megcsörgetem Bekát. Pár másodperc múlva nyílik is én meg behajtok az udvarra. Körbenézek, de sehol nem látom. Bemegyek a garázsba és meglátom nyakig belemerülve egy régi kocsiba.
- Szia! – lépek mellé.
- Szia – mosolyog rám és fülig ér a szája.
- Te meg minek örülsz ennyire? – kérdezem és én is mosolygok. Átragad rám a jókedve.
- Ez egy Mustang, tudod mióta várok egy ilyen kocsira?! Hogy egyszer vezethessek egy ilyet! Hogy apuval felújítsunk egyet! Nézd meg! Az maga a megtestesült szerelem!
- Jah, elég rozsdás és koszos – fintorgok, mire ő megvetően néz rám – Mármint tökéletes! Igazad van!
- Na azért! – bólint. Ellép a kocsitól és a kézmosóhoz sétál – Igazak a pletykák?
- Miféle pletykák? – kapom fel a fejem a kocsiról. Csak tudnám mit lehet ezen annyira szeretni?! Kocsi és annyi!
- Hogy szétmentetek Edinával – törli meg a kezét.
- Igen, elegem lett. Igazad volt, Bettiékben tényleg nem lehet megbízni – húzom el a számat.
- Sivár az életük, nézd el nekik – legyint mosolyogva – Majd karácsonyra veszünk nekik pár filmet, jó?
- Oké – nevetek fel.
- Na lássuk akkor a kocsidat! Mióta nem takarítottad? – indul meg az udvar felé.
- Amióta elhoztam csak egyszer porszívóztam ki – ismerem be félve. Megtorpan és színpadiasan megvetve néz rám.
- Öt hónap alatt csak egyszer takarítottad ki? Ez most vicc?
- Nem! De vigyáztam rá! – próbálom védeni magam. Odasétál a kocsimhoz és beleül. Végighúzza az ujját a műszerfalon és megvetően megrázza a fejét, majd hátra néz és meglátja a hátsó ülésen tornyosodó papírokat, kabátokat.
- Ki sem merem nyitni a csomagtartód! – sóhajt fel, majd kiszáll és csak azért is belenéz. Ott sem jobb a helyzet. Kezei közé temeti az arcát, majd visszamegy a műhelybe porszívóért és nedves törlőkendőkért. Kipakolok a kocsiból és szelektálni kezdek, kidobálom a papírokat, amikre már nincs szükségem, összehajtom a kabátokat és szépen visszateszem a már kiporszívózott csomagtartóba. Egy tasaknyi törlőkendőt elhasználunk mire minden szép tiszta lesz. Na jó lehet tényleg elhanyagoltam, de nem volt időm sem kedvem hozzá. Egyedül unalmas, így kettesben meg jó. Beszélgetünk, viccelődünk közbe. Kívülről is szépen lemossa nekem Beka, majd közösen áttöröljük, hogy ne legyen cseppfoltos. Őt az apukája tanította meg ilyen precízen kocsit takarítani. Neki még rendet kell raknia a műhelybe, így maradok még vele beszélgetni. Nincs kedvem otthon egyedül lenni, az ő társaságát meg nagyon szeretem.
- Legközelebb ne hanyagold így el szegényt! – néz rám miközben a szerszámokat pakolja vissza a falra.
- Rendben! Ígérem. Ez mi? – kérdezem az asztal sarkán lévő valamire mutatva, majd felpattanok mellé.
- Satu. Ez meg a satupad, amin ülsz – mosolyog rám.
- És ez? – veszek a kezembe egy fura szerszámot.
- Csapágylehúzó.
- És ez?
- Menetfúró.
- Oké, ezt tudom mi! Harapófogó – emelek fel egy szerszámot magam mellől.
- Nem – áll elém és kiveszi a kezemből – Külső seeger fogó! Nincs éle, látod?
- Aham! Van akkor belső seeger fogó is?
- Van – bólint, majd még közelebb lép hozzám – Belém állítasz valami szerszámot, ha megcsókollak?
- Nem hiszem, nincs a kezem ügyében semmi – fogom meg a ruháját és közben hajolok hozzá.
- Csak azért?
- Nem! Amúgy sem! – mosolyodok el és egy finom csókot lehelek az ajkaira. De ő nem éri be ennyivel, sokkal hevesebben reagál rá. Szenvedélyesen csókol vissza, közben a kezeit a derekamra csúsztatja. Szétnyitom a lábaimat, hogy közé tudjon állni. Még mindig annyira fel tud húzni a csókjaival, az érintésével. Mindenről megfeledkezve öleljük egymást és váltunk egyre mélyebb csókot. Úgy érzem magam, mint a kisgyerek, aki megkapja régen áhított játékát. Hat éve vágyom erre, hat éve vágyom Bekára.
- Ne haragudj! – temeti az arcát a nyakamba.
- Miért? – simítok végig a hátán.
- Mert most szakítottál Edinával én meg letámadlak.
- Nem volt olyan mély kapcsolatunk, nem támadtál le. Meg én is akartam, nagyon is! – ölelem magamhoz.
- Akkor jó – csókol bele a nyakamba, majd ellép tőlem és folytatja a szerszámok pakolását. Tovább faggatom a szerszámok nevéről és használatukról, amivel már az őrületbe kergetem. De legalább akárhányszor hülyeséget mondok ő megcsókol. És ez nagyon jó, már annyira vágytam rá.
Úgy éreztem, hogy Bekával egész jó úton haladunk. Sok időt töltöttünk együtt, elmentünk már kirándulni és csak úgy kocsikázni. Őt az megnyugtatja, nekem meg mindegy mit csinálunk csak vele lehessek. Annyira jó volt újra mellette lenni, meghallgatni milyen volt a napja vagy éppen mi foglalkoztatja. Nagyon sokat változott a 6 év alatt. Először azt hittem mindez Timi miatt van, de tévedtem. A balesete és a függősége sokat alakított a jellemén. Eddig gond nélkül osztotta meg velem mindent, most kicsit távolságtartóbb és zárkózottabb lett. Az állandó pörgés helyét átvette a kimértség és nyugodtság. Talán a legszembetűnőbb változás nála a türelmetlenség és robbanékonyság. Ha valamit nem bír megcsinálni, akkor hirtelen csattan. Ilyen volt, amikor a műhelyben nem tudott valamit megszerelni a kocsiján a sérült keze miatt. Idegesen vágta a falhoz a csavarhúzót cifra káromkodások közepette. Értetlenül néztem a jelenetre, ez eddig nem volt jellemző rá. Végül mosolyogva, morgolódva ment a szerszámért. Rájöttem, hogy nem a régi Rebekát kell keresnem, ő már nincs, helyette itt van az új, aki szintén nagyon szerethető. Nem voltunk még együtt, de határozottan afelé haladunk. Voltak lopott csókjaink, ölelések és hajnalig tartó beszélgetések. Hétvégente, amikor végeztem a magánbetegeimnél akkor ő mindig ebéddel várt. Sokkal több figyelmet kaptam tőle, mint Edinától az elmúlt évben. Valamelyik nap lebuktunk Bettiék előtt is, Beka elszólta magát, hogy tudja, hogy nem leszek itt hétvégén, mert a szüleimet látogatom meg. Rögtön kombinálni kezdtek, mire kiböktük, hogy találkozgatunk, beszélgetünk. Mást nem osztottunk meg, Beka nem akarta. Tartotta magát ahhoz, hogy a kapcsolat két emberről szól, nem kellenek bele mások. Mondjuk most én is támogatom ezt, nem akarom hogy Bettiék a kombinálásukkal elzavarják tőlem Bekát. Olyan jól alakul minden, egyre kevesebbet emlegeti Timit és a régi dolgaikat. Kezd tényleg túllenni rajta.
