Rebeka
Reggel arra kelek, hogy Timi puszilgatja a nyakam. Indulnia kell vissza a fővárosba. Visszahúzom még magamhoz egy ölelésre és egy hosszú arcra puszira. Megígéri, hogy mindennap keresni fog és hétvégén megint itt lesz mellettem. De azért még hozzáteszi, ha az új csajom nem bánja. Ezért a mondatért kap egy erős nyakharapást, közlöm vele, hogy remélem meg fog maradni a nyoma, hogy az ő új csaja jól lássa. A kijelentésemtől nevetve dől rám, majd rendesen elbúcsúzunk és magamra hagy. Illetve hagyott volna, ha nem jelenik meg öt percre rá Betti, majd a szüleim, később a nővérem a férjével. Délutánra már elegem lesz a látogatókból, így a mankóimra támaszkodva kibicegek az erkélyre. Felveszem a kisasztalról a kb három hónapja ottfelejtett cigis dobozt és rágyújtok. Betti csípőre tett kézzel és gyilkos tekintettel jutalmazza a tettemet, de csak egy vállrándítást kap válaszul. Nekidöntöm a hátam a falnak és az egészséges lábamon állok, a sérültet kissé megemelve pihentetem. Behunyom a szemem és koncentrálok, hogy elmúljon a térdfájásom. Már csak pár napot kell kibírnom és enyhülni fog. Menni fog, képes vagyok rá! Nem hagyom magam, nem hagyom, hogy legyűrjön a fájdalom! Erős vagyok, meg tudom csinálni! Ezeket a mondatok még számtalanszor elismétlem magamban, míg el is hiszem mindezeket.
- Szia! – szólal meg mellőlem egy ismerős hang, mire kipattannak a szemeim.
- Szia Zsuzsi! – mosolygok rá félve.
- Nem is tudtam, hogy cigizel – állapítja meg és szembe velem nekidől a korlátnak.
- Mert nem is! Ez most az én fájdalomcsillapítóm!
- Áhá értem! Nem kéne neked feküdnöd? – mutat a lábamra.
- Már fáj a hátam és a seggem a sok fekvéstől! Egy kicsit jó állni!
- Jól van – fonja keresztbe a karját. Egész testéből árad a düh és harag. Még mindig haragszik rám. Jogosan!
- Örülök, hogy itt vagy! Nem írtál és nem hívtál vissza! – nézek rá lopva, miután elnyomtam a cigimet.
- Tudom – von vállat.
- Zsu! Kérlek! – dőlök előre és a karjánál fogva közelebb húzom magamhoz. Szorosan átölelem és beszívom a parfümje illatát – Sajnálom, hogy érzéketlen voltam veled! Igazságtalan volt az, amit mondtam és tettem!
- Igen, az voltál! Érzéketlen – mondja, de nem ölel vissza. Ugyanúgy keresztbe tett karral áll az ölelésemben – Tudod ugye, hogy nem tudsz mindent megoldani egy öleléssel és egy bocsánatkéréssel!
- Tudom! Csak azt nem tudom, hogyan tehetném jóvá! – dünnyögöm a nyakába.
- Erre magadnak kell rájönnöd!
- Rá fogok! Nem akarok rosszban lenni veled!
- Miért nem?
- Mert nem jó! Nagyon nem jó! – jelentem ki határozottan és finoman harapdálni kezdem a nyakát. Próbál erős maradni, de végül elgyengül és leengedi a karját. Átöleli a derekam és oldalra hajtja a fejét, hogy tovább folytathassam a kényeztetését – Bunkó voltam!
- Nem tudom tagadni – mondja elfúló hangon.
- Nem is kell! Beismerem! Ne haragudj! Jobban figyelek ezek után! Ígérem! – suttogom a fülébe és most már az arcélét csókolgatom. Szép lassan haladok az ajkai felé, majd mikor elérem lágyan megcsókolom. Már nem dacol ellenem, rögtön reagál a csókomra. Hozzám simulva vált hevesebb csókra. Mennyire hiányzott!
