Zsuzsi
Éppen az egyik betegemtől búcsúzom, mikor rezeg a telefonom a zsebemben. Elköszönök a bácsitól és visszahívom Bettit, sosem szokott munkaidő alatt hívni, üzenetet ír. Beka kórházban van, ennyit mondott köszönés helyett. Rosszul lépett a műhelyben és belecsúszott a szerelőaknába. Összezúzta a térdét, azt amelyik a motorbalesetben is megsérült. Azt amelyiket fájlalni szokta az edzések után, azt amelyik megérzi a frontot. A betegeimet nem mondhattam le, így csak munkaidő tudok a kórházba sietni. Odaérve a folyosón megpillantom Bettit Adrit társáságában és odamegyek hozzájuk.
- Sziasztok! Hogy van? – kérdezem rögtön.
- Szia! Nagyon szenved! – mondja Betti.
- Nem hajlandó gyógyszert elfogadni! – panaszkodik Adri – A doki ki van bukva rá emiatt.
- Érthető! Be lehet menni hozzá?
- Igen, de ne várj tőle túl sokat! Nincs beszédes kedvében – mondja Betti és odavezet a kórteremhez. Ő kint marad, kettesben hagy minket.
- Szia! – lépek Beka ágya mellé és végigmérem. A térde alápockolva, egy adta kék-lila-piros és nagyon meg van dagadva.
- Szia! Látom gyorsan terjednek a pletykák – néz rám szenvedve.
- Igen! Tudod, ha ennyire hiányoznak a gyógytornás óráim elég lett volna szólnod! Nem kellett volna lesérülnöd! – simogatom meg az arcát és leülök az ágya melletti kis székre.
- Most már tudom. Legközelebb úgy lesz!
- Rendben!
- Nem muszáj itt lenned és nézni a szenvedésemet! Biztos van jobb dolgod is! – fordítja el a fejét.
- Mára megfelel ez a program. A tévében sincs semmi izgalmas!
- Akkor elég gyér lehet a csomagod, ha nincs egy érdekes műsor sem a tévében – fordul újra felém és a kezemért nyúl. Összekulcsolom az ujjainkat és kicsit meg is szorítom.
- Tudod, hogy nem köt le a tévé! Csak szóljon valami azért van!
- Akkor elég lett volna egy hi-fit venned.
- Igazad van! Most már mindegy. Kidobni nem fogom – mondom. Szóba hozom az új filmet, amit nagyon meg akar nézni, majd elmesélem neki a napomat. Próbálom rábeszélni a gyógyszerre, de hallani sem akar róla. Ezután már nem is beszélget velem, nem szól hozzám többet hiába faggatom. Teljes némaságba burkolózott. Így felállok és visszamegyek Bettiékhez.
- Na? – pattan fel Adri a székből.
- Beszélgettünk kicsit, majd amint szóba került a gyógyszer elnémult. Látszik rajta, hogy nagyon szenved! Rossz ránézni!
- Hol van? – lép elénk feldúltan Timi. Csodálkozva nézek rá, hogyan került ide a semmiből. A fővárosban kéne lennie.
- Gyere – fogja kézen Betti és a szoba felé húzza. Némán követjük őket Adrival és megállunk az ajtóban.
- Szia Bébi! – mondja elcsukló hangon Timi. Lerúgja a cipőjét és befekszik Beka mellé az ágyba. Óvatosan elhelyezkedik mellette és suttogni kezd a fülébe.
- Annyira fáj! – sírja el magát keservesen Beka és magára húzza Timit – Segíts Timi! Kérlek! Nagyon fáj!
- Itt vagyok mellett Életem! Itt vagyok! – vigasztalja Timi. Egyszerre érzek iszonyú féltékenységet, megbántottságot, féltést és megkönnyebbülést. Remélem Timi rá tudja beszélni a fájdalomcsillapítóra. Letörlöm a könnyeimet és kilépek a szobából. Kicsit messzebb megtámasztom a hátamat a falnak és lenyelem a sírást.
