Zsuzsi
Két perc késéssel esik be hozzám Beka. Leveszi a kabátját és a fogasra akasztja. Most is, mint minden foglakozásra elegánsan jön. Kosztüm nadrág és ing.
- Szia! Ne haragudj a késésért! Nem tudtam lerázni az egyik ügyfelem – szabadkozik rögtön.
- Szia! Semmi gond! Ülj a szokásos helyre – utasítom.
- Láttad, hogy nemsokára megjelenik Dan Brown új könyve?
- Igen, már le is adtam az előrendelésemet az egyik könyves boltba – mosolyok rá. Még mindig emlékszik rá, hogy mennyire szeretem az írót. Leülünk a szokásos helyünkre és lehámozom a kezéről a csukló szorítót. Majd belekezdtünk a szokásos mozgásokba.
- Majd mondd el, hogy megéri megvenni!
- Rendben! Már lényegesebben szebben néz ki a kezed! Lejjebb ment a duzzanat és már a lila színt felváltotta a sárga – vizsgálom meg a kezét.
- Már ideje is volt! Kezdtem unni azt a színt – vigyorog rám.
- Gondolom! Hol dolgozol egyébként? Mit csinálsz? – kérdezem. Eddig kerültem az ilyesfajta személyes kérdéseket.
- Egy pályázatíró cégnél vagyok. Pályázatokat írok, ellenőrzök.
- Szereted? – kérdezem és forgatni kezdem a kezét, mire halkan felszisszen.
- Igen. Egész jó! A kollégák jófejek, gyorsan telik a nap. Mellette azért be szoktam segíteni a cégnél. Általában minden szombat délelőtt ott vagyok.
- Az jó! Láttam, hogy beindult az old timer rész is!
- Igen! Már egész sok kocsit raktunk össze! Apu nagyon élvezi – mondja boldogan.
- Ahogy látom te is! – mosolygok rá, hiszen végre olyan mint régen. Ilyen az igazi Beka, lelkes, vidám és mindig mosolygós.
- Igen! Anya is beletörődött már az új hobbiba, sőt! Néha még ő is kimegy a műhelybe megnézni az új szerzeményeket.
- Akkor ezek szerint rendeződött a viszonyod édesanyáddal? Minden rendben közöttetek? - érdeklődök. Hat évvel ezelőtt Beka sokat mesélt a sérelmeiről, amiket az anyja okozott neki. Nem fogadta el, hogy a lánya meleg, álldandóan piszkálta és beszólogatott neki. Néha elég durván összevesztek, olyankor mindig nálam kötött ki Beka.
- Igen, rendeződtünk. Jól megvagyunk.
- Akkor teljes a családi idill!
- Olyasmi, igen – von vállat.
- Hajlítsd be kérlek az ujjaidat amennyire bírod – mondom, mire készségesen teljesíti a feladatot. Még, ha kissé akadozva is, de már ökölbe tudja szorítania kezét – Na ha így haladunk tovább, akkor hamarosan akár újra motorozhatsz is! Gondolom hiányzik!
- Már nem motorozom – mondja nagyon halkan, alig hallom meg.
- Nem motorozol? Miért nem? Azt mondtad, hogy te a saját temetésedre is motoron fogsz érkezni! – ismétlem a szavait régről.
- Abbahagytam. Felnőttem – magyarázza ennyivel.
- Ez még nem ok arra, hogy feladd, amit nagyon szeretsz! A motorod volt a mindened! Szinte szerelmes voltál belé!
- Változnak az idők Zsu! – mondja. Évek óta nem hívtak így, csak neki engedtem meg ezt.
- Nem! Te változtál Beks! – vágok vissza én is a becenevével.
- Ahh te is ezzel jössz! – nyög fel és bal kezével megdörzsöli a szemeit. Ekkor szúrom ki a gyűrűjét. A gyűrűs ujján van és karikagyűrű! Észreveszi, hogy mit nézek és gyorsan az ölébe ejti a kezét.
- Gratulálok hozzá – mondom végül.
- Oh...ez nem... ez... - hebegi zavartan – Köszönöm.
- Mióta vagytok együtt?
- Timivel vagyok még mindig.
- Oh! – lepődök meg ismét.Ezután megint csendben folytatjuk tovább a foglalkozást. Többször látom, hogyidegesen forgatja a gyűrűjét. Eddig is észrevettem, hogy ezt csinálja, de nemláttam, hogy mit piszkál. Nem láttam a gyűrűt, azt hittem csak a tenyerétbabrálja. Most először érezem azt, hogy talán jobb lenne, ha másikgyógytornászhoz járna. De már csak négy foglalkozásunk van hátra, nem akaromcserben hagyni. Miután elmegy megtörten rogyok le a kanapéra. Eljegyzési gyűrűtvisel! Ez annyira hihetetlen! Még mindig Timivel van, pedig 6 évvel ezelőtt sem volt felhőtlen a viszonyuk, már akkor is gyenge lábakon állt a kapcsolatuk. És nem miattam! Igaz, hogy Beka velem volt két hónapot, de nem ettől volt bizonytalan az ő kapcsolatuk. Timi miatt tűnt el nyomtalanul az életemből hat éve, csak gyáva volt elmondani nekem.
