Struggle

3

- Úristen Brendan ezt nem fogod elhinni! - szólt Clary fizika óra végén.

- Na mi volt olyan fontos, hogy felkelts fizikán? - kérdeztem kómásan. Igen, fizikán általában aludni szoktam.

- Egyrészt, mert kicsengettek, másrészt mert Finn és Joshua unokatesók. Ez tök cuki! 

- Nagyon jó. - mire befejeztem a mondatot kicsengettek, így mindenki elkezdett pakolni. A tanár már be sem próbálta fejezni, azt amiről elkezdett beszélni.

- Ne legyél már ennyire negatív. Joshua tök cuki, és ha összejönnétek, vagy én Finnel, akkor tökre közelebb kerülnénk egymáshoz.

- Clary... Joshua 100%, hogy nem meleg. Barátnője van, láttam. És amúgy se tetszik. Túl cuki.

Clary már visított volna, de Kenya megbökdöste a vállát és valami "helyes" színészről kezdtek beszélni, engem persze el is felejtettek, mint mindig.

Kimentem a szekrényemhez, leraktam a cuccom, és úgy gondoltam ellógom az utolsó órát ami egy rajz óra lett volna azzal az elmebeteggel.

Nem is haboztam tovább, felkaptam a cuccom és elindultam lefelé a lépcsőn.

Mikor kiléptem a kapun, hallottam, hogy valaki szólít. Megfordultam és Joshua sétált felém, hatalmas vigyorral a képén.

- Csáó, mizujs? - fogott velem kezet, amit kifejezetten utálok. A fiúk miért nem ölelhetik meg egymást mint a lányok amikor találkoznak? 

- Ellógtam a rajzot. - Feleltem zavartam.

- Fú, jól is tetted. Én pont arról jövök, és ma nagyon rossz passzban volt. Asszem meghalt az anyja, és egész végig szidott minket, amiért mi fiatalok vagyunk és tökéletes szüleink vannak.

Ezt hallva nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Imádom az olyan embereket akik ezt állítják mindenkiről. Ha tudná nekem milyen szüleim vannak, szerintem nem így gondolná.

- Na de mindegy is... - szólalt meg újra Josh. - Merre mész?

Nem szóltam semmit csak mutattam az irányt.

- Oh, de kár én pont a másik irányba... Figyu, nem akarsz valahova bemenni, ha már lógsz? Nehogy lebasszanak a szüleid, vagy valami.

Gondolatolvasó.

- De, miért is ne. - szóltam sokkal halkabban, mint ahogy elképzeltem.

Elindultunk abba a kávézóba, ahol "törzsvendég" vagyok. Én ajánlottam neki, és azt mondta, hogy ő is szokott ide járni. Érdekes módon én még sose láttam itt.

És mivel Brendan Michaels vagyok, természetesen mikor beléptünk a kávézóba, kik voltak ott?

Eric-ék.

-Hé, itt vannak Eric-ék is! - elkezdett feléjük menni, én pedig lefagyva álltam a lábtörlőn, mikor egy nagy dagi nő, odébb lökött. Kedvesek az emberek manapság.

Joshua, gondolom észrevette, hogy nem lohol a nyomába senki, így hátrafordult. Kérdezte, hogy miért nem jövök, igaz nem hallottam, de a szájáról le tudtam olvasni. 

Én csak megcsóváltam a fejem, és álltam tovább.

Joshua, aggódó tekintettel nézett rám, majd odament Eric-ékhez. Na szép.

Vagy öt percet beszélgettek, én meg csak álltam ott, mint egy krumpli. Igaz a krumpli az nem szokott állni. Vagyis... ebbe inkább ne menjünk bele, mert a végén még rosszat mondok.

Joshua hirtelen felállt, és szó szerint nekem vágtatott.

- Gyere már, mit félsz? - nézett mélyen a szemembe. Eddig fel se tűnt, hogy ilyen szép kék szemei vannak.