Struggle

12

Hajnali 3kor keltem. Egész délután aludtam, és sírtam. Lefürödni se fürödtem le. Rengeteget járt az agyam lefekvés előtt. Mi történt, mit tettem, hogy Clary ezt mondta nekem? Joshua-val mi történt? Miért tudja mindenki, hogy meleg vagyok? Miért tudják a szüleim? Annyi meg annyi kérdés, és nem tudtam rájuk a választ.

Egyenlőre.

Gyorsan lezuhanyoztam, rendbe tettem magam, és fél hatkor hagytam el a házat. Bementem pár kisboltba, hátha telik az idő, de olyan lassan telt, hogy egy évnek tűnt.

Végül viszont sikerült beérnem a suliba. Direkt idő előtt mentem be, nehogy észrevegyenek.

Mikor kinyitottam a szekrényem, egy női hang szólalt meg hirtelen. Megfordultam, és egy világosszőke, göndör hajú, kék szemű, kerek fejformájú, mosolygós, nálam alacsonyabb lányt vettem észre.

-Szia! Courtney vagyok! - kezet fogtunk, és én is bemutatkoztam neki.

-Igazából, azért akartam idejönni mert... hogy is mondjam... nagyon cukik vagytok a barátoddal és OMG de annyira aranyosak vagytok, és ne foglalkozz a többiekkel, csak légy aki vagy, és add önmagad... - mormolta el ezt egy levegővételre.

Wow.

Vannak normális diákok is ezek szerint.

Kiderült, hogy Courtney-val közösen járunk Irodalomra, de eddig még nem esett le, hogy láttam volna. Egész órán beszélgettünk, és jóba lettünk. Van még két barátnője Janet és Alinda, akik szerint szintén cuki vagyok, és nagyon szeretnének engem megismerni. Én sajnos túl zárkózott vagyok, hogy új embereket ismerjek meg, és még sok galiba is van most, úgyhogy megmondtam neki, hogy ha majd pontot teszek az ügy végére, majd összedobunk egy talit, vagy valamit.

3. Óra előtt valami furcsát vettem észre a szekrénynél pakolászva. Mindenki kint volt egy kis körben, és őrjöngtek. Kíváncsi lettem, hogy mi történik.

Ahogy megálltam a suli ajtaja előtt, ráláttam az udvarra, ahonnan az ordítozás jött.

A suli nagymenői ültek egy padnál, körülöttük random diákok. Eric is ott volt, de ami még érdekesebb, hogy Joshua és Elly egymás mellett ültek és mindenki őket nézte.

Nem tudtam, mit higyjek. Joshua nem jelentkezik napokig, majd hirtelen felbukkan a nagymenőknél Ellyvel?

Pontosan. És ami ez után történt, azt sose fogom elfelejteni.

Mindenki elkezdte kórusban kiabálni, hogy "csókot, csókot" és Joshua...

Joshua megcsókolta Elly-t. Nagyon nagy mosollyal az arcán.

A szívem hevesen dobogott, szédültem, és majdnem össze is estem. Cyrus hirtelen felkiáltott, hogy "ott a Brendan" mire mindneki "hú"-zni kezdett.

Joshua nem nézett rám. Tovább csókolózott Elly-vel.

Nem tudtam mi történik. Nem hittem a szememnek. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy talán itt a vég.

Nem érdekelt senki, és semmi. Kirontottam az iskola területéről egyenesen haza. Útközben végig bömböltem a fájdalomtól, a csalódástól, a megalátottságtól, a félelemtől, és minden fájdalmas érzéstől az életben.

Levegő után kapkodva próbáltam lenyugodni, hogy úgy menjek be az ajtón, hogy nehogy észrevegyenek a szüleim azt, hogy sírtam.

Gyorsan besurrantam a házba, és nekimentem apámnak.

Nagyon féltem. Nem mertem a szemébe nézni. Nem mertem megmozdulni.

A házra hihetetlen csönd szállt le. Szerintem csak a heves szívdobogásomat lehetett hallani.

-Lógunk? -szólalt meg apám hirtelen.

És itt kezdődőtt a rémálom. Pontosabban; folytatódott.

Apám ellökött, én a fenekemre estem, és bevertemna fejem a falba. Először belémrugdosott néhányszor, majd felpofozott, és megvert mintha egy boxzsákot ütlegelne.

- Ne üssed már, te idegbeteg! - szólt közbe anyám.

Apám hangos vitába kezdett vele. El akartam futni, de nem tudtam megmozdulni.

Hosszas veszekedések után bevitt a fürdőszobába és kiosztotta a fejem. Magunkra zárta az ajtót, hogy anya ne tudjon bejönni. Orakig szidott, meg is vert sokszor mégjobban.

Utáltam magam és az életem. Már úgy éreztem nekem itt vége. Nem volt értelme tovább életben maradnom.

Apám nagy nehezen kiment, és utána anyámmal is ordítozott, én pedig a fájdalomtól földre estem és elsötétült a világ.