Struggle

10

Reggel kómásan ébredtem. És pucéron. Joshua szorosan ölelt maga mellé, próbáltam nem nagy zajt csapni, vagy hirtelen mozdulni, hogy ne keltsem fel. Mosolygott álma közben, nagyon aranyos volt.

A tegnapi este volt talán az egyik legjobb pillanat az életemben, és talán egyre jobban kezdek vonzódni Joshua iránt. Bár még mindig itt van Eric, aki álmaim pasija. Talán h még egy kis időt adok kettőnknek, elfelejtem Eric-et és boldog lehetek.

Egy halk morgást hallottam magam mögül, de mire hátranéztem volna két kéz húzott magával, és egy ajak kezdte el csókolgatni az arcom.

- Jó reggelt gyönyörűm! - ölelt mégegyszer magához.

- Összeroppantasz - kuncogtam, Josh pedig engedett a szorításból.

- Na milyen volt az első alkalmad? Remélem nem rontottam el semmit.

- Nagyon élveztem - pirultam el - köszönök mindent.

Joshua elmosolyodott.

- Figyelj... - kezdtem bele. Josh türelmesen ült fel törökülésbe, a takarót magával húzva (mindketten pucérak voltunk)

Nem tudtam hogy kérdezzek rá. Talán elsietem a dolgot. Talán várni kéne még egy kicsit vele. Vagy mivan ha visszautasít? Vagy csak a szexre kellettem neki? Bele fog egyezni? Igent mond? Ezeken agyaltam mielőtt feltettem egy kérdést. Egy kérdést, amit ha nem teszek fel, talán nem változik meg az életem ennyire. De megkérdeztem.

- Joshua. Lennél a barátom?

A szívem torkomban dobogott, minden egyes porcikám remegett és izzadtam. Olyan volt mint anno általánosban egy felelés.

Joshua meglepve nézett a szemembe.

- Figyelj... tudom jól, hogy mennyire bele vagy bolondulva Eric-be. Tudom, hogy talán őt még mindig jobban szereted mint engem. Tudom, hogy ő nálam fontosabb számodra. De ha készen állsz arra, hogy boldog lehess velem, és hogy segítsek abban, hogy el tudd felejteni Eric-et, akkor én mindenképpen igent mondok.

És igen. Megtörtént aminek meg kellett történnie. Igent mondott, és hivatalosan is egy pár lettünk. Boldogan öleltem át, és megcsókoltam. Úgy éreztem szárnyalok. Leírhatatlanul boldog voltam. Olyan boldog, mint még soha. És hálás. Joshua a legfontosabb ember szerepét töltötte be nálam az elmúlt időszakban. Nagyon hálás voltam, hogy mellettem volt mind végig, és hogy támogatott mindenben. Nagyon szeretem őt. És ő is engem.

Legalábbis ekkor azt hittem.

~(^^)~

A mai nap nagyon eseménydúsan telt. Felmentünk a városba a vidámparkba suli helyett, mert reggel vettük észre, hogy elkéstünk. Egész nap fent voltunk, és Joshua nyert nekem egy nagy szivárványos fókát. Aztán elmentünk a plázába, moziztunk egyet, és egy csomó ruhát vettünk. Én titokban vettem neki egy rózsaszín boxert, amit náluk adtam oda. Nagyot nevetett rajta, de nagyon örült neki. Este felé elmentünk pizzázni, és utána este 11kor értünk haza.

Joshua-val felmentünk a szobába és lefeküdtünk egymás mellé miközbe megfogtuk egymás kezét.

- Brendan. - szólalt meg egy csöndes pillanat után.

Ránéztem felhúzott szemöldökkel.

- Ma nincsenek itthon a szüleim. Mit szolnál, ha kicsit ellennénk, és holnap se mennénk suliba. - erre benyúlt a pólóm alá és a hasamat simogatva puszikat nyomott a nyakamra. Bármennyire is akartam ezt, sajnos meg kellett szakítanom.

- Nem lehet. - toltam el magamtól a beindult fiút, aki szomorúan kérdezte vissza, hogy miért.

- Holnap kedd. Anyámék reggel jönnek haza. Ha megtudják, hogy lógtam megölnek. Szó szerint.

- Igaz. Jól van akkor édes. Hazakísérlek.

Azzal elindultunk haza.

~(^^)~

- Itt is vagyunk. - fordult velem szembe Josh.

- Wow. Már jobban tudod, hogy hol lakom, mint saját magam.

- Mindent tudok rólad. - vigyorgott rám, én pedig csak furán néztem. - Ez cuki akart volna lenni.

- Inkább ijesztő, vagy őrült lett.

Josh elnevette magát.

- De így szeretlek. Cukin, ijesztően és őrülten. - megcsókoltam, és perceken keresztül faltuk egymást.

Miután abbahagytuk, megígértem, hogy írok neki este. De ez nem így történt.

Csodálkozva vettem észre, hogy nem tudtam elfordítani a kulcsot. Nyitva volt az ajtó.

Két lehetőség van. Vagy betörtek, vagy anyáék haza jöttek. Ez esetben az első opció a jobbik. De természetesen a második volt az igaz.

Megpróbáltam felsurranni a szobába de egy rikácsoló hang megállított. Megfordultam, és anyám kezdett el szidni. Valahonnan megtudta, hogy nem voltam suliba.

Hosszas szidások után megjött apám.

- Te buzeráns féreg! - ordította rám majd úgy meglökött, hogy az étkezőasztalnak csapódtam, és valami lila lötty borult rám.

- Szétbaszattad a picsádat, mi? Te féreg! - apám megfogta a pólómat és ököllel kezdte verni a fejem. Vagy 10szer egymás után. Aztán az asztalba kezdte ütni. Már szédültem, az orromból ömlött a vér, és a homlokomon hatalmas sebhelyek keletkeztek.

- Nem kéne buziskodni! - megfogta két kezével a nyakam és felemelt maga elé. Elkezdtem fulladozni.

- Na mivan, a fasztól nem fulladtál meg? Ettől meg kivagy? Ha mégegyszer buziskodni látlak, ki hajítalak ebből a házból, megértetted? - ordított teljes erőből majd földhöz vágott, és kétszer belém rúgott.

Anyám szótlanul nézte végig a kínzásomat. Miután apám ott hagyott, ennyit mondott csak: - Menj fel a szobádba!

Miután mindketten elmentek a szobájukba, én nagy nehezen, sántítva baktattam fel a lépcsőn.

A szobámba érve térdre rogyva kezdtem el sírni. A könnyeim egybefolytak a véremmel, ami az orromból jött ki. Mikor megpróbáltam letörölni, sajgott az arcom a kezeim érintésétől. Remegő kézzel hívtam fel Joshua-t. Háromszor hívtam, de nem vette fel. Aztán már csak kicsöngött. Itt már csak egy dolog maradt.

A jól ismert, régi jó barátom. A penge.