Struggle

22

- Na tessék. Már meg titkosügynököset játszunk. - nevettem kínosan miután meghallottam Joshua szavait.

Ez most komoly?

- Hány évesek vagyunk? 9? "Nem lehet elmondani", ez most egy vicc?

- Nem mondhatom el és kész, ne üsd bele az orrod más dolgába!

- Ember, az én életemet teszitek tönkre, miről beszélsz, hogy más dolga? Igenis közöm van hozzá. - ordítoztam vele.

- Brendan, ne kiabálj! - kiabált vissza rám Joshua.

- Miért, talán meghallják mások, hogy mekkora egy kamugép vagy? - álltam fel az ágyról, és elindultam a Joshua ágya melletti kis ablakhoz.

- Brendan!

- Joshua egy kamugép, Joshua hazug és lelkileg bántalmaz másokat! - kiabáltam össze-vissza, mint egy őrült, miközben az ablakot is kinyitottam. Valószínűnek tartom, hogy igen, megőrültem.

- Brendan kussolj már! - a fiú megindult felém, becsapta az ablakot és a falhoz szorított.

- Utállak. - mondtam halkabban, és ismét sírni kezdtem.

- Nem tudom elmondani. Nem tehetem. Nem lehet. - válaszolt full nyugodtan, miközben majdnem rányomott a falra. - Most szépen hazamész és lenyugodsz.

- Nem fogok elmenni addig, ameddig nem mondasz semmit.

Joshua sóhajtott.

- Megértem a problémád...

- Dehogy érted. - szakítottam félbe.

- Egyszer mindent el fogok mondani... de egyenlőre még nem lehet, higgy nekem.

- Tudod mit, igazából teljesen mindegy, mert úgyis elköltözünk egy teljesen másik államba, szóval sose látom a műmájer pofátokat többé. - eltoltam magamtól Joshuát, vagyis elpróbáltam, de olyan mozdulatlanul állt, hogy nem tudtam elmozdítani. - Elengednél?

- Várj, elköltöztök?

- El.

- Hova?

- Nem lehet elmondani sajnos.

Joshua rámnézett ilyen nem vagy vicces fejjel.

Ezután csend volt és én Joshua illatától szinte megőrültem. Az a tipikus fiús parfüm illat, de annak valami tokéletes verziója. Úgy hiányzott az illata. Úgy az egész háznak volt egy különleges illata, amit nem lehet leírni milyen volt, de bárhol ha ilyet éreznék egyből ő jutna eszembe.

- Hiányzol. - szólalt meg az engem a csend ideje alatt folyamatosan nézegető fiú. - Valószínűleg nem hiszed el, de tényleg hiányzol.

- Hát ezt tényleg nem tudom elhinni.

Joshua sóhajtott.

- Nézd... ez az egész... - dadogott, én pedig felhúztam az egyik szemöldököm. - Adj időt kérlek!

- Miért kéne? Úgyis elköltözök.

- Tudom, de szeretnék veled lenni... csak sulin kívül.

Elkezdtem nevetni: - Tudom, hogy most is csak azért hívtál át, mert kanos vagy. Ismerem a járást, tudom milyenek a fiúk.

- Nem, Brendan, én tényleg szeretlek. De nem találkozhatok veled a suliban, se máshol, csak itt.

Na ne mondd...

- Áh értem... - tettem ölbe a kezem. - Szóval a kis barátaid szerint ciki ha a fiúkra áll fel, mi?

- Brendan, majd elmagyarázok mindent, csak kérlek adj időt! - aggódó tekintete az én csalódott tekintetemmel találkozott. Legszívesebben pofon vágtam volna, de ugyanakkor lesmároltam volna és összebújtam volna vele.