Életem, Halálom! |BEFEJEZETT|

30.

Hangos zokogásom volt az egyetlen zajforrás a csendes tavaszi éjszakában. Minden izmom fájdalmasan könyörgött, hogy álljak meg végre, én azonban sem a fájdalommal, sem ziháló légvételemmel nem foglalkoztam. Olyan messzire akartam kerülni az étteremtől, amennyire csak tudtam.

A szívem milliónyi darabra tört. Képtelen voltam felfogni, hogy mégis hogy tehette ezt velem az a személy, akit a legjobban szeretek a világon. Elfogott az undor, ahogy belegondoltam, hogy minden érintése, minden kedves szava is csak hazugság lehetett. Amint Krisz kimondta, amit sosem kellett volna megtudnom, a Szilveszter iránt érzett minden szerelem gyűlöletbe csapott át. A legszívesebben kitöröltem volna őt az életemből.

Mintha az ég is osztozott volna a fájdalmamban, a következő pillanatban esni kezdett az eső. Másodperceken belül eláztam, a szaténruha könnyedén fogadta magába a vizet. A testem elnehezült a vizes anyagtól, a frizurám is tönkrement. A sminkkel nem foglalkoztam, elvégre hébe-hóba letöröltem néhány könnycseppet, és láttam, hogy feketére színezett valamennyi. Az arcom is elfolyt szempillaspirál és szemceruza keverékétől lehetett színezett.

Az eső szakadatlanul hullott, az ég velem együtt zokogott. A dörgésektől megijedtem, a villámlásoktól még kevésbé láttam.

Elértem egy hídhoz. A hídon vékony sávban haladhattak ugyan gyalogosok, de főképp autópályaként üzemelt. Szokás szerint a városba befelé tartó sávban dugó volt, míg a távozni készülők előtt szabad volt az út. Alatta egy hatalmas folyó nyugodott, melyet most felkavart az esőcseppek tánca. Megálltam, a korlátra támaszkodva kifújtam magam. A cseppek fájdalmasan ütötték a bőrömet. A kopogó hang minden mást elnyomott, a saját gondolataimat sem hallottam.

Pedig annyi mindent át kellett volna gondolnom!

Mi lesz velem? És persze mi a helyzet a kapcsolatunkkal Szilveszterrel? Nem hiszem, hogy ezt valaha is meg tudnám bocsátani neki. Elvette tőlem az egyik legfontosabb személyt az életemben. Na, és Krisz? Azt még mindig nem értettem, Szilveszter miért őt bízta meg, hogy ölje meg az anyámat. Egyáltalán, ki ez a srác? Semmi különleges aura nem lengi körül, ami miatt hasznosnak gondolnám. Mi vette rá mégis Szilvesztert, hogy vele végeztesse el a piszkos munkát? És ami a leglényegesebb: miért kellett az anyámnak meghalnia?

Egy idő után leesett, hogy újra tudok mindenféle háttérzajtól mentesen gondolkodni, és az esőcseppek sem hullanak már rám.

Egy esernyő szegélye csúszott a látóterembe. Már készültem letámadni a szerencsétlen jólelkű idegent, aki minden bizonnyal csak nekem akart jót, amikor az alak egy kicsit sem ismeretlen hangon megszólalt:

- Tüdőgyulladást fogsz kapni.

Haragom új életre kelt. Tüntetően hallgattam, megfordulni sem voltam hajlandó. Sajnos ismertem már annyira, hogy tudjam, ennyivel nem tudom Szilvesztert távozásra késztetni.

- Rendben, ne nézz rám, ha nem akarsz. De annyit igazán megérdemlek, hogy végighallgass.

Felhorkantam. Nem érdemel ő semmit, főleg nem tőlem, főleg nem ezek után.

- Kedvesem, hiszen ismerlek. Mielőtt belekezdenék, nem volna kedved megfordulni, és egy pofonnal kiengedni a gőzt?

Ezt a mértékű arctalanságot nem akartam tovább tűrni. Ezért megfordultam, és minden dühömet beleadtam a pofonba, amikor Szilveszter arca találkozott a tenyeremmel. Még az eső ritmusán át is tiszta visszhangot vert az ütés hangja. Jókora sóhajjal engedtem ki az eddig visszatartott levegőt.

- Nem foglak meghallgatni – kezdtem fagyosan. A tekintetemmel valósággal felnyársaltam a fiút, ő mégis úgy nézett rám, mintha észre sem venné. – Megbocsátani sem fogok. Gyűlöllek. Elmondhatatlanul gyűlöllek! Hogy volt bátorságod ehhez?! Mi vett rá erre?!

Hallgatott, mint én percekkel ezelőtt. Az arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Ez még inkább dühített.

- Válaszolj! – mennydörögtem.

- Elég volt egyszer látnom téged, és azonnal beléd szerettem – felelte. Leesett az állam.

- És ezért kellett megölni az anyámat?!

- Igen. Vigaszt akartam nyújtani neked.

Szemét!

A testem már rángatózott az engem uraló dühtől. Szívem szerint még egy pofont adtam volna neki. Vagy akár többet is.

Igen, ez nem is rossz ötlet.

A kezemet ütésre emeltem. Pofon helyett azonban egy csók csattant el kettőnk között, amikor elkapta a csuklómat és magához rántott. Felnyögtem a jól ismert érzéstől. Egyszerre volt meghitt és visszataszító. Ettől a kettősségtől felkavarodott a gyomrom.

- Nincs több mondandóm – szólalt meg. A levegőhiány miatt muszáj volt szétválnunk, amit most nem is bántam annyira. Egyik kezével még mindig a kezemet szorította, másik az esernyőt tartotta.

- Meg ne próbáld ezt még egyszer – sziszegtem felé. Szabályosan lángoltam a dühtől; legalábbis szívesebben tudtam be a méregnek arcom vörös árnyalatát, mintsem be kelljen ismernem, képtelen vagyok megszabadulni az iránta táplált érzelmeimtől. – Ne érj hozzám többé! Sőt, mi több, a közelembe se gyere! Nem tartozom hozzád, mostantól a saját utamat fogom járni, nélküled. Ne keress, nem megyek többet abba a fánkozóba. Felejtsd el azt is, hogy létezem.

Kételkedő nevetés volt a válasz.

- Te hozzám tartozol. Mindig is így volt, most is így van, és így is lesz. Nem tehetsz ellene semmit. Megszerettél engem, Napsugár. Én vagyok a végzeted.

Az esernyő kirepült a kezéből, ahogy ismét megcsókolt, ezúttal mélyebben, forróbban. Az egész testem lángra gyűlt tőle, mindenem a szerelem tüzében égett. Egy pillanatra elgyengültem, és én is megöleltem őt, miközben viszonoztam a csókot.

Egy pillanatig csupán, aztán minden erőmmel ellöktem magamtól...

...egyenesen egy vészesen nagy sebességgel száguldó autó elé.

A fiú rárepült a motorháztetőre, majd keményen a betonba csapódott. Hallottam fájdalmas üvöltését; és megint csak az eső maradt az egyetlen hang az éjszakában. Az autó lassítás nélkül továbbhajtott; egyenesen átgázolt Szilveszter testén.

- Szilveszter! – üvöltöttem fel fájdalmasan. Az arcom már a bánat könnyeitől volt nedves. Egy ilyen balesetet senki sem élhet túl.

Rémülten szaladtam oda hozzá.

Sokkot kaptam.

Csak a ruhák voltak ott, ő maga sehol. Egyetlen vértócsa vagy apró vércsepp sem szolgált bizonyítékul, hogy a fiú nemrég még itt feküdt, minden bizonnyal holtan.