Perfect* /H.S./

19. L Ó G Á S

Amint hazaértünk a Balatonról, egyből Harryékhez mentünk, és úgy gondoltuk kicsit kipihenjük ezt a másfél napot. Igazából már este hatkor otthon voltunk, de hétkor már feküdtünk is, és valami fura filmet néztünk. Igazából egyikőnket se érdekelte, csak bekapcsoltuk, hogy legyen valami zaj, ha mi már nem beszélgetünk. Igazából, sok mindenről akartam Hazzel beszélni, de már nem volt hozzá erőm. Csak feküdtünk, és nagyokat pislogva figyeltük a műsort. Én viszont nem sokára el is aludtam.
Reggel Harry hangjára ébredtem fel. Nem igazán értettem, mit is akar most tőlem, hisz pár órája aludhattam el.
-Mmm-morogtam egyet.-Mi az?-nyitom ki bágyadt szemeimet.
-Elkéstünk! Már lassan 11 van!-pánikolt be teljesen.
-Nyugi Harry! Inkább csak feküdj vissza mellém!-húztam meg karjánál fogva, amitől bedőlt az ágyba.
-Szóval nem akarsz ma bemenni!-nevette el magát.
-A-a-hajtottam fejemet mellkasára, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy teljes felső teste fedetlen. Ettől a tudattól, csak elnevettem magam, és újra elaludtam.

*

-Mégis hogy képzeled, hogy nem mész be az iskolába?-rivallt rám a bátyám.-És te meg hogy lehetsz annyira felelőtlen, hogy engeded is neki, hogy ilyen hülyeséget csináljon?-bökte meg Harry mellkasát.
-Gyerekek ne csináljatok ilyen butaságot!-szólalt meg Lisa.
-De ez csak egy nap volt!-hisztiztem.-Nem egy hét, hogy kirúgjanak. Egyetlen egy nap!-kezdtem el egyből sírni.
-Nem érdekel!-kiabált Patrik.-Hogy akarsz így egyetemre menni? Megértem, hogy Stylesnek már hatalmas karrierje van, de nem tudhatod, hogy meddig lesztek együtt! Aztán majd mehetsz a sarokra árulni magad!-ordította az arcomba.
-Patrik!-szólt rá egyszerre Harry és Lisa, mire a bátyám nem tágított, én viszont berohantam a szobámba.
-Gratulálok!-hallottam meg Lisa hangját a hátam mögött.
Nem gondoltam, hogy valaha is a bátyámtól ezt fogom hallani. Hogy azt nézi ki belőlem, hogy az utcára kerülök egy fiú miatt. Egyetlen napot hiányoztam az iskolából, és máris én vagyok a legrosszabb gyerek? Hihetetlen a felfogása. Pedig még rossz dolgot sem csináltam. Nem feküdtem le Harryvel, nem ittam alkoholt, nem drogoztam, nem cigiztem, mégis én vagyok a legrosszabb? Sok szülő vitatkozna ezzel az álltással.
Pár pillanat múlva Harry jelent meg a szobámban, és gyorsan törölgette szememből folyó könnyeket, majd végül magához ölelt.
-Nyugi, nincsen semmi baj! Biztosan nem komolyan gondolta!-simogatta a hajam és pár puszit hintett arcomra.
-Akkor miért mondta?-dörzsöltem meg szememet, és Harry vállába fúrtam az arcomat.
-Butaságokat mondanak az emberek, ha mérgesek. Nyugodj meg kérlek Kinga! Nem lesz semmi baj!-simogatta hátamat, amitől kicsit enyhült a sírásom, de a szívemben tomboló fájdalom nem akart elmúlni. A bátyám, a másik felem, akivel mindent megbeszélhettem, akire mindig számíthattam, most így hátba szúrt?
A fejem már zsibbadt egy fél óra múlva, mikor még mindig Harrybe kapaszkodva sírdogáltam. A könnyeim nem akartak elmúlni, és olyan jól esett volna most, ha a bátyám bocsánatot kér, de mivel ugyan olyan makacsok voltunk mindketten, erre várhattam.
Végül úgy döntöttem, hogy veszek egy hideg zuhanyt, hátha az enyhíti sírdogálásom. Mondhatnám, hogy egyáltalán nem lepődtem meg ezen a viselkedésén, de akkor hazudnék. Sosem láttam még ilyennek. Elhiszem, hogy nem lehet egyszerű felnevelni egy „gyereket" ilyen fiatalon, de ne én tehetek arról, hogy anyuék meghaltak.
Mindig magamat okoltam anya balesete miatt, és ez egy nyílt titoknak volt tekinthető. Én voltam az, aki elvonta a figyelmét az útról, és én voltam az, aki túl felelőtlen volt. Tudom jól, hogy alig voltam 10 éves, de akkor is lehetett volna annyi eszem, hogy figyelek, és betartom azt az ígéretem, miszerint nem zavarom anyut vezetés közben. És ezzel a tudattal együtt élni szörnyű. Hogy miattam halt meg az Édesanyám. Ezt magamnak sem bocsájtom meg sosem, és tudom, hogy Patrik sem fogja. Mert ez nem egy olyan bűn, amit két nap múlva elfelejtünk. Sok évvel a történtek után is ugyan úgy az emlékezetemben van minden egyes pillanat. Anya riadt tekintete minden alkalommal előttem van, ahogy becsukom a szemem.
Ezek ellenére mindig tudtam, hogy számíthatok a bátyámra, bármi gondom is akad. És eddig úgy is volt. Most azonban minden megváltozott, egy pillanat alatt, és én nem tudtam felfogni ezt a fordulatot.
A zuhany alól kilépve tekertem magam köré a törölközőm, és a tükör előtt állva győződtem meg arról, hogy egy szörny ember vagyok.
-Minden rendben?-kopogott be Harry. Ezek szerint jobban elgondolkodtam, mint gondoltam.
-Igen!-szóltam vissza halkan, majd magamra kaptam a pizsamámat.-Jól vagyok!-nyitottam ki lassan az ajtót, De nem Harry állt az ajtóban, hanem a bátyám.
-Figyelj, Kinga!-állt elém, hogy ne tudjam kikerülni.-Sajnálom, amit mondtam. Egyáltalán nem úgy gondoltam, csak egy kicsit mérges lettem. Sosem gondolnék rólad ilyet, tudod jól!-nyúlt lassan karom felé, és mikor látta, hogy nem húzódom el, megsimította vállamat.
A hirtelen megkönnyebbüléstől elsírtam magam. Könnyeim csak úgy potyogtak, amitől Patrik egy szomorú mosolyra húzta a száját, majd szorosan magához ölelt. Szerintem senki sem szereti annyira a bátyját, mint én. Ő az én megmentőm.
-Sajnálom, hogy nem mentem be a suliba-szólaltam meg még rázkódó vállal-, és sajnálom, hogy anyut miattam kellett elveszítened.
Ahogy ezt kimondtam Patrik egy pillanatra megdermedt, majd még jobban magához ölelt. Tudtam, hogy a sok fájdalom még mindig a szívében van, úgy, ahogy az enyémben is, de most éreztem először azt, hogy mindig itt leszünk egymásnak bármi is történjen. Mert ugyan az a vér csörgedezik az ereinkben, és ez örökké összekapcsol minket.

All The Love A.!