Perfect* /H.S./

8. M E G M E N T Ő

A napomat megint búcsúzkodással kezdtem, bár szerencsére ma nem áztam bőrig, és a busz se késett 20 percet. Miután Dóri nagy nehezen felszállt a buszra, és hazaindultam, és gondoltam egy kisebb kitérő belefér, hisz elég meleg napunk volt. A park fele sétálva gondolkodtam el az egész eddigi heteken. Az életem pár nap alatt teljesen megváltozott és ezt egyszerűen nem akartam elhinni.
A parkban úgy gondoltam megpihenek egyet a kihelyezett padokon. A gondolataim százfele jártak, és én csak testileg voltam ott a parkban. Teljesen máshol jártam, míg meg nem láttam egy kislányt, aki fagyival a kezében ült éppen a csúszda tetején, és egy erősen félelmet keltő férfival beszélgetett. Csak gondolni mertem, hogy az apja a kislánynak, de belül éreztem, hogy biztosan semmiféle rokonság nincs köztük. Az édesanyja a kislánynak feltételezhetően az a nő volt, aki még a parkba is képes volt lehozni a laptopját, és itt is dolgozott.
Egy cseppnyit sem gondolkodtam mikor felálltam a helyemről, és a kislány felé vettem az irányt, aki már éppen csúszott lefele, és megfogat az ismeretlen kezét. Jókor értem oda, mert a férfi épp távozni készült.
-Jó napot!-szólalok meg bátorsággal a hangomban amit fogalmam sincs honnan szedhettem.
-Jó napot!-fordult felém kissé idegesen a férfi, és láttam ahogy kicsit szorít a kislány kezét.
-Szia!-mosolyog rám a semmit nem sejtő csöppség.
-Meg szeretném kérdezni, hova viszi az unokahúgom?-tértem rá egyből a lényegre, és a kopaszodó férfire emeltem a gyilkos tekintetem. Hogyan lehet valaki ennyire elmebeteg?

-Fagyizni megyünk, ugye?-nézett rá a megszeppent lányra, aki éppen belenyalt jégkrémjébe.
-Szerintem arra semmi szükség!-fogom meg a gyerek kis mancsát, és óvatosan kirántom a férfi szorításából.-Most ha pedig jót akar magának, szépen odébbáll egy szó nélkül, vagy hívom a rendőrséget!-szűröm ki fogaim között, hogy a kislány nehogy megijedjen. A férfi veszi az utalást, és pár puffogás keretében távozik.
-Elnézést!-kopogtatom meg a még mindig gépelő anyuka vállát.
-Igen?-néz fel mérgesen, de mikor meglátja megrémült kislánya arcát, egyből enyhülnek arcvonásai. Rögtön felébred benne az anyai ösztön és magához vonja gyermekét.
-Jó lenne, ha következőre nem hagyná figyelmen kívül a kislányát, mert az előbb majdnem elvitte egy szatír. Nekem köszönheti, hogy most a kezei között tarthatja ezt a csöppséget!-simítom meg a kislány karját, ki mosolyogva néz vissza rám.
-M-mi?-képed el az anyuka, én viszont nem ismétlem meg magam.-K-köszönöm!-kezd egyből hálálkodni, majd előszedi pénztárcáját, mire én csak nevetve megrázom a fejem.
-Nem kell a pénze!-rakom kezére kezemet.-Csak következőre a parkban a gyermekére figyeljen, ne a munkára!-mosolygok rá kedvesen, majd egy utolsó pillantást vetve a kislányra elégedetten indulok haza. Büszke vagyok magamra.

*

Napom többi részét bátyám nyaggatásával töltöttem, ugyanis a hajam már borzasztó állapotban volt, én pedig mindenképp el akartam menni egy fodrászhoz, hogy holnap már felfrissülve mehessek az iskolába. Állítólag, ha egy lány új frizurát csináltat, akkor egy kórszak lezárul, szóval tekinthetjük ezt egy „tovább léptem Harryn" hajnak. De őszintén egyáltalán nem éreztem így.
A délután felére azonban képed voltam meggyőzni Patrikot, szóval pár órával később a hosszú hajamnak búcsút is intettem, és vállig érő barna hajjal és frufruval léptem ki az üzlet ajtaján. Hihetetlen, hogy a fodrászunk egy ilyen szénakazalból milyen csodás hajat tud rittyenteni.

*

egy hónappal később

A helyzetem cseppet sem változott az elmúlt egy hónapban. Az iskolába ugyan úgy járunk minden nap, sőt, már szinte össze is kovácsolódott az osztály, de Harry és én, szóval erre nem tudok mit mondani. Nem beszélünk egymással, és még az udvaron se tartózkodunk együtt. Vagy Ő van lent, vagy én. Pedig ez az udvar egyáltalán nem olyan pici, hogy ne tudnánk úgy helyezkedni, hogy ne találkozzunk egymással. Kezdem azt érezni, hogy menthetetlen a helyzet.
Ma korán kellett kelnem, mert be kellett érnem a nulladik órámra is, ami már hétkor kezdődik. Ki rak ilyen koránra tanórát de komolyan?
-Jó reggelt!-léptem be a büfébe egy kisebb késéssel a hátam mögött.
-Jó reggelt Kisasszony!-mosolyog rám kedvesen Nóri néni a világ legjobb büfés nénije, majd elő is készíti nekem a reggeli kakaós csigámat. Igen, én még mindig ezen élek.-Hogy-hogy ilyen korán?
-Ma betettek egy nulladik órát-meséltem álmosan, majd mondandóm végére ásítottam is egyet.
-Akkor jobb ha sietsz, mert öt perc és kezdődik!-sürgetett meg egy kicsit.
-Köszönöm!-adtam oda a pénzt, majd gyorsan lábaimat szedve felrohantam az osztályba.
A terembe belépve elnyomott az álmosság. Csak a középső sor felett égett a lámpa, Dóri a könyvében kutatott valamit, a lányok padra hajtott fejjel pihentek, Boti pedig a laptopjába merült el. Érkezésemre felkapta a fejét és mosolyogva intett egyet. Cselekedetét én is viszonoztam, majd beültem a padomba, és falatozni kezdtem. Őszintén nem esett jól, hisz ahogy én se, úgy a gyomrom se ébredt még fel.
Éppen végeztem, amikor egy hangos csapódással megérkezett a tanár. Mintha Ő lenne Harry Potter, és valami hopporral érkezne minden órára. Ezekkel a gondolatokkal nyitottam ki a könyvemet, és imádkoztam, nehogy felnevessek. Akkor jött volna az „ AVADA KEDABRA „ szövegével.

*

Mivel ma nyolc órám volt a nulladikon kívül, így elég nehéz napot tudhattam magam mögött, mikor kiléptem végre az iskola kapuján, és elindulhattam az otthonom fele. Lassan már itt a tél, szóval eléggé be volt már sötétedve, de engem ez egyáltalán nem zavart. A fülhallgatómat bedugva lépkedtem a hideg, kihalt utcában. Péntek volt, szóval egy-két helyen hallatszódott, hogy a hét lezárását ünneplik, de a fülmben üvöltő zene mindet elnyomta.
Lábaimat figyelve gondolkodtam el a zenén, amikor is egy kezet éreztem meg vállamon. A vezetékeket hirtelen rántottam ki fülemből, annyira megijedtem, és félelmem nem volt oktalan.
-Most szépen velem jössz Cica!-kezdett el rángatni, de már sikítani se tudtam, mert kezét számra tapasztotta. Az ismeretlen férfi ismerős volt, és egyből tudtam, hogy Ő az aki a kislányt is magával akarta vinni. az alkohol szaga csak úgy áradt belőle én pedig csak imádkozni tudtam, mikor észrevettem, hogy a férfi elterül a földön magával rántva engem is.
-Jól vagy?-hallottam meg egy ismerős hangot, és könnyeim egyből útnak eredtek, én karjai közé vetettem magam.

All The Love A.