Perfect* /H.S./

11. B E S Z É D

két héttel később

Itthon a dolgok teljesen a feje tetejére álltak. Miután Patrik elment Lisával randizni, egyből össze is jöttek, és tényleg mintha egymásnak lennének teremtve. Ezzel semmi gond nincsen, csakhogy azóta egymás fején lógnak folyton folyvást. Lisa egy nagyon kedves és aranyos lány, de mikor csak úgy bejelentik, hogy majd két nap múlva jönnek, egy kicsit rosszul esik, hogy a testvérem elhanyagol, miközben csak rá számíthatok. Persze, ott vannak a nagyiék is, de nem akaszkodhatok rájuk egész életemben. Így aztán ez alatt a két hét alatt megtanultam hogyan kell egyedül lenni. Igaz már sokat voltam kiskoromban is egyedül, de az teljesen más volt. Akkor tudtam, hogy este hazaér valaki, akivel majd beszélgethetek, elmondhatom neki a problémáim, majd mindketten elmegyünk aludni. És tudtam, hogy mikor lehunyom a szemem, nem csak egyedül leszek ebben az indokolatlanul nagy lakásban.
Reggeli készülődésem is már nagyon megszokottá vállt. Felkelek, megreggelizem egyedül, majd gyorsan elkészülődöm, és már megyek is az iskolába. Ma azonban váratlan vendégeket fogadtam, mikor nyílt az ajtó, és meghallottam bátyám hangját.
-Megjöttem!-kiáltotta el magát, bár feleslegesen, mert a kanapén ültem, pár méterre tőle. Ahogy belépett egy hatalmas táskát dobott a földre, majd Lisa is belépett a lakásba. Én csak értetlen fejjel intettem nekik egyet, és nem is nagyon akartam törődni velük, mert épp egy cikket olvastam a neten, ami eléggé vonzotta a figyelmemet. Azonban bátyám most sem hagyott nyugton és valamt magyarázni kezdett.
-Lisa mától hivatalosan is ide költözik!-jelentette ki büszkén, én pedig csak bólógatva adtam tudtára, hogy semmi akadálya, ha csak nem mellettem akar aludni, mert én az ágyamon nem szeretek osztozni.
-Azt hittem dühös lesz!-hallottam meg Lisa suttogó hangját mire csak felkuncogtam, majd feléjük vezettem tekintetem.
-Először is fiatalok!-szólaltam meg, megrémítve ezzel őket.-Csukjátok be azt a kibaszott ajtót, mert kurva hideg van a lépcsőházban és nem azt fűtjük!-rivalltam bátyámra, aki egyből engedelmeskedett.-Másodszor pedig, semmi akadálya, hogy ide költözzön. Ha éjszaka nem adtok majd ki fura hangokat, akkor áldásom adom rá!-rántottam vállat, majd a konyha felé igyekeztem, hogy bepakoljam a mosogatógépbe a héten felhalmozott koszos edényeket.
-Köszönöm!-mosolygott rám testvérem mikor a szobám felé haladva elmentem mellette.
-Ez csak természetes!-mosolyogtam vissza rá, majd elkezdtem készülődni, hiszen a szerelmesek miatt most is késésben voltam.

*

-Jó reggelt Osztály!-lépett be a kémia tanár a laborba, és hogy nyomatékosíthassa szavait, lecsapta a naplót az asztalra, ezzel nagyobb figyelmet elérve.
-Csodás reggelt kívánok Tanár Úr!-kiáltott Kevin az utolsó sorokból.
-Ha ennyire jó kedve van, ki is hozhatja a füzetét, amiben ugyebár megtalálom a házi feladatát!-fonta össze kezeit mellkasa előtt a tanár, és egy győzedelmes mosoly éktelenkedett arcán.
-Erre semmi szükség Tanár Úr!-legyintett a hangoskodó, mire mindenki felkuncogott egy kicsit.

*

A büfé sorában állva gondolkodtam az élet rejtelmein, és hallgattam a mellettem tanakodó barátnőimet.
-Most mondjátok azt, hogy ti együtt tudnátok élni Edinával! De komolyan olyan egy cafka lett, hogy azt el nem lehet mondani!-panaszkodott Dóri.
-Dóri ne nyávogj már!-szólalt egyszer csak meg Fanni, olyan hanggal, amitől még én is megijedtem.-Alig van otthon. Annyi vizet csak nem zavar!-forgatta meg szemeit.
-Te csak azt hiszed! Egyfolytában én egyengetem el az ügyeit. Nem kell anyuéknak még az Ő baja is. Amúgy is most intézik a válást, rossz hallgatni, hogy minden este ezen veszekednek-dőlt a falnak barátnőnk.
-Még jó, hogy anyuék akkor elváltak mikor pólyások voltunk-rántott vállat Panni, majd a büfés nénitől elkérte az utolsó rántotthúsos szendvicset. Minden nap azon megy a vita, hogy ki veszi meg előle, de úgy látszik Panni fenyegetése hatásos volt.

*

-Szia!-csapódtam Harry mellé mikor kiléptem az iskola kapuján, és elindultam haza.
-Szia! Végeztél is?-kérdezte, de nem nagyon tudtam mire érti.
-Mivel kellett volna végeznem?-értetlenkedtem, majd telefonomat előhalásztam a zsebemből, hogy megnézzem írt-e valamit Patrik.
-Hát azt hittem a barátoddal leszel ma-rántott vállat, és zsebébe süllyesztette kezeit.
-Nincs is barátom!-nevettem fel hangosan.-Ezt meg honnan veszed?
-Hát, láttam egyik nap, ahogy felmegy hozzád az a Botond gyerek. Azt hittem együtt vagytok-rántott ismét vállat, és a földet kezdte pásztázni.
-Neeem!-nevettem fel, mikor eszembe jutottak az események.-Boti csak feljött mert egyedül kellett lennem egész éjszaka, és egy kicsit velem volt, hogy ne érezzem magam olyan magányosnak. Patrik nincs mostanában annyit otthon-rántottam meg én is vállamat, miután tisztáztam a helyzetet.
-Szóval, csak barátok vagytok?-kérdezte meg egy kis idő után.
-Igen!-nevettem el magam.
-Oké, ne nevess ki!-mosolygott Ő is, majd az utcánkhoz is értünk.
-Hát akkor én..-kezdtem búcsúzkodni, de nem hagyta, hogy befejezzem.
-Nincs kedved feljönni?-kérdezte meg gyorsan.
Egy halvány győztes mosoly húzódott ajkaimra, majd csak biccentettem egyet, hogy miért is ne? A bátyám úgysincs itthon és amilyen szerencsétlen vagyok, valószínűleg még a fűtést is letekerte, mondván „napközben úgysem kell", szóval nem láttam jobb megoldást, minthogy elfogadom Harry ajánlatát.

*

-És akkor megfogta a labdát, és menőn le akarta pattintani erőből, de az arcába pattant vissza, és akkorát nevettünk rajta, hogy az valami hihetetlen!-nevetett Harry miközben a Londoni barátairól mesélt. Történetei hallatán nekem is nevetnem kellett, hisz nagyon vicces barátai voltak odahaza.
Tetszett, ahogy önfeledten mesél gyermekkori barátairól. Sosem láttam még ilyen megnyíltnak. Mindketten az ágyában feküdtünk, a plafont kémlelve, és jobbnál jobb témákat vetettünk fel egymásnak. Kint már rég besötétedett, hisz már bőven az ősz közepében jártunk.
-Jövő héten tartok egy halloweeni bulit. Van kedved eljönni?-szegezte egyszer csak nekem a kérdést. Őszintén még sosem voltam buliban, és nem is nagyon kívánkoztam, de ha Harry hív, akkor nem mondhattam nemet.
-De ugye nem lesz semmi féle beöltözés?-forgattam meg a szemem. Nem volt kedvem még jelmezbe is bújni.
-Nem, az nem lesz, ha csak nem akarsz valami nyuszijelmezben betoppanni-kacsintott rám, mire csak elnevettem magam. Örültem, hogy minden újra a régi, és talán egy kicsit jobb is mint régen.
-De nem tudok kivel jönni. Botit úgysem akarod itt látni-húztam el a számat, majd felkönyököltem az ágyon.
-Igaz, hogy azt a gyereket nem akarom itt látni, de nem is kell, hisz van kísérőd-rántott vállat, majd Ő is felült.
-És mégis ki az?-nevettem fel, hisz persze, hogy Ő mindent jobban tud mint én.
-Hát Én! Ki más?-forgatta meg szemeit, majd visszadőlt az ágyba, és egy nagy kacajban fojtotta el további szavait.

All The Love A.