Miraculous Katicabogár és Feketemacska kalandjai - Egy rajongó szemével

Aranyragyogás legyőzése

Kedves Olvasóim! 
 Mielőtt hoznám az újrészt, had mondjam el, hogy nagyon hálás vagyok nektek, és szeretném meg köszönni az 1700 feletti olvasó tábort, a 110 feletti csillagozást, és azt, hogy a könyvem Bekerült a topp történetek közé. Továbbá a kommenteket is nagyon jó érzés olvasni, és válaszolni a sok kedves üzenetre. Ígérem nektek, hogy ez után következő fejezetek is tartogatnak meglepetéseket, tanulságot, szerelmet, szóval érdemes lesz velem tartani. Most pedig jó olvasást a következő fejezethez ;) 

Macska a földön feküdt mozdulatlan, Marinette arcát ugyan eltakarta pöttyös maszkja, de még így is le lehetett olvasni onnan a rémületet.
- Macska! – kiáltott fel a kék szemű, és letérdelt a fiú mellé.
- Remek Fekete Macska a földön hever, Katicabogarat innentől már nem lesz nehéz sarokba szorítani! – jegyezte meg a sötétség ura miközben mosolyogva fürkészte az eseményeket rejtekhelyéről.

Katica még mindig Macska mellett térdelt, szemét elöntötték a könnyek, amik hamarosan eleredtek. Szőke fürtös érezte a cseppeket.
* Beszélnem kell hozzá, nem szabad, hogy összeroppanjon, és magatehetetlenül a földre rogyjon* - gondolta magába. A fekete ruhás megerőltette magát, résnyire kinyitotta a szemét, majd nagy nehezen kipréselte magából a szavakat:
- Fejezd be a harcot értünk, miattam ne aggódj, rendbe leszek – kérte a macs, és lehunyta a szemeit.

Ezek a szavak erőt adtak Katicának, és elhatározta hogy megvédi a társát bármi áron.
- Szerencsetalizmán! – a lány kezében pedig egy kis ékszerdoboz termett, a külselye a szokásos piros alapon fekete pöttyös volt, de a belseje egy medált rejtett – Ez pont úgy néz ki, amit Chloé akart, de már elfogyott a boltból mire elment megvenni – ismerte fel a medált a kék szemű.

A dobozt oda dobta Aranyragyogásnak, mire őt azonnal elvakította az ékszer, főleg hogy már régóta magának akarta tudni a csecsebecsét.
- Mit művelsz? Ne engedd, hogy Katica uralni tudja a vágyaidat! Vedd el a talizmánjaikat! – utasította Halálfej, de már nem tudta uralma alá vonni áldozatát.

A kék szemű csak erre várt és gyorsan levette az aranyköpenyes fejéről a szemüvegét, de nem tudta ketté törni, ugyanis az tömör arany volt.
- Macska, jöhet a .... – de nem tudta befejezni, mert eszébe jutott most egyedül kell megküzdenie a helyzettel. Tanácstalan volt, és már nem használhatta a talizmánját.
Hű társa azonban meghallotta azt a félig elkezdett mondatot, így erőt akart magába préselni.
*Muszáj szétmarnom azt a szemüveget. Nem hagyhatom magára az én Bogárkámat* - pergett le a gondolataiban.

Hősünknek a szerelem adott erőt, és magára vonta Katica figyelmét, aki rögtön oda is ment a cicához.
- Macskajaj! – adta meg Macska az utasítást fáradt, gyenge hangon.
A következő pillanatban kirepült az akuma, a mire a pöttyös ruhás várt.
- Eleget ártottál ronda kis bogár! Ideje, hogy megtisztulj! – a kék szemű a jojojába zárta, és immár egy fehér pillangót engedett útjára – Minden jót kis lény! – kiáltott még utána
- Légy átkozott Katicabogár, hogy téged nem lehet legyőzni! De nem fogsz mindig minden csatát megnyerni, mert s végső győztes én leszek, és csak én lehetek! – kiabálta a démon ura rejtekhelyén, majd bezárta a tükörablakát.

Katica Chloé mellé állt, és elmagyarázott neki mindent. A lófarkas megértette, fájdalommal ugyan, de vissza adta a medált.
- Csodálatos Katicabogár! – kiáltotta a maszkos, az eget pedig rózsaszínes fény borította be, és minden vissza állt eredeti pompájába.
Marinette egy kicsit aggódott, ugyanis a fülbevalója már elkezdett csipogni, de akkor hirtelen vakító zöld fény borította be a kikötőt, a földön Adrien feküdt. A két lány oda szaladt, ahol fiú visszaváltozott.
Adrien Fekete Macska? – kérdezte döbbenten Chloé, habár nem várt választ.
- Amint látod igen – felelte a kérdésre a copfos. El akarta vinni a szőke fürtöst Fhu mesterhez, de már semmit nem tehetett ez ügybe, ugyanis ő is vissza változott.
- Marinette, te vagy Katica!? Ti ketten véditek Párizst? – akadt ki teljesen a lófarkas
- Kérlek Chloé őrizd meg a titkunkat. Számíthatok rád?
- Nem árulom el a titkotokat, bízhatsz bennem – ígérte meg osztálytársa.

Marinette bólintott, és azon töprengett, hogy tudna segíteni Adriennek eljutni a mesterhez.
- Marinette elvigyen titeket is a kocsi? – a kék szemű meglepődött ezen a hirtelen kedvességen, de elfogadta. Chloé máris felhívta a sofőrt, aki pár percen belül meg is érkezett. A lófarkas utasításait követve segített a smaragd szeműnek, és elvitte őket Fhu mesterhez.

A két lány az úton végig beszélgetett.
- Sajnálom a medált Chloé, de vehetek neked egyet - ajánlotta fel a kékszemű.
-  Köszi, de az túl drága, nem tudnád nekem megvenni - sóhajtotta. - Amúgy tetszik a ruhád! - mire hirtelen a szája elé kapta a kezét, mivel a sárga dzsekisnek igen meglepő volt a saját viselkedése. Marinette segíteni szeretett volna neki, ezért a következőt mondta:
- Nem baj, ha megdicsérsz máson valamit, vagy segítesz a környezetedben. Az sose szégyelni való, hanem öröm. De legfőképpen neked okozzon boldogságot, hogy így cselekszel.

Mielőtt a lófarkas bármit mondhatott volna, a limó megérkezett a mester házához. Az alkalmazott kisegítette Adrient, és bevitte egészen Fhu meditációs/gyógyító szobájába. A két lány elköszönt, és Marinette sietett a házba.
Üdvözöllek Katica! Lépj beljebb - köszönt az alacsony, szakállas ember.
- Jó estét Fhu mester! Mondja rendbe jön Adrien?
- Meg tudom gyógyítani, ne aggódj miatta Most már jó kezekben lesz. Most viszont te is siess haza! - kérte a mester – A szüleid biztosan aggódnak már érted - tette hozzá az őszes hajú.

Marinette megköszönt mindent, majd átváltozott és haza indult. Nehéz szívvel ugyan, de ott hagyta Adrient a mesternél. Tudta, hogy rendbe fog jönni, de mégis mellette akart volna maradni. Ám nem akart aggodalmat okozni a szüleinek, és a mestert sem szerette volna megbántani az ellenkezéssel.
Mikor haza ért szülei már aludtak, így néma csendben fel osont a szobájába, és hamarosan ő is követte az ő példájukat.