Miraculous Katicabogár és Feketemacska kalandjai - Egy rajongó szemével

Harag a levegőben

A fotózás délután olyan rosszul sikerült, hogy említésre nem érdemleges. Adriennek hiányzott az édesanyja, de ma valahogy jobban, mint eddig bármikor. És az fájt neki a legeslegjobban, hogy az apja ezt elfelejtette. Nem volt véletlen, hogy reggel Natalie is ellenszegült Agreste úrnak.

A fiú haza vezető úton azt próbálta kitalálni, hogy mit mondjon majd az apjának, de semmi okos nem jutott az eszébe. Végül arra jutott, hogy elmondja az apjának, amit a szíve súg, és remélte, hogy meg fogja érteni őt.

Reményekkel , és egyben félelemmel ment be apja irodájába, aki hívatta.

- Adrien a fotós panaszkodott nekem! – kezdte az apja szigorú, félelmetes és ellentmondást nem tűrő hangján. – Csalódást okoztál neki, és az én munkámat is hátráltattad! Késésbe az újság, a leadási határidő pedig holnap van! Te nem csak a fiam vagy, hanem az alkalmazottam is, akinek vannak kötelességei! Most pedig elmehetsz!

Agreste úr meg sem hallgatta a fiát, aki mielőtt távozott volna az irodából megpróbált beszélni vele.

- Apa én.... – kezdett bele a magyarázatba, de Agreste úr nem hagyta folytatni.

- Nem vagyok kíváncsi a mondókára! Azt mondtam menj! – ordította az apja, és a kiabálásra Natalie nyitott be. A fiú kirohant az irodából, egyenesen a szobájába.

Agreste úr egyedül maradt a szobába az aszisztensével, aki mondani akart néhány mondatot az előbbi jelenethez, de Agreste úr nem engedte. Hallani se akart semmit.

- Natalie nem szükséges kioktatnia a fiam neveléséről! Nagyon jól tudom, hogy mi a jó neki! Nem szükséges állandóan az ő pártját fognia! Adriennek meg kell tanulnia a kötelességét, és ezt ma nem teljesítette! – mondta a ház ura.

- De uram.... – kezdett bele Natalie, de Agreste úr nem engedte, hogy bármit is mondjon.

- Azt mondtam, hogy nem vagyok kíváncsi az újabb védelmi beszédre! – ezzel Agreste úr beletemetkezett a papírhalmazba, ami körülötte volt.

Natalie a következőt mondta: Ahogy óhajtja uram! – Azzal távozott az irodából, és megállt a fiú szobájánál. Hallotta, hogy sír, így úgy gondolta, hogy később beszél vele.

A csengő megszólalt, ezért  az ajtó felé vette az irányt, hogy megnézze ki az. Adrienhez jött két osztálytársa: Marinette, és Nino. Azért jöttek, hogy beszéljenek a fiúval.  

- Adrien össze veszett az apjával, és most nagyon szomorú. Magam is majd később beszélek vele, miután a kedélyek lecsillapodtak.

- Megmondaná neki, hogy Nino és Marinette kereste? – kérdezte a lány, és egy levelet adott oda Natalie-nak.

- Természetesen mondom neki. A borítékot pedig am.... – fürkészte az aszisztens, mire a lány felelt.

- Átadná neki kérem? – Marinette kérlelőn néz Natalie-ra, mire ő bólintott.

Viszont látásra! – mondta a kontyos hajú nő

A két osztálytárs a kapu felé vette az irányt, ám a lány még vissza nézett a házra.

- Ne aggódj Marinette, biztosan minden rendbe lesz – mondta Nino kedvesen, és kezét a lány vállára tette.

- Köszönöm, remélem igazad lesz! – felelte a lány és reményt érzett, hogy Adrien megbocsát neki. A két barát elbúcsúzott, és haza fele mentek.

Amikor Marinette egyedül volt, Tikki előbújt a táskából és a következőt mondta:

- Ne félj, ha elolvassa a levelet, és találkoztok akkor biztosan megbeszélitek, és nem fog rád haragudni. – mondta a kis kwami, hogy jobb kedvre derítse Marinette-et.

- Remélem, hogy így lesz Tikki. – felelte Marinette.

Haza értek, és a lány felment a szobájába. Szomorú volt, és őt jobban bántotta a dolog. Úgy érezte, hogy Adrien csalódottságát még ő is növelte, hogy így kellett megtudnia, ő Katicabogár. Azt kívánta, bárcsak az egész napot elölről tudná kezdeni, de Marinette is tudta, hogy ez lehetetlen.