Get Loki'd 3 - Ragnarök

Ne pánikolj!

-Szóval csak az a dolgom, hogy egy poharakkal teli tálcával járkáljak az emberek közt? - kérdeztem az egyik lánytól. Ő bólintott. Hosszú, rózsaszín tincsei az arcába hullottak. Miután megigazította a haját, végigmért engem.
- Borzalmasan festesz. Egyenruha kötelező, drágám. - csicseregte.
Majdnem elszóltam magam, hogy "leszarom", de nem akartam nagyon pofátlan lenni.
- Nem nagyon izgat. - mondtam végül.
- A Nagymesternek ez nem fog tetszeni.
Vállat vontam. Ez se nagyon izgat.
- Térj már észhez, csak segíteni próbálok. Ha nem akarsz takarítani, akkor jó benyomást kell keltened a Nagymesternél. - mondta, majd egy fiókos szekrényhez sietett. - Legalább ezeket vedd fel. - adott a kezembe egy újabb kupac ruhát.
- Nem is rossz. - nézegettem.

Percek múlva már az új ruhámat viselve siettünk át az arénába. Egy hosszú ujjú sötétzöld felső, fekete nadrág és sötétkék csizma volt rajtam. A szoknya után kimondhatatlnaul hálás voltam a nadrágért. Sokkal jobban éreztem magam.
Az utcákon hatalmas tömeg volt, és fesztiváli hangulat uralkodott. Akkora volt a hangzavar, hogy a saját gondolataimat se hallottam. A nép csak úgy tódult az arénába, mintha focimeccs lenne.
Beérve az épületbe elmondták, kinek hova kell mennie. Az aréna több emeletes volt, így minden emeletre jutott egy csapat felszolgáló. Valamiért engem kihagytak.
-... te pedig a kilátóba mész. - mondta a magas, borotváltfejű nő, aki eddig beszélt. - Csak kövess.
Elindultunk lifttel, és minden emeleten ott maradt valaki. A végén csak ketten maradtunk. Kínos csöndben értünk fel a legfelső szintre, majd gyors léptekkel mentünk végig egy folyosón, aminek a végén egy kétszárnyas ajtó volt.
A folyosó jobb oldalán pedig egy újabb ajtó. Ezen vezetett be a idegenvezetőm. Az ajtó egy konyhára nyílt. Odabent nagy volt a sürgés-forgás.
- Innen viszed ki és ide hozod vissza a tálcákat. Az üres poharakat majd a viadal után összegyűjtöd, azokkal ne foglalkozz. Az a lényeg, hogy mindig legyen ital a Nagymesternek és a vendégeinek, világos?
Bólintottam.
- Már csak egy kérdésem lenne.
A nő unottan nézett rám.
-Fizetés?
Ez olyan nevetségesen hangzott ebben a helyzetben, hogy még nekem is nehezemre esett komolyan venni saját magam. Elfognak, hogy nekik dolgozz, aztán még pénzt is adnak, na persze. De hát ki tudja...
A nő először értetlen arcot vágott, aztán elnevette magát.
- Az, hogy nem öltünk meg. - nevetett. - Az a fizetség hogy dolgozhatsz. - azzal otthagyott.
- Milyen nagylelkűek. - morogtam magamnak miután elment.

- Hé, te, ne várd már meg, még odamegyek! Igen, te, gyere, aztán vidd ki ezeket! - mordult rám egy kötényes alak. Kék bőrénél csak az volt furcsább, hogy nem voltak szemei.
Egyetlen okom arra, hogy ne akadjak ki, az volt, hogy láttam már ennél durvábbat is. Kezdtem megszokni, hogy az életben nem minden olyan, mint amilyenre számítasz. Élik az emberek a saját kis világukat, de abba bele se gondolnak, mennyi mindent nem ismernek még. Olyan dolgokat, amiket el se mernek képzelni...
Odasiettem, elvettem a tálcát és ügyelve arra, hogy ne lötyögjenek ki a színes italok a poharakból, lassan megindultam a kilátóhoz.
Amint kiértem az ajtón, belebotlottam valakibe. A poharak egymást felborították, az összes ital kiment. A baj csak az volt, hogy nem csak rám, meg a padlóra, hanem egy arany köntöst viselő idegenre is.
- Basszu... Sajnálom! - motyogtam, miközben összeszedtem a poharakat. Hmm. Ütésálló poharak. Egyik se tört el.
- Nocsak, nocsak... - hallottam az idegen hangját. Felemelkedve szembe találtam magam egy magas, szőkés-őszes hajú fickóval. Egy kék csík húzódott az állán, azon kívül nem volt benne semmi különös.
- Sajnálom. - mondtam még egyszer. Ő először komoly arcot vágott, aztán szórakozottan elnvette magát.
- Azt ne mondd, hogy te vagy az a lány, akiért annyit fizettem.
- Fizettél?!
- Bizony. Szép kis summát. Azt mondta 59-es, hogy remek vétel, kár lenne kihagyni -miközben beszélt, döbbent arccal néztem őt. - Én persze hallgattam rá, de azért gondoltam, egyszer megnézem magamnak, ki is ez. Topáz szerint persze kár volt megvennelek... Jahaj, mennyit fecsegek... Hát, új lány, ezt jobb lesz ha feltakarítod. Futás, futás.
Szóval, ő lenne a Nagymester.
Volt benne valami, valami mulatságos, de mégis olyan embernek tűnt, aki nevetve kidobna onnan. Nem tudtam, hogy hogyan álljak hozzá.
Mintha elgondolkodott volna valamin. Hirtelen megkomolyodott, aztán belépett a kétoldalas ajtón.
Értetlenül néztem utána, aztán visszaszaladtam az üres poharakkal a konyhára. Suigi, aki már egyszer leordította a fejem, most megint megtette. Visszaszóltam neki norvégul, hogy "drittsekk", aztán otthagytam őt az értetlen fejet vágó konyhások közt.