Kisebb tömeg gyűlt össze körülöttünk. Mindenki arra volt kíváncsi, hogy kire fogadunk, pedig még azt se tudtuk, ki lesz a kihívó. Az egyik férfi, aki már nagyon sokat ivott, elkezdett mondani egy történetet, aminek semmi köze se volt a beszélgetéshez. Végül meghozta a kedvet sokaknak a meséléshez. A legjobb sztorijai Lokinak voltak, és ő tudta a legjobban előadni őket, mindenki nevetett rajtuk. Elmondta azt is, hogyan került a Sakaarra.
- ...órákon át repültem a téridőben, és mintha megállt volna körülöttem az idő. - mesélte vidáman. - Szóval ez a sztori: időtlen.
Mindenki egyszerre nevette el magát.
Miközben beleittam az italomba, mintha valaki Loki nevét kiáltotta volna. Úgy tűnt, ő is meghallotta, mert a hang irányába nézett és jéggé dermedt. Nem messze tőlünk Thor ült egy mechanikus székben, amiben harcosokat szoktunk látni.
Mindketten ledermedtünk egy pillanatra, aztán egyszerre álltunk fel.
Lokival összenéztünk, aztán letettük a poharunkat az asztalra.
- Bocsássatok meg egy pillanatra. -mondta Loki, aztán Thor felé indultunk.
- Te élsz? - kérdezte Loki tőle, amikor még oda se értünk hozzá.
- Persze hogy élek. - felelte Thor visszafolytott hangon.
- Mit keresel itt?
- Hogy hogy mit keresek itt? Nem birok felállni. TI mit kerestek itt? - kérdezte idegesen Thor.- Segítsetek felállni!
- Nem lehet. - mondtam neki.
- Segíts. - nézett Lokira.
- Nem lehet! - mondta Loki is.
- Miért?
- Összebarátkoztam a Nagymesterrel. - suttogta Loki.
- Totál hibbant!
- Megbízik bennünk. Hetekkel ezelőtt idehozott a Bifröst.
- Én meg már vagy két hónapja itt vagyok.
Thor zavartan nézett hol rám, hol Lokira.
- Én csak most jöttem! - mondta végül.
- Mit suttogtok?
A Nagymester hangjára mindhárman szinte egyszerre rezzentünk össze.
- Errefelé furcsán telik az idő. - mondta elgondolkozva. - Bármelyik másik világban több millió éves lennék. De itt a Sakaaron... - zavartan nézett rám, én Lokira, Loki Thorra, Thor meg a Nagymesterre. - Na, mindegy. Ismeritek őt? A Mennydörgés Ura.
-...ISTENE. - javította ki őt Thor.
Loki zavartan elnevette magát.
-Soha életemben nem találkoztam vele.
- Én sem. - mondtam gyorsan. Még nem tudtam, mit tervez Loki, de az biztos, hogy mellette leszek.
- Ő a tesvérem! - kiáltotta Thor Lokira nézve.
- Adoptáltak. - mondta Loki védekezően.
- Jó harcos? - kérdezte a Nagymester.
- Ha ezt kiszedi a nyakamból, megmutatom!
- Nézzenek oda, megfenyegetett. - zavartan néztem hol rá, hol Thorra - Figyelj, Villámkezű, nyilvánvaló, hogy vissza akarsz jutni... Gyácvárba..
-ASGARDBA!
- Ha valamelyik harcos legyőzi a bajnokomat, - folytatta a Nagymester, mit sem törődve Thorral - az elnyeri szabadságát.
- Jól van, akkor csak mutassa meg, hogy kinek kell szétrúgni a seggét!
Legszívesebben ráordítottam volna, hogy fogja már be, mert csak tovább ront a helyzeten.
-Ez aztán a versenyszellem. Erre, jó uram. - mondta szórakozottan a Nagymester és elvezette Thort. Még hallottuk, ahogyan Loki nevét kiáltja, de olyan hangsúllyal, mint aki mindjárt visszajön és megöli őt. Lokival összenéztünk.- Nem hiszem el, hogy életben van! - fakadt ki Loki, miközben a lakásunkba tartottunk.
- Rossz érzés, mi? -kérdeztem. - Amikor azt hiszed, elvesztetted, aztán kiderül, hogy életben van.
Megállt és mérgesen nézett rám.
Elmosolyodtam.
- Ugye, milyen rossz?
- Mikor felejted már el? Most teljesen másról van szó.
Továbbindultunk. Átvágtunk a tömegen, aztán a végtelen folyosón.
- Ki ez a bajnok? - kérdezte Loki.
- Fogalmam sincs.
- Itt vagy két hónapja, de nem tudod, ki a leghíresebb harcos a bolygón? Milyen kém vagy te?
- A legjobb a bolygón.
Mielőtt visszaszólt volna, megérkeztünk a lakás elé. Kinyitottam az ajtót, aztán magunkra zártam.
- Szóval, ez a bajnok, még sosem vesztett.
Bólintottam. - És a Nagymester rá fog fogadni, tehát ő fog nyerni.
- Talán meg tudom győzni Thort, hogy ne álljon ki ellene. - mondta Loki. - Tudod, hogy hova viszik a harcosokat?
- Persze. Az aréna alatt van egy alagútrendszer. A főkaputól balra van a lejáró. - magyaráztam. Aztán vártam a szarkasztikus megjegyzést, arra vonatkozóan, hogy milyen ügyes vagyok.
- Jól van, ZseniKém. Odamegyek.
- Mi? Most? -kérdeztem zavartan.
- Már ott is vagyok. - mosolyodott el.
Először nem értettem, aztán leesett. Odaküldött egy hologrammot. Mosolyogva néztem rá.- Ostoba. - szólalt meg Loki, pár perc múlva.
- Parancsolsz? -kérdeztem vissza. Éppen vacsoráztam.
- Haragszik rám.
- Miért, mit műveltél?
Loki hosszan elgondolkozott, aztán zavart mosollyal az arcán beszélni kezdett:
- Elképzelhető, hogy talán egy picit az én hibám, hogy ez történt. Egy icipicit.
Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Nahát. Várj csak... Mit csináltál Odinnal?
- Midgardba vittem.
- De nem Odinként, hm?
- Nem igazán.
Kezdett összeállni a kép. Loki eljátszotta a halálát, visszament Asgardba, Odint a Földre vitte, miközben helyette uralkodott, aztán Odin rájött, hogy ki ő, meghalt, erre kiszabadult Hela és száműzte Lokit meg Thort? Atyaég.
- ...egy picit a te hibád, mi?
- Talán. Megyek fogadni. - mondta szórakozottan.
- A bátyád ellen akarsz fogadni?
- Nem a bátyám. És úgyis tudjuk, hogy a bajnok nyer. Akkor miért ne fogadjunk rá?
-Menj csak. - szóltam neki.
Loki nem kérdezte, miért nem akarok vele menni, csak kisétált. Miután elment, összepakoltam és felmentem a Nagymesterhez. Jelentettem neki egy fickót, aki sokat dühöngött amiatt, hogy sokat vesztett a legutóbbi meccsen, ezért támadást tervez holnapra, aztán a bajnokról kérdeztem. Annyit sikerült megtudnom, hogy irgalmatlan és hihetetlen jó harcos.
Kezdtem félteni a nagy Thort.
YOU ARE READING
Get Loki'd 3 - Ragnarök
FanfictionHogyan éld túl a világvégét? A világok együttállása, a konvergencia lehetővé teszi, hogy utazz a világok között. Még akkor is, ha nem akarsz... Miközben kezdetét veszi a Ragnarök, Avgary egy bolygón ragad, ahol semminek sincs értelme. Egy ismerős fe...