Evés közben elkezdtünk mindenféle történeteket mesélni. Loki persze az összes történetében hős volt, számtalanszor megmentette Asgardot, Odint és a népét. Mosolyogva hallgattam a történeteit. Közben nem figyeltem oda rá, hogy mennyit iszom, így talán egy kicsit többet ittam a kelleténél. Elkezdtem én is mesélni arról, hogyan kutattam a tesseractot, bár az nem volt olyan érdekes, mint Loki történetei. Aztán gondoltam egyet, és elkezdtem neki mesélni azt, amit az északi istenekről hallottam kiskoromban.
- Szóval van egy feleségem? - kérdezte nevetve. - és három gyerekem. Érdekes, hogy nem tudok róluk.
- Bizony - bólintottam, majd felhajtottam a maradék italomat. - Az egyik egy nyolclábú ló.
Erre arcára fagyott a mosoly.
- A neve Slipner vagy mittomén - folytattam. - Slepner? Sniplir?
- Sleipnir?
- Az! Csak nem igaz? - nevettem.
Loki kis gondolkodás után elnevette magát.
- Odinnak tényleg volt egy nyolclábú lova. De esküszöm, hogy az nem az én gyerekem.
- Naaa, perszeeee- ásítottam egyet. - Hány óra lehet? - kérdeztem magamtól.
- A midgardiak ütődöttek. - jelentette ki Loki. - Ilyen hülyeséget!
- És még nem tudsz mindent! - nevettem fel. - A feleséged amúgy egy óriás. A másik gyereked egy óriási kígyó, ami... ami... - törtem a fejem, de nem jutott eszembe, mit is csinál az a kígyó. Zsongott a fejem, mintha fejbe vágtak volna. - Joromganadar. - motyogtam. - Jörumgarand. - próbáltam kitalálni a nevét. - Jorümand? - Loki értetlen fejjel bámult.
- Jormungand! - kiáltottam fel.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. - szólt Loki mosolyogva. - De az biztos, hogy többet ittál a kelleténél. - mondta szinte kedvesen.
- Ugyaan. - legyintettem. - Csak annyit ittam, amennyit te.
- De te midgardi vagy, én meg..nem.
Loki odajött és a kezét nyújtotta. Felsegített és lassan elindultunk vissza a szobába, amikor hirtelen eszembe jutott.
- A szobám a másik épületben van. A toronyban. Második emelet. Legelső ajtó... - miközben beszéltem, majd' elaludtam.
Loki csak mosolygott rajtam, aztán a karjaiba vett, olyan könnyedén, mintha egy kisgyerek lennék és elindult velem a másik épületbe.Aznap éjjel mindenféle soklábú lovakról álmodtam, amik a fejemen táncoltak. Szörnyű éjszaka volt. De a reggel még szörnyűbb volt.
A fejemen mindta egy egész ménes vágtatott volna át, azt se tudtam, hol vagyok, azt meg végképp nem, hogy Loki mit keres ott a kanapén.
Milyen rendes gyerek. - gondoltam magamban, miközben az alvó Lokira néztem. Igazi úriember.
A fejfájás csak nem akart múlni, ezért kimentem vízért. Az épületben már reggel kisebb tömeg gyülekezett a bulira, ami már délelőtt kezdetét vette. Próbáltam nem nekiütközni senkinek, kisebb-nagyobb sikerrel. A pulthoz lépve rájöttem, hogy talán itt még víz sincs, csak ezek a szines löttyök. Igazam volt: a pult mögött álló hapsi egyáltalán nem volt tisztában a víz fogalmával, így inkább faképnél hagytam, majd visszatámolyogtam a szobámba. Loki már ébren volt.
- 'reggelt - mondtam neki, miközben felcsatoltam az övemre a késtokot. Mindig magamnál hordtam két tőrt a biztonság kedvéért. Sosem lehet tudni. - Bocs a tegnapiért. - folytattam. - nem szoktam ilyet csinálni.
Loki csak mosolygott.
- Másnapos vagyok. - jelentettem ki. - Szóval egy szavamat se vedd készpénznek. Te hogy a francba bírod így a piát?
Vállat vont.
- Nem éreztem úgy, hogy sokat ittunk volna.
Na persze. Meg se kottyant neki.
- Keressük meg a Nagymestert. - jelentettem ki a fejfájás ellenére.
Loki erre felpattant, mintha csak erre várt volna.-Imádni fogod. - mondtam, miközben elnyomtam egy ásítást. A felső szintre tartottunk lifttel. A Nagymester ott szokott időzni ilyenkor, ott vannak a kedvenc vendégei meg a dj-asztala. - Kissé hóbortos... őrült, de befolyásolható.
- Az nekem jól jön. - mondta Loki. - Te miért is ismered ennyire?
- Neki dolgozok. - válaszoltam egyszerűen. Közben megérkezdtünk a felső szintre, és a liftből kilépve egy nagy buli közepére csöppentünk. A tetőtér tele volt, mindenhol emberszerű lények ittak, beszélgettek és táncoltak, kisebb hangzavar volt, a techno zene pedig pont olyan hangos volt, hogy még lehetett hallani a másikat, ha elég közel volt.
- A VIP részleg. - nem vártam Lokitól, hogy értse, miről beszélek, ezért csak megfogtam a kezét és elindultam a zene forrásának irányába.
- Tetszik a hely. - mondta Loki vidáman.
Nem szóltam semmit, csak kerestem az utat a tömegen keresztül. Ha belegondolok, hogy még csak délelőtt van...
De nem ezen járt az agyam. A Nagymester kíváncsi lesz, miért nem voltam a viadalon. Mit fogok neki mondani?
YOU ARE READING
Get Loki'd 3 - Ragnarök
FanfictionHogyan éld túl a világvégét? A világok együttállása, a konvergencia lehetővé teszi, hogy utazz a világok között. Még akkor is, ha nem akarsz... Miközben kezdetét veszi a Ragnarök, Avgary egy bolygón ragad, ahol semminek sincs értelme. Egy ismerős fe...