Get Loki'd 3 - Ragnarök

Őrültek és titánok

A terv egyáltalán nem volt tökéletes. De legalább volt.
Thor első dolga volt biztonságba helyezni az asgardiakat; így Korg és Heimdall vezetésével a Földre küldte őket Banerrel és az üzenettel: Thanos háborúra készül.
Aztán két csapatra válltunk: Thor és Valkűr egy Nidavellir nevű helyre tartottak valami csodafegyverért, ami egy titánt is képes megölni. Őszinten nem tudtam hogy higyjek-e Thornak, aki még mindig kicsit instabil volt az Asgardban történtek miatt, ráadásul nyíltan kijelentette hogy az a hely ahová készül egy legenda. Tehát az sem biztos hogy egyáltalán létezik, de úgy tűnt hogy ő ennek ellenére teljes mértékben hisz benne. Én Lokival a Tudástér nevű hely felé indultam a Commodore-ral, hogy beszerezzük a Valóságkövet, az egyetlen végtelen követ, amit tudtuk, hol keressük. Az Aethert ugyanis egy Taneleer Tivan nevű fickónak adták, méghozzá Thor engedélyével.. Bár Asgardban maradt volna az is elpusztulni,  és akkor máris eggyel kevesebb gondunk lenne...
Egyetlen előnyünk volt Thanossal szemben: Loki sok mindent tudott róla. Tudta a tervét, és azt is hogyan próbálja majd végrehajtani, így próbáltunk egy lépéssel előtte járni. Csak azt nem tudtuk még, hogy hogyan fogjuk elpusztítani a követ, de nekem inkább azon járt az agyam, hogy mit teszek ha szembe kerülök azzal a titánnal. Nem tudtam hogy mire számítsak, de azt tudtam hogy ha harcra kerül a sor, én leszek az első, aki meghal.

Elég kényelmetlenül éreztem magam a Commodore másodpilótának fenntartott ülésén. Az űrutazás gondolatától is rosszul voltam, ráadásul most egy még távolabbi helyre indulunk, tehát még tovább tart majd az út.
Loki is látta rajtam hogy mennyire ideges vagyok, ráadásul most még leplezni se próbáltam.
Mielőtt beindította volna a hajót, a tőle telhető legnyugottabb hangon odaszólt: - Nem azért de amire most készülünk az is nagyon yolo.
Ezt hallva muszáj volt elmosolyodnom, mert ez a mondat nagyon viccesen hangzott az ő szájából, még majdnem fel is nevettem rajta.
- Amennyi yolo dolgot csináltam, mióta megismertelek, már bekerülhettem volna a Guinnes Rekordok Könyvébe.
Értetlenül nézett rám, miközben az űrhajón kigyúltak a fények és felzúgott a hajtómű, de nem akartam neki megmagyarázni. Hagytam, hadd gondolkodjon rajta, mit is mondtam, addig se a nem túl bíztató jövőn jár az esze...

A Commodore óvatosan emelkedett fel a teherhajó tetejéről, majd a nagy sötétség felé indult, ahol nem ragyogtak csillagok, és nem lehetett látni csak a feketeséget.
Tétován néztem az elém táruló hatalmas végtelenséget az üvegen át. Borzasztóan elveszettnek éreztem magam, és úgy éreztem elönt a pánik.
Reszkető lábakkal álltam fel a székből és fedezékbe vonultam a hajó egyik sarkába, ami a legtávolabb volt az üvegablaktól és az feketeségtől.
Leültem és felhúztam a térdeimet a mellkasomhoz, átkaroltam őket; így figyeltem ahogy Loki ügyködik pár percig az irányítópultnál, aztán otthagyta ő is a helyét és leült mellém.
- Inkább ne mondj semmit, tudom, gyerekes vagyok... - mondtam halkan.
- Természetes ha még mindig félsz az űrutazástól.
- Neem, én rettegek. Inkább lennék a föld alatt száz méterrel.
Felnevetett.
- Ha akarod, vakonddá változtatlak. Vagy valami csúszómászóvá..?
- Na na hagyd abba - vágtam a szavába tettetett sértődéssel. Köztudottan utálom a csúszómászókat. - Amúgy hogy voltál képes kígyóvá változni amikor gyerekek voltatok Thorral? - jutott eszembe hirtelen. - ..és Thor is mi a fenéért szereti a kígyókat?
- Nem tudom,akkor jó ötletnek tűnt. Thor meg...hát na, ő Thor.
- Tényleg, mi történt közte és Jane között? - próbáltam minél többet beszélni, és Lokit is szóval tartani, hogy elterelődjön a gondolatom az előttünk száguldó feketeségről, de most hirtelen csend támadt. Kérdően néztem Lokira. Méghogy ő ne tudná?
- Fogalmam sincs.
- Hazug. - jelentettem ki.
- ..annyit tudok, hogy Thor sokat járt a Földre hozzá, aztán egyre kevesebbet ment oda... Mindenfelé járt akkoriban, de a Földet egyre inkább elkerülte...
- És te nem kérdezted meg őt?
- Nem igazán érdekelt. Odinként fontosabb dolgom is volt.
- Tényleg, te akkor épp khm... ODIN voltál... - összeszűkült szemekkel néztem rá. Amikor észrevette, elöször nem értette, aztán leesett neki.
Akkor eldöntöttem hogy az eljátszott halála lesz a titkos kártyám,amit ha valaha is veszekszünk, előhozhatok.
Nem tudtam megállni, elnevettem magam 'ördögi' tervemen. - Viccelek na, tudod hogy szeretlek.
Rámnézett, de láttam rajta hogy akkor már ő is nevet. - Hála az égnek! Már megijedtem... És tudom.
- Jól van, Han Solo... - mondtam halkan még mindig mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy értetlenül néz rám, de nem láttam, mert közben becsuktam a szemem és a vállára hajtottam a fejem. Diadalmasan gondoltam arra hogy képes vagyok megfélemlíteni egy istent. És egy végtelennek tűnő pillanatig minden olyan volt mint amikor még nem kellett titánoktól és más űrből jövő titokzatos fenyegetésektől tartanunk, mint amikor csak Anna és Louis voltunk és a legnagyobb problémánk az volt hogy mit vásároljunk vacsorára...Egy végtelennek tűnő pillanatig minden rendben volt.

Vége a 3. résznek