Get Loki'd 3 - Ragnarök

Viadal és pia

Az élet a Sakaaron minden, csak unalmas nem. A sakaariakat csak két dolog hozza lázba, a viadal meg a pia. Amikor legelőször néztem végig egy gladiátorharcot, akkor még elszörnyülködve figyeltem, hogyan küzdenek az életükért a harcosok. De amikor az ember minden nap végignézi...egy idő után kezdi elfogadni, hogy úgyse segíthet a rabokon. Minden nap páholyból néztem végig a viadalokat, és kezdtek engem is úgy kezelni, mint egy vendéget, nem pedig felszolgálót. Persze, végeztem a munkám rendesen, de egyik napról a másikra leálltak velem beszélgetni, a Nagymestert meg nem nagyon izgatta, hogy mit csinálok, csak legyen valaki, aki visz neki inni, miközben tövig rágja a körmét a viadalon. Megtudtam, hogy van neki egy nagy bajnoka, akit csak akkor ereszt ki, ha nagyon muszáj. Úgy egy hónapban egyszer. Ez azért van, hogy lázba hozza a közönséget- akik valóságos istenként tekintenek rá.
Minden este, a viadal után, miközben szedtem össze a poharakat, eszembe jutott Loki. Néha elképzeltem, hogy ott van ő is a Sakaaron, együtt iszogatunk és nem törődünk a világgal. Bárcsak úgy lett volna. Be kellet látnom, hogy hiányzik. Attól még, hogy egész nap talpon voltam- a viadalok előtt egész nap buli volt a Nagymesternél- és emberekkel, furcsa lényekkel találkoztam, olyan történeteket hallottam, amik hihetetlenek voltak, aztán este néztem a viadalt, utána pakoltam; még így is mindig eszembe jutott Ő... És olyankor alig bírtam megállni, hogy ne sírjam el magam.

Egyik nap aztán a viadal előtti bulin, odajött hozzám a Nagymester, hogy beszélni akar velem. Letettem a poharakkal teli tálcát és utána mentem.
- Tudod, szomorú vagyok - mondta hirtelen komolytalan hangon. Gondoltam, oké, ez most engem miért is érdekelne? De nem szóltam semmit. - Azért vagyok szomorú, mert nem tudom, kiben bízhatok. -kis hatásszünet után folytatta - kéne valaki, valaki aki ott van, ahol én nem.- Értetlenül néztem rá. - Valaki, akire nem úgy néznek, mint rám, hanem úgy mint valakire maguk közül...
- Egy kém? - kérdeztem. Kezdtem kapizsgálni a dolgot.
- Okos lány! - tapsikolt a Nagymester.
- Szerintem olyat keress, aki jól el tud vegyülni és jól kiismeri az embereket. Olyan kell, akiben bárki megbízna - mondtam, mit sem sejtve, mibe keverem bele magam.
- Igen, pontosan. - szólt elgondolkozva. -De vajon, ki lenne erre a megfelelő ember? - kérdezte nevetséges hangon. - Te! - kiáltott fel. Összerezzentem.
- Én? Én nem vagyok kém... Én introvertált vagyok, borzalmasan jövök ki emberekkel, társaságban mindig a háttérben maradok, én csapnivaló kém lennék! - hadartam. De a Nagymester csak mosolygott. Úgy tűnt, ő már eldöntötte.
- Pont ezért vagy rá tökéletes! Nem tudom, mi az az introvertált, de biztos szupi tulajdonság - mondta. Amikor látta, hogy nem sikerült meggyőznie, hozzátette: - Tudod, milyen jó móka egy nyilvános kivégzés? Mondjuk annak nem, akit épp kivégeznek...
Ez most megfenyegetett?!?
Tudtam, hogy kár lenne vele vitatkozni. Itt Ő a főnök. Az egész bolygó úgy működik, ahogy ő akarja.
Így hát a kémje lettem.
Ugyanazt csináltam, mint azelőtt, csak poharak nélkül. Végül is, nem volt olyan rossz munka. Ihattam amennyit akartam, a Sakaar legmenőbb arcaival társalogtam, kilátóról néztem a viadalokat, aztán jelentettem a Nagymesternek, amit aznap hallottam. Esetleges árulókat fogtak el, csempészeket, rablókat találtak meg az információim segítségével.
Minden rendben ment, minden nap érdekes volt, a sakaariak befogadtak, a Nagymesterrel buliztam (igazából Sakaaron a "buli" fogalma egybemosódott az "ivás" fogalmával) és kezdtem beletörődni, hogy mostmár itt élek. Végül is, nem volt olyan rossz. Sokkal érdekesebb volt, mint a Földön gubbasztani egy cellában.
Szóval minden ment rendben, aztán megjelent valaki és...és mindent összezavart.