Létezik szerelem első látásra

66.Boldog

- Hova megyünk? - kérdeztem izgatottan, Thomasra pillantva.

A fiú csak vigyorogva megrázta a fejét, hogy úgysem fogja elmondani, majd egy pillanatra rám nézett, és vissza az útra.

- Thomas, lassan fél órája kocsiban ülünk. - sóhajtottam. - Hova viszel? - kérdeztem ismét rá, mire Thomas felnevetett.

- Nyugodj meg, Bébi. Mindjárt ott vagyunk. - nyugtatott meg, de amint kezem combjára tettem, ijedten kapta rám a tekintetét. - Ne akard, hogy megálljak. - villantott felém egy perverz mosolyt.

- Nem megállni, hanem odaérni akarok! - kértem ki magamnak, Thomas azonban csak kucogott türelmetlenségemen. A kormámyt elfordította a jobb irányba, majd egy tisztás szélén megállt a kocsival. - M-most, itt vagyunk?

- Innentől sétálunk. - vigyorodott el sejtelmesen, miközben kiszállt a kocsiból.

Értetlenkedve követtem én is a csomagtartó felé, ahonnan kivett két pokrócot és egy táskát.

- Mit is fogunk csinálni? - félve kérdeztem, de ő csak az erdő felé biccentett. Na, ne! Ugye nem akarsz az erőbe velem bemenni?!

- Nyugi már, bízz bennem és gyere! - nyújtotta kezét, majd elkezdett húzni a réten át, az erdő felé. Az egyik kezében a plédeket és a táskát tartotta, míg másikban a kezem pihent. Hihetetlenül kíváncsi voltam, mit is tervezett Thomas, mivel olyan makacsnak bizonyult, és olyan pimaszul mosolygott, hogy már el sem hittel, hogy itt tartunk. Már egy ideje sétáltunk, a lábam is fájt, de Thomas továbbra sem mondta el, hová megyünk, és meddig kell még menni. - Erre gyere - húzott el az ellenkező irányba, ahova elfordultam.

- Meddig kell még m... - kérdeztem volna nyafogva, de a válasz a szemeim elé került. Mondhatni egy nagyobb dombom voltunk, a város pedig előttünk volt. Gyönyörű volt még így is, hogy a nap ezer ággal sütött, nemhogy majd naplementébe, vagy sötétbe. - De szép.. - mondtam halkan, de Thomas nem hagyott sok időt a bámulásra, elkezdett húzni a bal irányba.

- Feljebb megyünk. - mosolygott rám, majd egy tíz méter múlva meg is állt, leterítette a plédeket és ledobta magát rá. - Gyere Bébi, biztos elfáradtál, annyit sétáltál az erdőben.. - forgatta meg a szemét nevetve, kiemelve az erdő szót. Sosem szerettem az ilyen túrás, mászkálós dolgokat, de Thomasszal igenis jó volt, bár tíz percnél többet nem sétáltunk, de jó volt.

- Haha, vicces. - egy gúnyos mosollyal az arcomon feküdtem le mellé, majd fejemet mellkasára tettem. - Tetszik ez a randi hely. Amúgysem szeretem a puccos éttermeket meg hasonlókat. - néztem fel rá.

- Az jó, azt holnapra terveztem, de akkor mégse. - nevetett fel. - Majd estére. - sziszegte fülembe, aztán apró puszit adott szám szélére.

- Mi lesz este? - cukkoltam, mire fejét megrázva ismét puszit adott, csak most a nyakamra.

- Az este az nem most van, Thomas. - mondtam halkan, mikor ujjait becsúsztatta pólóm alá. - De a célzást értettem. - toltam el magamtól.

- Az volt a cél. - vigyorodott el, közben visszatette a fejét. - Hm, tudod, mindig is érdekelt, hogy te mit gondoltál az első találkozásunkról.

- Szerelem első látásra. - pillantottam fel rá mosolyogva. - Már akkor nem tudtam mit kezdeni vele, nem éreztem ezelőtt hasonlót. Furcsa volt, de egyben jó is. Totálisan beléd zúgtam. Aztán egyre jobban, és mikor veszekedtünk, vagy mikor külön voltunk, mégjobban. Hihetetlenül rossz volt nélküled, Thomas. - a végére elhalkultam, Thomas pedig összehúzott szemöldökkel nézett le rám.

- Soha többet. - suttogta, majd adott egy csókot fejem búbjára. - Soha többet nem hagylak el, bármi történjen.

- Szeretlek. - megsimítottam az arcán, közben közelebb hajoltam hozzá.