Mercy // Shawn Mendes - átírás alatt -

Prológus

- Ezt annyiszor megbeszéltük már... - toltam el magamtól, mikor már csak pár centi választotta el ajkainkat. Sóhajtva folytattam: - Tudod, mi erről a véleményem.

- De... Merci, engem nem érdekel, mit gondolnak mások... - nézett rám esdeklő szemekkel Shawn. Hatalmas tenyere még mindig a csípőmön pihent, és megerősítve a mondandóját, gyengéden végigsimította a derekamat.

- Hát engem igen. - tűztem fel a névtáblám, mire leengedte a kezét. - Nem tenne ez jót  karrierednek. És most az a legfontosabb, nemde? - hosszan néztem a szemébe, felvéve az ilyen helyzetekben már megszokott, érdektelenséget tükröző álarcomat. Bár biztos voltam benne, hogy még ő is hallja a torkomban dobogó szívemet.

- Néha annyira tudom utálni, hogy ilyen cuki vagy... - forgatta a szemeit fejrázva, miközben keresztbe fonta két izmos karját. - Pedig tudom, hogy te is akarod.

Kissé elfordultam, mielőtt erre reagáltam volna. Féltem, hogy megtörik a már így is átlátszó álcám, ha egy másodperccel is tovább bámulom őt.

- Igen, pont ez a baj. Shawn, nekem fontos vagy. 

- Csak nem úgy... - sütötte le a szemeit.

- Nem, nem erről van szó, egyszerűen csak...

- Hagyd, Merci... - vágott a szavamba, majd a plafonra nézett. -  Nem kell magyarázkodnod az érzéseid miatt. Te nem tehetsz erről az egészről. 

Hogy nem vagyok neked elég jó. - üzente szemeivel. Soha nem mondta ki, mert sértette volna a büszkeségét. Tudtam, hogy ezt gondol

- Én... - égtek a szemeim a visszafojtott könnyektől. Minden ilyen vagy hasonló alkalommal beleszakadt a szívem a csalódott arckifejezésébe, amivel ilyenkor rám nézett.

- Hé... - lépett elém suttogva. Enyén lefelé billenő ajkai hirtelen mosolyba vágták magukat. - Nem a te hibád. Kérlek, ne sírj. Megint. - nevetett egy aprót, mire én is elmosolyodtam. - Mi lesz, ha ma is meglátja a főnököd?

- Kirúg. - nevettem fel, némi cinizmussal a hangomban. Egy utazási irodában dolgozom. A főnök szerint, ha mosolyognak az alkalmazottak, a kuncsaftok a drágább utazást választják. Na persze...

- Figyelj, ha végeztél, hívj fel, igyunk meg valamit, rendben? - ölelt magához. Némán bólintottam, miután mellkasára hajtottam fejem. - Na, én lelépek, mielőtt kinyitnátok. - nézett az órára. Három perc múlva pontban kilenc, és megrohamoznak minket az utazni vágyó nyugdíjasok.

- Szia Shawn! - toltam el magamtól finoman, aztán lábujjhegyre állva öszeborzoltam a már amúgy is kócos haját. 

- Egyszer visszakapod! - húzta fejébe kapucniját, már nekem háttal állva, a hátsó ajtó felé igyekezve. A történtek ellenére hallatszott a hangján, hogy mosolyog.

Shawnnal évek óta ismerjük egymást. Párizsban találkoztunk egy hotelben. Idegenvezetőként dolgoztam és tévedésből az ő szobáját adták ki nekem is. Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem, mikor benyitottam, és ott állt előttem.

Bevallom, azt hittem, a szobaszerviz. Akkor tűnt fel, hogy valami nem okés, mikor elkezdett kipakolni a bőröndjéből. Ő azt gondolta, a takarítónő vagyok és új lepedőt hoztam. 

Szóval igen, azóta felívelt a karrierje, és azt hiszem... Nem úgy tekint a kettőnk kapcsolatára, mint én. Jó, ez nem a teljes igazság. Nagyon is szeretem őt, csak a körülmények nem teszik azt lehetővé, hogy ezt ténylegesen a tudtára adjam.

Nem tudnám megtenni vele azt, hogy veszélybe sodorjam őt; a karrierjét. 

Apám a sitten ül. A bátyámmal. Emberölésért ültették le őket. Menten állítják, hogy ártatlanok, de minden nyom rájuk utalt. Végül is, a bűnösök közül mindenki ártatlannak vallja magát, nem? Idén töltik a negyedik évüket.