Right here (Riren - Tanár!Levi x Eren)BEFEJEZETLEN

30.

Mi történt..?
Testemen remegés futott át, szívembe éles fájdalom visított. Egyre szaporábban vettem lélegzetemet, miközben pupillám egy helyen állapodott meg. Levi testén. Amit vér borított. Temérdek vér. Ingét eltávolították róla, így az a földön hevert vöröslően. Mellkasán, a szíve felett űr tátongott. Csupán egy vágás. Semmi több. Mégis megölheti. Hófehér bőrét rózsaszirmokként tarkították a foltok, mint egy téli reggelen a csapásnyomok. Fájdalmas karmok nyomai, melyek egy életre ottmaradhatnak beforradhatatlanul. Mintha a belső ürességei és fájdalmai mutatkoztak volna meg. Addig őrölték őt, amíg már késő nem volt...Nem nem nem. Nem lehet! Nem történhet meg. Az ájulás kerülgetett, ahogy emlékek sokasága árasztott el. Amikor először találkoztunk. Amikor elláta sokadjára sebeimet. Az osztálykirándulás. A közös filmezések. A kellemes semmittevések. Mind eltűnni látszott. Egy pillanat miatt. A feszültség kitörő viharként gyülekezett mellkasomban, kitöltve az ürességet, amit éreztem. Szemeimet könny-fátyol takarta el, miközben egyre csak előre tolongtam a tömegben. Az ember aki megmentett, aki szeretett, aki törődött velem, most... Meghal. Miattam. Mert csak a bajt hozom az emberekre. "Megkéselték" Ez az egyetlen szó, amit ki tudok venni a körülöttem levő zajból. A hullát... A testet bámulom. Lassan eltűnik előlem a szirénázó autóban. És nem tehetek semmit sem. Nem voltam ott, amikor szüksége volt rám. Csak magamra tudok gondolni. És ezért fog minden jó ember körülöttem meghalni. Mert én élek.
- Menjenek innen!! - hagytam, hogy könnyeim áztassák szomorú arcom. - AZT MONDTAM, HÚZZANAK A RÁKOS KURVA ANYJUKBA - ordibáltam miközben kivertem a riporter kezéből a mikrofont, majd a kamerát céloztam.
- Egy igencsak érzelmekkel túlfűtött fiatalember próbálja megakadályozni a közvetítést. Mondd csak, ismered az áldozatot? - hajolt le hozzám a vörös hajú tudósitónő.
- Kapcsold már ki a kibaszott kamerát! MAGUK SZERINT EZ FUN?!?! - rúgtam bele teljes erőmből a kamerát tartó álványba, ami feladta a szolgálatot és széttörten pihent a betonon.
Két őr a karomtól fogva húzott el a stábtól.
- Engedjen! - kiabáltam, ahogy tudtam.
Nem érdekelt, ha őrültnek néztek. Nem sok hiányzott és tényleg az leszek. Másik lábam segítségével lerúgtam a cipőmet magamról és megdobtam vele a nőt, aki nagy vigyorogva a felvételbe beszélt. Az egyik biztonsági kedvesen tudatta velem, hogy ha nem hagyom abba, milyen módszereket használhat, hogy nekem szarabb legyen, mire válaszul beleharaptam a kezébe. Engem ne fenyegessen senki sem. Főleg ha Levi bajban van.
- Hé, kisfiú - hallottam egy aggódó hangot a hátam mögül. - Elvigyelek a kórházba? - kérdezte miután kiszabadultam az őrök szorításából.
- Üm..Az nagyon jó lenne..-mentem vele a kocsiig.
- Ne aggódj, a barátod túl fogja élni -mosolygott hátra bíztatóan miután beszálltam hátra.
- Muszáj lesz neki - törölgettem a szemeim.
Többet nem is beszéltünk, míg oda nem értünk. Nekem pont jobb dolgom is volt, mint szórakoztatni egy ismeretlen embert, aki néhány pillanat alatt egy angyallá nőtte ki magát a szememben. Ahogy a kórház előtt leparkolt, gyorsan megköszöntem, hogy elvitt és ahogy csak tudtam, rohantam az épületbe.
- Levi Ackerman, IGEN - csapkodtam a recepciós asztalát miközben ő épp traccspartizott feltehetően az egyik barátnőjével.
- Rokonod? - kérdezte félválról, már a telefonját nyomkodva.
- Igen, a kibaszott rokonom! Mondja már meg hol van!
- Műtik.
- Uramisten - fogtam a fejem. - Mikor lesz vége? Hányadik emeleten van? - kérdeztem folyamatosan.
Amilyen gyorsan csak tudtam futottam fel a lépcsőkön. Guy sensei tuti ötöst adna tornából.
- Elnézést! - szólítottam le lihegve egy asszisztenst, aki épp a műtőből lépett ki.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte kedvesen.
- A-A férfi akit műtenek..Hogy van?? Igaz túléli?
- Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy úgy legyen. Nem túl mély a vágás, de elég gondot tud okozni. Igyekszünk a lehető legtöbbet nyújtani.
- Köszönöm - ültem le egy székre sóhajtva.
Hirtelen felindulásból imádkozni kezdtem.
- Kérlek ne hagyd, hogy meghaljon a legfontosabb ember az életemben - néztem az ég felé könnyes szemekkel.
A percek napoknak tűntek, az órák hosszú-hosszú éveknek. Idő közben Naruto is megérkezett és támogatva ölelte vállaim. Egy életnek tűnő várakozás után az orvosok elhagyták a termet. Legyőzve félelmem álltam a férfi mellett. Erősnek kellett maradnom. A fóbiám miatt továbbra is remegett a lábam, de eldöntöttem. Nem félek. Odamentem a legszimpatikusabbnak tűnőhöz és párom állapotáról kezdtem el faggatni. Túlélte. Megcsinálta. A szívemen nehezedő súly mintha eltűnt volna. Újra könnyek barázdázták arcom. Földre rogyva, nevetve-sírva öleltem át mellkasomhoz felhúzott térdeim.
"Reggel már be is mehetek hozzá" -próbáltam felfogni szavait. Legjobb barátom felhúzott a padlóról és szorosan ölelt.
- Minden rendben - simogatta nyugtatóan a hátam.
Pár perc sem kellett, és ő is elkezdett sírni, így ketten küszködtünk könnyeinkkel a fehér folyósón. Egész nap nem voltam hajlandó elmenni az ajtó elől, enni és inni sem. Együtt aludtunk az öregek és várakozók számára kitett székeken. Reggel, miután mindketten megittuk gyorsan a kávéinkat, egy asszisztenssel karöltve bementem, hogy lássam a szerelmemet. Sápadtan feküdt a hófehér ágynemű között, míg a testére különböző gépek csatlakoztak. Óvatosan ágya szélére ültem, kezét a sajátaim közé véve. Mellkasa fel-le süppedt, ahogy megtöltötte tüdejeit levegővel. Sosem gondoltam volna, hogy valakinek a lélegzése fog a legnagyobb örömöt okozni nekem egyszer.
- Oh Rivaille.. - simogattam erezett kézfejét. - Úgy sajnálom... Hiányzol -préseltem puha ajkaim homlokához.
Fekete tincsei így is tökéltesen keretezték arcát, sűrű sötét szempillái ugyanolyan gyönyörűek maradtak. Tekintetem végigfuttattam arcán, majd megigazítottam rajta a takarót. Kár, hogy ez nem egy film, vagy egy nyálas romantikus könyv. Itt nem fog a főszereplő felkelni csak azért, mert érzi kedvese illatát. Tudod miért? Mert rohadtul leszúrták! A telefonom törött kijelzőjét bámultam, amikor mocorgást hallottam. "Mindjárt dél..." - gondoltam magamban.
Oldalra fordítottam a fejem és párom nyíló szempárjával találkozott tekintetem.
-Levi! - sikkantottam fel. - Te jó ég, Szerelmem - sírtam el magam újra. - Levi, Leviii - kezdtem el ölelni.
Képzelhetitek mennyire bjútiful voltam abban a percben. Hajam össze-vissza állt, tengerkék szemeim vörösen és álmosan pásztáztak, bőröm sápadt volt. Éreztem, ahogy gyenge karjaival átölel és próbál nyugtató szavakat suttogni fülembe.
- Ne, ne mozogj - nyomtam óvatosan el. - Annyira sajnálom, Rivaille  - folytak könnyeim.
- Nem tehetsz semmiről sem, kölyök - törölte le azokat.
- Ha nem húztalak volna fel..Nem feküdnél itt - markoltam vállába. - Nem bírtam volna elviselni, ha meghalsz, érted?
- Eren... - hallottam lágy hangját. - Amúgy is elmentem volna vásárolni. Semmi közöd az egészhez.
- Szeretlek, hallod?
- Nem, süket vagyok.
- Szeretlek! - mondtam sokkal hangosabban.
Gyengén "megpofozott", ami vegyes érzelmeket váltott bennem. Érzelmek... Jézusom. Valamiért bántott, hogy nem kaptam nagyobbat, mert még ha nem is akar bántani, egy csótány erősebben ér hozzám, mint ő akkor. De boldog is voltam, hogy egyáltalán tud mozogni és most itt lélegzik mellettem. Ajkaim gyengéden övéire tapasztottam miközben felsimítottam alányírásán. Lágyan visszacsókolt, amitől olyan érzésem lett, mintha az elsőnk lenne.
- Hogy történt..?
- Nem emlékszem sok mindenre. Mentem haza, mikor jött egy maszkos ember, és nekem rontott. Ennyi. Onnantól kiesett.
- Értem...Én tényleg nem akartam rosszat...
- Nem tehetsz semmiről - kulcsolta össze ujjainkat.
Befeküdtem szerelmem mellé átölelve derekát.
- Nem tudod mennyire boldog vagyok most - hagytam, hogy simogassa hajam.
- Nem tudod mennyire fáj most mindenem.
- El tudom képzelni... Szükséged van valamire?
- Túlélem.
Gondoskodóan és aggódóan vizsgáltam tekintetemmel. Blugyblugyblugy-hallottam kommentálni hasam, hogy ő bizony egy jó kis pörköltre vágyik... Rátettem kezem remélve, hogy elhallgat. Betegség és halálközel ide, vagy oda, de Levinek akkor is az maradt az első számú célja, hogy emlékeztessen, ha nem eszek, annak súlyos következményei lesznek a közeljövőben. Mosolyogva hallgattam végig. Aranyos, mikor aggódik.
- Annyira cuki vagy. Edelek mek' -nyomtam össze arcát nevetve.
Szúrós szemekkel nézett rám, mire egy cuppanós puszival áldottam meg.
- Mondd ki a nevem, kérlek... - néztem egy pillanatban a szemébe.
- Eren - válaszolta szemöldökét felhúzva.
- Mondd azt is, hogy szeretsz.
- Szeretlek, Eren - mondta íriszemet bámulva, majd hajolt ismért ajkaimra.
- Én is téged, Rivaille - motyogtam vissza mielőtt vállára nem fekve pihentem.
Később egy nővér jött be Levi gyógyszereivel.
- De drogos vagy - baszkodtam meg kicsi orrát.
Naruto az asszisztens után bejött, jobbulást kívánt illedelmesen, szorosan megölelt és hazament aludni. Kimentem a legközelebbi üzletbe venni egy szendvicset, amit gyorsan meg is ettem mert féltem, hogy VALAKI leharapja a fejem. Mire visszaértem a kórházba Levi édesen aludt. Mosolyogva takartam be nyugvó páromat. Megcsinálta. Túlélte. Puszit nyomtam homlokára és melléfekve átkaroltam nyakát. Ittvolt mellettem. Élve. És nekem abban a percben csak ez számított.
.
.
.
Kavics emberek ^^
Úgy gondoltuk, mivel ilyen kawaiitündérek vagytok megajándékozunk titeket eme új csodddálatos résszel. Ha tetszett köszönjük a kekszet meg minden csellagot. Kövi résznél találkozunk. Addig is cere van :3