Right here (Riren - Tanár!Levi x Eren)BEFEJEZETLEN

41.

A megmaradt idő hamar eltelt, vidámparkokba mentünk, Farlannal új fellépésekre próbáltunk, de aztán...aztán ez történt.
- Eren Jägert az igazgatóságra - jött be az egyik tizenegyedikes hétfőn fizikaórán.
- Most?
- Igen - nézett mélyen szeretett Olou bá-ra.
Felálltam a helyemről semmiféle érzelmet nem kimutatva, majd lesétáltam a vén gyökér irodájához. Mint aki jártas már, dobtam le magam a székre elé, majd egy marék csokigolyót szedtem ki a dobozból. Mint mindig.
- Mit csináltam?
- Igazából most semmit. Csak szeretném tudni, hogy minden rendben van-e. De úgy tűnik nem sokat változtál.
- Mehetek is vissza?
- Még van valami, amiről jó lenne, ha tudnál - kezdett belé. - A testvériskolánkkal van egy programunk, ahol minden évfolyamból három diákot kiválasztunk és egy hétre látogatót tesznek az egyik ottani tanuló családjánál. Figyelembe véve, hogy a történtek előtt a régebbi problémák nem jöttek elő és, hogy könnyebben visszarázódj az iskolai életbe, szeretném, ha részt vennél ezen.
- Nem akarok menni - álltam egyből fel a székből.
- Az osztályfőnököd jóváhagyta. Regisztrálva lettél a rendszerbe - beszélt továbbra is, mint egy robot.
- Levi biztos nem.
- Mr. Ackerman szerint is jót tenne neked a kimozdulás - hangsúlyozta a magázott nevet.
Óriási. Még a saját pasim is el akar küldeni otthonról valami teljesen ismeretlen emberhez, hét teljes napig, aki aztán újabb hosszú órákon keresztül nálunk kell éljen. Én mondom, k*rva jó.
- Fantasztikus. Nekem nem akart szólni senki? Mégis mikor van ez a szar? - tettem karba kezeimet.
- Jövőhét hétfőn van az indulás.
- Besírok.
- Még téli vakáció előtt szóltam volna, de mivel visszajelzést az állapotodról nem kaptunk, szerettem volna személyesen látni a helyzetet.
Idegesen bólintottam, és válasz nélkül kirohantam onnan. Előkaptam a telefonom, és egyből Levira írtam.
"Beszélnünk kell. Szünetben az udvaron." Nem mentem vissza órára, megvártam kint egy lócán.
- Megmagyaráznád, hogy mégis mi a franc történik?
- Fasz se tudja. Reggel behívattak, hogy veled van valami és aláíratta azt a szar lapot a cserediákszarjával.
- De miért írtad alá?! - akadtam ki. - Én nem akartam menni! Mondd neki, hogy mégsem engedsz!
- Szerinted nem ezt próbáltam elmagyarázni egész végig?! Le se szarja. Nekem meg kell a munkám.
Térdeimet felhúztam a mellkasomhoz, s karjaimmal átöleltem őket. Nem voltam sehol sem azóta. Mindig a közelemben volt Levi, vagy valaki, akit ismerek. Lehet, hogy idiótának és paranoiásnak gondoltok. Sajnos ez nem egy olyan dolog, amit az ember csak úgy elfelejt.
- Elintézem, hogy jó családhoz kerülj - ült le mellém és karolt át fél kézzel.
Nem mondtam semmit. A leveleket mozgató szél hajamba kapott.
- Menj fel, mielőtt megfázol - húzódott el azonnal, ahogy a diákok elkezdtek az udvarra érkezni.
- Jó.
- Suli után találkozunk - dugtam kezeimet zsebembe, és lassan visszasétáltam az osztályba.
Bent Takumi padjára néztem. Állítólag lesz egy új osztálytársunk második félévtől, addig üresen áll. Átpakoltam és lehajtottam a fejem a falapra. Abban a pár órában, amíg itt voltam, senki sem kérdezte meg mi történt, vagy legalább is leszarták. Ugyanúgy figyelmen kívül hagytak és kurvának néztek.
Utolsó óra után a bejárat lépcsőjére telepedtem, ott vártam amíg Levi megérkezik. Nem voltam beszélgetős kedvemben, ezért hátra, a gyerekülésre kuporodtam. Párom sem erőltette a dolgot, így csendben ültünk hazáig. Viszont a nap többi része sem telt másképp. Az egész hetemet depizéssel töltöttem. Mikor észbekaptam, már vasárnap este volt és Levi a pakolással nyaggatott. Megfogtam a legszükségesebb dolgaimat, egy nagy H&M-es zacskóba dobáltam, azt pedig a Holdas bőröndömbe. Pár pulcsit és inget tettem a tetejére, és a chibi Derek plüssömet. Nem pakoltam sminket magamnak. Egy darabot sem. Csak azt akartam, hogy senki se vegyen észre. Ahogy végignéztem a csomagomon és gondolkoztam, mit hagytam még ki, két kart éreztem meg a derekam körül.
- Csak egy hét, kölyök, minden rendben lesz - puszilt tarkómra Levi.
- Aha - mosolyodtam el, de még magamat sem tudtam meggyőzni vele.
Velem együtt leült az ágy szélére és az arcomat, hajamat kezdte simogatni.
- Ha bármi komoly baj van, azonnal hívj és érted megyek.
- Mondjuk, hogy hiányzol?
- Nem akarom, hogy minden percben csörögjön a telefonom.
- Nem ígérek semmit.
- Eren - erőltett magára egy fegyelmező hangsúlyt, majd lágyan folytatta. - Ne keverj szart és csináld, amit mondanak.
- Nyilván.
- Tartsd is magad ahhoz - nyomott csókot ajkaimra.
Hajnali fél négykor feladtam az alvással próbálkozást. Csak egy pillanatra csuktam be a szemem, mégis az összes begyógyult seb egyszerre tépődött fel, kibírhatatlan fájdalmat okozva. Elkezdődött. Megint. Éreztem, ahogy mázsás súly nyomodik mellkasomra, és nem bírok lélegezni. Hangtalanul kirohantam a mosdóba, s egy kis sarokban kuporodtam össze. Tenyerem a szívemre helyeztem, úgy ziháltam. Renny, tudom, hogy ittvagy~
- Ne... Ne... takarodj - húztam még jobban össze magam remegve. - Kérlek, hagyj békén... Légyszi - könnyeztem.
Emlékek ezrei árasztották el elmémet, elviselhetetlen fejfájással járulva. Ujjaimat hajamba vezettem és ordítani próbáltam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Könnyeim egyre sűrűbbek és nagyobbak lettek, megfosztva látásomtól is. Zokogni sem voltam képes, csak üresen bámultam magam elé. Nem bírtam mozdulni. Mintha elvesztettem volna testem fölött az irányítást, markoltam tincseim közé az egyre növő fájdalom miatt. Torkom kiszáradt, pupilláim kitágultak. Olyan gyönyörű vagy... Éreztem az érintését, a bőröm egy megtestesült vérző sebbé alakult, ami sosem gyógyul be. Minden kellemes emlék kifolyt belőlem és csak a végtelen feketeség maradt maró tűzével. "Ne érj hozzám!" - ordította minden porcikám. Hiába támasztottam hátam a csempének, eldőltem és magzatpózba húztam magam. Összegömbölyödöttem a lehető legkisebbre és csak próbáltam eltűnni. Nem meghalni. Megszűnni. Hogy senki se emlékezzen rám és békében nem létezni.
- Hé, Eren - éreztem meg egy kezet magamon.
- Hagyj békén!! - találtam meg végre hangomat és kiáltottam teljes erőmből.
"Egyedül akarok lenni, egyedül akarok lenni, egyedül akarok lenni" - ismétlődött bennem ez az egy mondat.
- Sajnálom - próbáltam kinyögni egy értelmes szót nehezen. - Nem akartam. Nem tehetek róla - hablatyoltam valamit, de szerintem senki sem értette rajtam kívül.
Még pár perc és vége. Pár héttel ezelőtt az ilyen pánikrohamok szokásosak voltak. Sosem szóltam róluk Levinek. Csak vártam, míg elmúlik. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg le nem nyugodtam. Karokat éreztem derekam és térdhajlatomnál.
- Nincs semmi baj - suttogta.
Menyasszonypózban vitt vissza hálószobánkba.
- Sajnálom - takartam el könnyes arcom.
- Nem tehetsz róla - fektetett mellkasára.
- Tudnád simogatni a hátam?
Szó nélkül tette, amit kértem tőle.
Lassan újra egyenletessé vált a szívverésem, szemeimet becsukva tartottam addig, amíg ismét el nem aludtam.
Reggel Levi érintésére ébredtem. Kómáson kinyitottam szemeim, két kezemmel megdörzsöltem arcom. A történteket álmodtam, vagy tényleg pánik rohamom volt az éjszaka? Szégyeltem magam, amiért egy retkes hétért ennyit hisztérikáztam.
- Jó reggelt, kölyök - adta számra reggeli csókomat. - Hogy érzed magad?
- Jól-mosolyogtam rá egyáltalán nem meggyőzően. - Mint egy negyvennyolc órás fizikaversenyen - tettem hozzá miközben kiszálltam az ágyból.
- Ahol nem szivathatod a tanárt? Vagy nincs ott Olou? - fokozta. -
És az osztályod is ottvan?
- Nagyjából-mentem be a fürdőbe letusolni.
Ahogy kijöttem a mosdóból megcsapott Rivaille rántottájának az illata. Gyomorideggel és felöltözve ültem le az asztalhoz és tuszkoltam le pár falást. Éreztem magamon a tekintetét, de nem néztem fel teli tányéromból.
- Ha bármikor rádjönnének ilyen rohamok, kérlek hívj fel - tette kezét az enyémre.
"Szerinted ilyenkor beszélni akarok valakivel?"-gondoltam magamban, de válaszul csak bólintottam.
- Miért nem beszéltél róla korábban?
Nem válaszoltam. Ehelyett szorosan megöleltem, és a bőröndömhöz léptem.
- Szólj, ha mehetünk.
- Nem rajtam múlik - mondta, majd sóhajtott. - Nem kell egyedül legyél az ilyen időkben. Te is tudod, hogy mindig ittvagyok és szeretnék tudni az ilyenekről. Együtt javítunk rajta, oké?
Ismét csak bólintottam. Levi..ő életem szerelme. Tudom. Biztos vagyok benne. Mégis...nem mondok el neki mindent, és talán ezért vagyunk még együtt. Ő az az ember, aki mindent megérdemel amit az univerzum fel tud kínálni, mégis csak egy őrült szaros kölyköt kapott.
Szorosan megölelt és lágy csókba húzott.
- Minden rendben lesz - suttogta szemembe nézve.
- Szeretlek-karoltam újra át, fejem vállára döntve.
- Én is téged, kölyök - érintette újra ajkait az enyémhez, majd kézen fogva mentünk ki és indultunk a suli felé.
Az épület előtt már ott állt a tizenöt férőhelyes busz.
- Akkor...Egy hét és találkozunk. Kérlek, vigyázz magadra és aludj.
- Te is, kölyök. Próbálj barátkozni.
Puszit nyomtam arcára, és felszaladtam a buszra a csomagokkal együtt. Sírógörcs kerülgetett. Istenem, mi van velem?! Behúztam a sötétítőt, maxra húztam a hangerőt és egyenesen kibámultam a szélvédőn. Mint régen, Levi előtt.. Becsuktam a szemeim és csak akkor nyitottam ki őket, mikor valaki a vállamat kezdte el bökdösni.
- Mi van?! - húztam ki idegesen a fülest és förmedtem a mellettem ülő srácra.
- Hé, chill van, még megijeszted! - intett le.
Felvont szemöldökkel néztem a kabátjába rejtett apró alvó kutyát.
- Megsimogathatom? - csillantak fel szemeim a cukiság láttán.
- Óvatosan - húzódott kicsit közelebb.
Lassan apró fejére helyeztem pici kezeim, és a bundáját kényeztettem.
- Mi a neve?  -néztem a barna hajú fiúra tizenhatszor kedvesebben.
- Akamaru.
- Aranyoos - simogattam még, majd beszélgetni kezdtünk.
Így kell barátokat szerezni..? Az ő története egyszerűbb mint az enyém : csak lógni akart.
- Amúgy Kiba vagyok - boxolt bele a vállamba. - Nem a B-be jársz?
- De. Mondjuk nem tudom mit keresek ott - nevettem fel. - Te viszont az A-ba nem?
- Aha. Elégszer hallottam a visításod, hogy felismerjelek. Igaz, hogy az osziddal kavarsz?
- Miért éreztem, hogy ez lesz az első kérdésed? Tö-meg - szótagoltam közel hajolva hozzá.
- Mindenki ezen csámcsogott míg eltűntél.
- Azt hagyjuk, jó?-tettem pulcsim zsebébe kezeim.
Utálom, mikor az emberek arról beszélnek, amiről nem is tudnak semmit.
- Ja, bocs. Hogyhogy itt vagy? - váltott témát.
- Az igazgató iratott be. Komolyan, ez sose fog meghalni? Mindig csak keveri a szart nekem.
Végignéztem a buszon utazó diáktársaimon. Mindenki aludt, vagy zenét hallgatott. Ilyen korán csak Sasha bírt enni, aki szerint "tök fun" a cserediákprogram. Csak ő gondolja így. Mikor megálltunk pisikálni, ráírtam Levira, hogy élek meg minden, és vettem egy nagy zacskó Doritost. "Ezzel elleszek addig, amíg meg nem érkezünk" -gondoltam magamban Kibával az oldalamon. A meglévő három órában jobban megismertük egymást, és engedte, hogy játszak Akamaruval. Végig inkognítóban tartottuk a kisebbik állatka jelenlétét. Mondjuk gőzöm sincs mit kezdtek volna vele, az utcára úgysem dobhatták ki. Vagy ha megpróbálják, max kihalódnak. Mikor odaértünk, gyorsan írtam szerelmemnek, hogy megérkeztünk és ne aggódjon, majd a cuccaimmal együtt leszálltam a buszról.
- Megjöttem, ribancok!-kiáltottam el magam, majd sikítottam egyet.
.
.
.

Kavics emberek ^^
El sem hisszük, hogy már több mint 17k megtekintés van a könyven, és rengeteg csellag. El sem tudjátok hinni, mennyit jelent nekünk az, hogy vagytok és olvassátok. Ez a rész nem tartalmazott sok cselekményt, de ígérjük, fel fognak pörögni az események c:
A "meglepi könyvről" akarunk pár szót még írni. Egy oneshot-osról lenne szó, ahol Riren, Ereri, de akár más shippekről fogunk rövid egyrészeseket alkotni. Ha van ötletetek, vagy kérésetek, nyugodtan megírhatjátok és próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni belőle. ^^ Reméljük, hogy az is tetszeni fog, addig is mindenkit ceretünk és egyetek rendszeresen :3