Right here (Riren - Tanár!Levi x Eren)BEFEJEZETLEN

44.

- Eren, beszélhetnénk?
- Tartsd egy kicsit - szóltam a telefonba, és résnyire nyitottam az ajtót. - Miről van szó? - kérdeztem kinézve.
- A-arról amit az előbb mondtál... - baszkodta Makoto az ujjait.
- Persze, gyere - mentünk a szobába és ültem vissza a szőnyegre, miután kinyomtam a hívást. - Mondd csak.
- Szerinted nekem tényleg lehetnek barátaim...?
- Persze, mindenkinek lehetnek. Miért, gondolkodtál azon amit mondtam? Figyelj, én nem akarok neked rosszat, vagy hogy dráma legyen anyádékkal. De megmutathatom, hogy milyen az igazi tinikor. Akarod? - néztem világos szemeibe.
- Nem tudom... A szüleim szerint ez a kor a többségnél a vandalizmusról és a kicsapongásokról szól. Sokan hátat is fordítanak Istennek emiatt.
- Van egy osztálytársam, aki keresztény, a legjobb tanuló és rengeteg barátja van. Szeretnél vele beszélni? Adhat pár tippet.
- Lehetne? - nézett fel reménykedve.
- Ha akarsz - vettem elő a telefonom, de ezuttal Armint tárcsáztam.
Emlékszem, egész hatodikig legjobb barátok voltunk. Tizenkét éves koromtól kezdve folyamatosan rossz volt a kedvem, unott voltam, és nem is tanultam. A nevelőszüleim már akkor sem kíméltek, hiszen azért fogadtak örökbe, hogy dolgozzak. Ahogy múltak a hetek, egyre távolabb kerültünk egymástól, míg végül teljesen megszakadt a köztünk lévő kapcsolat. Egyből válaszolt a hívásra, és vékony hangján beleszólt a telefonba.
- Szia Eren, miben segítsek?
- Van valaki, aki beszélni szeretne veled arról, hogy hogyan kell barátokat szerezni, jól tanulni és imádkozni egyszerre - adtam Makoto kezébe a készüléket.
Nem hallgattam ki a beszélgetésüket, helyet foglaltam az ágyon és kifestettem a körmöm. Több, mint fél óra dumálás után kaptam vissza a kincsemet, és érdeklődve a fiúra néztem.
- Na, mi volt?
- Kedves - mosolygott. - Remélem találkozhatok és beszélhetek majd vele.
- Segített valamit? - néztem fel az egyik kedvenc nyálas, szétnyűtt regényemből.
Még Narutotól kaptam kölcsön. Hihetetlen, hogy olvasok valamit, nem igaz?
- Talán. Remélem - sóhajtott és ült le mellém. - Szimpatikusnak tűnik, csak kár, hogy olyan messze lakunk.
- Emlékszel, tegnap este találkoztam valakikkel. Évek óta az egyik legjobb barátnőm, pedig most találkoztunk először személyesen.
- Hogy tartottátok a kapcsolatot?
- Interneten.
- Arra nem szabad használjam a telefonom. A számítógépet pedig csak ritkán használhatom.
- Van géped? Hol?-követtem egy dolgozószobáig.
Egy ősrégi, múzeumba való csotrogányt láttam meg az asztalon, de a lényeg, hogy volt valami. Bekapcsoltam, és próbáltam nem agyfaszt kapni a lassúságától.
- Használsz Facebookot? - néztem a mellettem ülőre.
- Nem - rázta meg a fejét. - Nincs miért és azt mondták a szüleim, hogy csak akkor csinálhatok egyet, ha betöltöm a tizennyolcat.
- Láttad már, hogy hogyan működik?
- Hát, csak hogy kék. Édesapámék használnak egy közös fiókot.
Az ég felé pillantottam, és bejelentkeztem az én profilomba. Többnyire mindig instát használok, ahol egész sokan követnek. Azt írták, hogy aesthetic vagyok. Ha ti mondjátok.. Elkezdtem neki bemutatni mindent, amit lehet vele csinálni, a csomó idiótát, aki kiírja azt is, hogy nem fizetett gázszámlát, és a képeket, amiket kitettem. Megmutattam neki Armint is, és megígértem, hogy össze fognak barátkozni.
- Szeretnél rákeresni valamelyik osztálytársadra? - kérdeztem, miután válaszoltam Levi üzenetére.
Azt írta, hogy hiányzom neki, s megkérdezte mit süssön mire hazaérek. Hát nem a világ legeslegjobb fiúja? Estig végignéztük az összes osztálytársa profilját, és megtaláltam, ki tetszhet neki. Világosbarna haja a válláig ért, divatos szemüveget viselt az orrán, és szélesen mosolygott a kamerába. Még össze is jöhet neki. Ahogy elkezdtem lejjebgörgetni a csaj oldalán, úgy kezdett el Makoto arca vörösödni. Egyértelmű, hogy róla van szó.
- Passzolnátok, ha frizurát váltanál.
- Milyenre kellene? - simított végig tincsein.
Beírtam a keresőbe, hogy trendi hajak fiúknak, és máris szeme elé tárultak a csodák. Átrohantam a mi szobánkba, és a bőröndömből kiszedtem a csatokat. Visszaértem, és a haját rendezgetni kezdtem.
- Miért nézel ki úgy, mint egy gomba?-ráztam meg a vállaitól fogva.
- N-nem tudom! - csukta be a szemeit.
- Ki a fodrászod, mert megverem!
- Ne bánts senkit! - ijedt meg.
- Akkor engedd meg, hogy megcsináljam a hajad.
- Várj, csak szólok édesanyámnak róla.
- Ne gyere vissza az engedélye nélkül -fordultam vissza a székkel a gép irányába.
Pár perc múlva vissza is tért Aikoval, aki kérdőn méregetett.
- Mit szeretnél csinálni?
- Frizurát - zártam be gyorsan a chatablakot.
- Milyet? - nézett át vállam fölött a képernyőre.
- Csak figyeljen - ültettem le magam elé.
Pillanatok alatt egy amerikai filmbe illő szomszéd srácot alakítottam ki belőle.
- Felöltöztethetlek? - néztem rá nagy szemekkel.
- De én tudok magamban is...
- Nem, nem! - szedtem össze a bőröndömből pár cuccot, ami jól állna neki, majd a feladtam rá. - Csukd be a szemed - nyomtam el egész a tükörig-Nyisd ki. Tetszik, amit látsz?-vigyorogtam büszkén.
- A-azta - tapogatta végig magát és bámulta a tükörképét. - Ez biztos nem én vagyok...
- Mondtam már, tudok varázsolni.
Lefotóztam, és összehasonlítottam azzal, amit az újulás előtt készítettem. "Glow up" - küldtem el Levinek az összevágott képet ezzel a felirattal.