Right here (Riren - Tanár!Levi x Eren)BEFEJEZETLEN

35.

- Eren, elviszlek innen.
Kikerekedett szemekkel bámultam rá.
- Hova viszel? - kezdtem el gyorsabban venni a levegőt.
- Haza - nézett rám egy pillanatra bilincseim kioldása közben.
H-haza...?
- Miattam kerültél ide. Akkor én is foglak visszavinni - vett fel az ölébe.
Nem tudom, mi lett volna a megfelelő reakció részemről. Túl sok ez nekem. Boldogságot kellett volna éreznem, hiszen elrablóm elenged, de legbelül üresség és önutálat kavargott bennem. Magamra sem bírtam nézni. Takumi mellkasába nyomtam fejem ameddig a motorjához értünk.
- Kapaszkodj nagyon, jó?- pillantott át a válla fölött.
Élettelen szemeimmel a hátát bámultam. Voltak jobb és rosszabb napjaim. Ez kifejezetten a szörnyűhöz tartozott. Éreztem a hideg szelet összevert karomon, mintha az eső is szemerkélt volna. Felbámultam a beborult égboltra. Minden erőmmel arra törekedtem, hogy ne sírjam el magam. Még mindig az illúzió alatt voltam. Egy másodperc alatt a legszebb álmomból a legrosszabba érkeztem. Miért csak én vagyok ilyen elcseszett? Éreztem ahogy egy, majd egyre több könny hagyja el szemem. Az időjárás empatikusabb, mint azok az emberek, akik ilyet képesek művelni egy élőlénnyel. Mintha megérezte volna, hogy sírok. Fokozatosan zuhogni kezdett, mire egy apró házhoz értünk, teljesen átáztunk. Takumi leszállt és óvatosan kiemelt az ülésből.
- Most már minden rendben lesz - simított halványan mosolyogva a hajamra. - Ezek az emberek el fognak vinni kórházba, ahol már az oszi meg fog tudni találni.
- Veled mi lesz? - hallottam suttogó hangom.
Miért aggódom érte? Hiszen elrontotta az életem. Meg akarta ölni Levit! De mégis...Ő volt az első barátom. Az első szerelmem.
- Eltűnök, mielőtt elborulna megint az agyam - nevetett fel keserűen, tarkóját masszírozva. - Jobb neked, ha nem vagyok a közeledben.
- Meg fognak ölni? - fogtam meg kezét.
- Úgy ismersz, aki könnyen adja magát? - kacsintott. - Minden rendben lesz - ölelt át sebeimre vigyázva, átnézve vállamon a semmibe.
Tudtam, hogy hazudik. Szorosan magamhoz öleltem. Szipogásom alig hallatszódott a hangos viharban.
- Csak tudd, hogy soha nem fogom elfelejteni, amit értem tettél. Köszönöm, hogy kihúztál a mély árokból - markoltam bele felsője anyagába.
- Sajnálok minden - simított hátamra. - Remélem egyszer nem fogsz utálni - mosolyodott el halványan szemeit becsukva.
Lassan könnyezve puszit nyomtam az arcára míg kopogott.
- Vigyázz magadra - ugyanazzal a kifejezéssel és felült motorjára. - Szeretlek, Eren.
- Vigyázz magadra te is. Kérlek. Értem.
Aztán csak néztem utána. Egy újabb repedés a szívem köré épített üvegfalon. Félek, hogy többet nem bír majd elviselni. Nyílt az ajtó, és egy kedves öreg pár lépett ki rajta. Felsegítettek a földről, a házukba vittek. Összeszorult a mellkasom, bárcsak megfulladtam volna. Egyből a mentőt tárcsázták, miközben kérdésekkel halmoztak el. Azonban én csak a fal felé fordultam és hallgattam.
Reggel a kórházban ébredtem. Mintha a mennyben feküdtem volna. Még a függönyök is ragyogóan tiszták voltak.

• Levi szemszög•

Idegesen tördeltem az ujjaim, ahogy a kórház folyósóján ácsorogtam egy ajtó előtt. Van, mikor tehetetlenségemben leültem az egyik műanyagszékre, de sokáig úgysem maradtam rajta. Csak egy gondolat járt a fejemben. Eren ittvan. És él.
- Mr. Ackerman! -hallottam a barna hajú ápolónő hangját.
Misaki a neve, úgy emlékszem. Sokat beszélhettek a kölyökkel, mivel szinte mindent tud róla, úgy aggódik érte, mint az anyja.
- Erenke felébredt. Be szeretne menni hozzá?
Gondolkodás nélkül toltam félre az ajtóból és siettem be a terembe.
- Feltehetően erősen sérült a lelki világa...Csak lassan - suttogta szomorúan.
Az ágyban feküdt és a falakat bámulta. Sosem gondoltam volna, hogy valaki, aki ilyen közel van hozzám olyan szörnyű állapotban lesz, mint amilyenben ő volt. Nem szeretem szépíteni a dolgokat. Jobb, ha kimondjuk, ami nyilvánvaló. Egyszerre szívszaggató és enyhén mondva rémisztő a kinézete tárult elém. Megtépázott haja árnyéka sem volt ősének, melyre annyira érzékeny volt. Arcát, téstét több helyen véraláfutás és kisebb-nagyobb sebek és hegek tarkították. Bőre hullaszínben rikított, és tapadt szorosan csontjaira. Nem hiszem, hogy valaha is volt ilyen vékony. Különböző gépekre volt szerelve, amik az életéért feleltek. Óvatosan leültem az ágya szélére és megfogtam kezét.
- Kölyök... - suttogtam könnyeimmel küszködve.
Utálok sírni. Sosem voltam a legérzékenyebb ember a világon, de ő ezt is kihozta belőlem. Nagyujjammal kézfejét kezdtem simogatni, míg üveges tekintetéből próbáltam valamit kiolvasni. Semmi. Mintha ott sem lettem volna.
- A pszichológus már úton van.. -szólt Misaki.
- Magunkrahagyna? - pásztáztam továbbra is párom arcát.
- Hogyne. Kint leszek ha bármi kéne -hagyott ott.
Kicsit közelebb ültem és fejét kezdtem el simogatni, miközben nyugtató szavakat suttogtam.
- Vége van, már nem kell félned. Ittleszek és megvédelek mindenkitől. Sajnálom, hogy ez történt - csordult ki könnyem, melyet le is töröltem.
Tehetetlenül az ágyra borultam és átöleltem vékony testét. Zokogtam. Csak utálni tudtam magam azért, hogy hagytam, ez megtörténjen. Szótlanul bámulta síró testem, mígnem lassan hajamra simított.
- Szeretlek - szorítottam meg enyhén kezét.
Körmei hosszúak és koszosak voltak, az ujjain égésnyomokat fedeztem fel. Idő közben megérkezett egy igen keresett pszichológus. Mindent megadnék azért, hogy az én Erenem újra a régi legyen. Bemutatkozott és órákon keresztül beszélgetett vele. Tch, "beszélgetett". Ugyanis a kölyök egész idő alatt csak csendben könnyezett. Miután látta, hogy ezzel sokat nem ér el, egy papírt és egy ceruzát vett elő, a kezébe nyomva. Rajzolás. Persze. Olyan idegennek tűnt az az íróeszköz vékony, fehér ujjai között, hogy el kellett pillantanom.
- Rajzold le mit érzel, rendben? -mosolygott rá kedvesen a férfi.
Aprót bólintott alig észrevehetően, és úgy fordult az ágyon, hogy ne láthassam mit csinál. Összeszorította jobb öklét, mivel balkezes, így körmeit húsába mélyesztette. Sírással küzd. Látom rajta. Tíz percbe sem telt, mikor a pszichológus megkapta a rajzot. Csak félszemmel nézhettem meg, de így is tisztán kivehető volt egy halott, meztelen fiútest összeverve, szíve helyén firkával. Kezeket rajzolt mindenhová a bőrén, amitől újból szorítani kezdett a mellkasom.
- Nagyon ügyes vagy, Eren. Becézhetlek valahogy?