Right here (Riren - Tanár!Levi x Eren)BEFEJEZETLEN

47.

Az ujjamon csillogó ezüst gyűrűt forgattam. Egyenes sorba állítottak minket, a cuccainkkal a bal oldalunkon. A fél fejjel magasabb Jean jobbján álltam unott tekintettel meredve a többiekre. Volt itt mindenféle, de tényleg. A legfeltűnőbb egy punk csávó volt, aki ahogy leszállt az egyik buszról, rágyújtott, mire két kigyúrt pali ment oda hozzá. Addig, amíg őt szarrá verték és elráncigálták a sor végére, a lenyalt hajú vénember belekezdett beszédébe.
- Most, hogy ilyen családiasan összegyűltünk, szeretnélek köszönteni hivatalosan is a Gyógyult Lélek programon. Én az igazgató vagyok, Yakumo Oomori, akihez bármikor fordulhattok, ha elakadnátok az utatokon - ejtett egy ijesztő vigyort. - Ismertetném a főbb szabályokat, a részleteket majd a kedves kis hölgyek bemutatják. Ti mind bűnös lelkek vagytok, akik fekete pólóval kezdik az itt töltött idejüket. Ez jelképezi a mocskot, a tisztátalanságot és a gyűlöletet, ami abban a szánalmas, testnek gúnyolt porhüvelyben elfért - dülledtek ki szemei, majd megköszörülve torkát folytatta. - A sárga pólót általában az első év végén kapják meg az arra érdemes diákok. Innen egy lépés a fehér, ami a tisztaságot képviseli. Minden eltévedt bárány, aki ide kerül, békével távozott. Olyan módszereket használunk, amik egy egész világot meg tudnának menteni a rothadástól. És pont ez a célunk - hagyta egy pillanatra abba. - Minden személyes tárgyat, a ruháikkal együtt tegyetek be a fiatalember zacskójába. Távozásukkor mindent visszakapnak - biccentett egy fekete hajú, ázsiai csávó felé. - Töltsétek kellemesen az időt és remélem jól fogtok szórakozni. Isten áldása - fejezte be a hegyibeszédet, fordult meg és sétált el, maga után nyomot hagyva a piszkos hóban.
Az ázsiai férfi egy fehér izomaggyal és egy fekete bőrű kolosszussal karöltve sorban vették el mindenkitől az értékeit. Megfordultam gyorsan és egy pillanat habozás után, úgy ahogy volt, lenyeltem az ujjamat díszítő ezüstgyűrűt. Nem, ettől nem fognak megfosztani. Elviselhetetlen fuldoklás jött rám, de próbáltam csendben maradni, így mire hozzámértek, már fogaimat szorítva adtam egyenként a kezükbe mindent. Sikerült. Lenyeltem. Egy hosszú, lila hajú szemüveges nő lépett elő nagy vigyorral.
- Minden taknyos szarcsimbók utánam jön - indult el egy irányba ő.
Út közben a kezünkbe nyomtak csereruhát, amire Lófej azonnal fel is háborodott.
- Tél van, basszameg, ki a fasz fog rövidujjúban szarakodni?
- Öt percetek van átöltözni - jött a rideg válasz.
Iparkodva vettem át a kapott rongyokat és magamra kaptam őket. "Ebből tüdőgyulladás lesz" - gondoltam.
- Ha az első estéteket túlélitek, bekerülök a tábor igazi életébe.
- Mit akartok mégis csinálni velünk? Kikötni a tó partjára, hogy egyenek meg a cápák? - szólalt meg az egyik okos mögöttem.
- Pontosan.
Ekkora csendet soha nem hallottam még.
- Menjen mindenki egy pózna mellé - lökte oda az egyiket erősen, aki nem engedelmeskedett.
Utána nem volt egyikünknek sem kivetni valója, ezért csináltuk, amit mond. Azt hittem, ott halok meg a hidegtől. Próbáltam minél közelebb húzódni a mellettem vacogó Jeanhoz, aki válaszul csak megcsapott le nem láncolt kezével. Nem érdekel, nem fogok itt meghalni. Másik oldalamra egy csávó került, aki a kezdetek óta perverz szemekkel követte minden mozdulatom. Alig fordítottam el a fejem egy pillanatra, mikor a bokámnál egy kezet éreztem meg, ahogy felfelé simít egész a combomig. Idegesen csaptam rá kezére.
- Fogdosd a farkad, paraszt köcsög!
- Nyugi már Cica, azt te is foghatnád.
Elfordultam tőle és a lehető legkisebbre húzódtam össze. Burritot csináltam magamból a kapott takaró segítségével. Becsuktam a szemem és halkan énekelni kezdtem. Ha mindent el is vesznek tőlem, Levi és a zene mindig mellettem lesz. Körülbelül ötven új gyerek volt láncra verve a félig befagyott tó partjára. A szél hangosan sűvített körülöttünk, szipogások törték meg a nyomott hangulatot. Felkacagtam, majd elkezdem a legismertebb dalt énekelni, hátha eltereli a figyelmünket a dermesztő hidegtől.
Every night in my dreams, i see you, i feel you..
Ahogy vártam, egyre többen kezdtek csatlakozni. A szám közepét már mindenki óbégatta. A teljes éjszakát végigénekeltük úgy, hogy megpróbáltunk megfeledkezni az összes szörnyűségről, ami ránk vár. Reggelre már a többségünknek fájt a torka, de ez is egy jel volt arra, hogy élünk. Megdörzsöltem a bokám miután leszedték róla a nehéz láncokat, és imbolyogva felálltam.
Pillanatokon belül megjelent az őrült lila hajú nő, akit Rizének szólítottak a sárga pólós önkéntesek. Végignéztem a helyen. Egy bazinagy telket láttam, végtelen szántófölddel és egy tóval. Hol alszunk vajon? Gondolataimból az igazgató rázott fel.
- Örömmel látom, hogy ilyen frissek vagytok ezen a gyönyörű reggelen - nézett végig rajtunk. - Ez is azt mutatja, hogy bírni fogjátok... Akarom mondani teljesíteni tudjátok a kiszabott feladatokat. Ehhez viszont kellenek szabályok és ismernetek kell a helyet, a programokkal együtt - lóbált meg a kezében egy köteg papírt. - Minden le van írva, de a kedvetekért elmondanám szóban is. Az egész alapjául a Tízparancsolatot vettük, így az olyanok, hogy ne lopjatok, ne beszéljetek tiszteletlenül és legyetek engedelmesek, alapok. Senki sem kíváncsi a beszédetekre, ezért a lehető legcsendesebben tárgyaljatok. Egymást nem bántalmazzuk, csak ha arra külön engedélyt kaptatok, illetve a napi órákra rendszeren jártok. Nem rongáltok, káromkodtok és a legfontosabb, semmi fajta szökési, vagy lázadási kísérlet nem engedélyezett. A program pedig azért van, hogy betartsák. Ha valami, akár egy szabály sértését is súroljátok, büntetésben részesültök. Nincs kivétel. Ezt a napot használjátok ki, mert holnap kezdetét veszi az itteni életetek első igazi napja. Isten áldása - intett és hagyott minket a prospektusokkal.
Remegő kezekkel tartottam az összefogott lapokat. Korgott a gyomrom, úgy éreztem mindjárt letörnek a fülem a hidegtől.
- Bűnös, mondd meg a neved - jött oda hozzám egy alacsony, bár izmos férfi.
Testalkata Levira emlékeztetett.
Vajon hogy aludt? Evett már?
- Eren - válaszoltam.
- Remek - fordult a többiek felé. - Ti mind egy csoportban fogtok lenni, aki azt jelenti, hogy együtt fogtok dolgozni, aludni és tanulni. Mindegyikőtök egyenrangúan vétkes. Nem mondták, de ha valamelyikőtök megszegi a szabályokat, az egész társaság szenvedni fog érte. Világos voltam?
Mind a húszan bólintottunk.
- Kövessetek - indult meg egy kunyhócsoport felé. - Itt fogtok aludni, ti feleltek az épségéért és a karbantartásáért. Egy ágy mindenkinek, semmi buzulás. Fél hatkor ébresztő, ajánlom, hogy betartsátok - kezdte a fenyegetést. Hányadik embertől halljuk ezt a mondatot alig 24 óra alatt?
A hely, ahova bevitt minket egy sátorszerű valami volt. Szűkösnek tűnt mindegyikőnknek, hiába emeleteságyakon történt az alvás.
- Most pedig kettesével bementek kivizsgálásra az orvosiba.
Reménykedően néztem körbe Jeant keresve. Még mindig jobban utálom mindenkinél, de ő az egyetlen, akit ismerek. A számat harapdálva mentem mellé és eldöntöttem, hogy akármit mond, vele fogok bemenni. Ja, még mindig félek az orvosoktól. Akárhányszor voltam, Levi elkísért és végig mellettem maradt, így nem fostam annyira. De most nincs itt és teljesen egyedül maradtam a fóbiámmal. Kösz, Mikazuki. Lehet, hogy Jean nyíltan biszex, legalább undorodik tőlem annyira, mint én tőle és a halálán sem érne hozzám semmilyen formában. (Másképp meg letörném a patáit egy pillanat alatt.)
- Mi az, nincs itt a drága oszikád és bárki megteszi? - nézett le rám.
- Amíg nem tudsz semmit, pofád lapos mint a segged.
- Nekem te csak ne mond meg mit csináljak.
- Kemény beszólásaid vannak, Oluo bá'tól tanultad?
- Nem én szoptam le szarul és nem velem basz ki minden órán.
Válaszra sem méltatva haladtam a tömeggel magam után húzva.
- Ne érj hozzám - húzta ki a kezét az enyém közül.
- Nekem te csak ne mond meg mit csináljak - utánoztam.
Válaszul erősen tarkón baszott és elindult előttem. Sietős léptekkel utána mentem, és szorosan a háta mögé bújtam. Mi voltunk az elsők. Kopogás nélkül benyitott és leült az egyik székre. Gyorsan vettem a levegőt, és az ajtóban álltam meg. A rendelő átlagosan festett. Fehér falai és világos bútorzata volt, oldalt egy nagy, régi ággyal. Az asztal mögül egy idősebb férfi pillantott vissza.
- Nevek? - vette fel vékony keretes szemüvegét.
Ujjaimat tördelve vártam, míg Jean bediktáltja azokat.
- Az első napotok után elég jó formában vagytok. A legtöbben megfagynak, vagy tüdőgyulladást kapnak. Enyhe lehetett az idő - állt fel és kezdett el egy üveges szekrényben keresgélni.
Alacsonynak nézett ki, alig lehetett 165 centi. Haja őszülő volt, a tetején egyre ritkább szálakkal. Arcvonásai durvák voltak, homlokána ráncok között egy beforrt seb hege díszelgett.
- Te nem akarsz helyet foglalni? - mért végig sötétbarna szemeivel.
Gyorsan megráztam a fejem, és kicsire húzódtam. Arra utasított minket, hogy vegyük le a pólónkat. Így, hogy Lófej is velem volt nem féltem annyira, lekaptam a felsőm és mellkasom elé tettem.
- Szégyenlős kislány - röhögött fel és vállalta, hogy őt vizsgálják ki először.
- Elmehetsz - rajzolt egy pipát Jean nevéhez.
- Ne! - kapaszkodtam erősen karjába - Kérlek.
Azúrkék íriszeim övéibe fúrtam, ami maradásra késztette. A vizsgálat után, mikor elfoglaltuk az ágyainkat rákérdezett.
- Ez mi a fasz volt?
- Jól vagyok - másztam felülre. - Hosszú történet.
- Leszarom - ásított és fordult a fal felé. - Csak szólok, hogy nem fogok veled jópofizni, én egyedül is túl tudom élni.
- Nem tudom melyik szóval kértem, hogy jóban legyünk.
- nE! KéRlEk! - utánozta a pár perccel ezelőtti jelenetet.
Nem válaszoltam. "Levi, ments ki innen" - mondtam ki gondolatban, a csuklómra tetovált kezdőbetűjét nézve. Az alattam lévő valószínűleg elaludt, mert nemsokára halk szuszogását hallottam meg. Nem tudom elhinni, ő hogy bír ilyenkor pihenni. Ha jól tudom, most Mikasaval jár. Egyáltalán hiányzik neki? Leszálltam a vén faágy tetejéről és egy olyan helyre mentem, ahol nem látott senki. Mély levegőt vettem és ledugtam két ujjamat a torkomon. Öklendezni kezdtem és kihánytam mindent, ami a gyomromban volt, a gyönyörű ezüstgyűrűvel együtt. Felnevettem, és megtöröltem a számat. Az egyik sátor előtt egy palack folyadékot találtam. Beleszagoltam,és miután megbizonyosodtam róla, hogy az bizony víz, kimostam vele a szájüregem. Eldöntöttem, hogy körbenézek és keresek valami vastagabb ruhadarabot. Elindultam egy irányba, jobban szemügyre véve a területet. A lányok és a fiúk részei el voltak különítve, hogy a kanos heteró csávóknak ne legyen esélyük. A csoportokban is több alegység volt, a szerint osztályozva, hogy miért kerültek ide; drogosok, alkeszek, bajos tinik és a legjobb, a melegek. A két tér határán volt a közös étkező összekötve a tantermekkel, mellettük a szarszagú mosdók. A telek legvégén a határtalan szántóföldek, azok mögött pedig az igazgató fakunyhója egy kisebb fészerrel volt található. Alig páran járkáltak, a többség aludt, vagy pihent. Mivel semmi érdekeset nem találtam és fázni is kezdtem, visszamentem a sátrunkba aludni. Időközben mindenki kapott egy kabátot, hogy azért ne fagyjunk meg, amit meg is találtam a matracomra dobva. Gyorsan felvettem és szorosan magam köré tekertem a takarót. Az értékes ajándékom csavargattam ujjam körül. Bárcsak tudnám, mi van vele. Alig telt el egy nap, de már rohadtul hiányzott. Az érintése, a hangja, az illata, a nevetése, mindene.
- Szeretlek - suttogtam magam elé a gyűrűnek, majd öleltem magamhoz.
A párnához bújva képzeltem azt, hogy mellettem van, míg el nem nyomott az álom. Legközelebb az ébresztésre keltem fel. Egy szőke hajú, vaskos lány rontott be hozzánk ordibálva.
-Felkelni, lusta szarok! Mozgás, mozgás!
Egy emberként kelt mindenki ki az ágyból és rohant a mosdó felé.
Fél óránk volt elkészülni és megjelenni a reggeli "testmozgáson". Bementem az egyik tus alá és lefejtetten magamról a ruháim. A friss darabok egy kosárba voltak dobálva a helység végében. Amilyen gyorsan csak tudtam, elintéztem a dolgom és mentem volna a tisztáért, mikor egy kezet éreztem a fenekemen.
Megfordultam és három röhögő rondasággal találtam szembe magam. Legelől egy borotvált hajú, vékonyszemű csávó vigyorgott rám, míg keze még mindig az értékemet fogdosta. Teljes erőmből lekevertem neki egy pofont és mentem volna dolgomra, de a falnak löktek és lefogták minden végtagomat. Körülöttem az emberek túl elfoglaltak voltak magukkal, a legtöbb, amit kaptam egy gyors pillantás volt és el is tűntem számukra.
- Velem te csak ne kezdj ki, Hercegnő, mert bajod lehet - köpte a szemembe szavait.
- Ne érj hozzám, megőrültél?! Észrevetted, hogy pasi vagyok, gumiszökevény?
Válaszul csak felröhögtek és elkezdtek fogdosni-csapkodni. Nem vártam segítséget. Könyökkel mellkason ütöttem az egyiket, de hiába. Nyakon ragadtak és fojtogattak.
- Jean! - láttam meg az egyetlen megmentőmet.
- Hé, nélkülem akarjátok szétverni Jaegert? - lépett oda nyugodtan. - Legalább ne legyetek hülyék és a futás után csináljátok, mikor nincs ereje védekezni.
- Te meg ki a gyász vagy? - kérdezte unottan az kopasz.
- Egy olyan, aki ezt a pöcskenőcsöt ki akarja nyírni.
- Hord el magad péeles. Most mi játszunk vele - simított végig arcomon.
Amilyen erősen csak tudtam, ráharapam az ujjára.
- Ha elkéstek, nem én szopok - vont vállat nyugodtan, de még mindig nem mozdult.
- Legközelebb szórakozunk - adott puszit nyakamra végül, miután fenekebe markol. Halott ember.
Elmentek.
- Később hálálkodj, ebből nem csinálunk rendszert - dobott meg a paci egy felsővel és nadrággal, majd indult a többiek után.
Villámsebességgel kaptam magamra a göncöket, és szaladtam utána.
- A feladat a következő: Szaladjátok körbe a tavat. Kétszer.
.
.
.
Kavics, emberek! ^^
A 47. rész is végre elkészült, kinek hogy tetszett? Egyelőre marad az Eren szemszög, de ahogy telik az idő, Levihoz is betekintünk. Nemsokára folyti, ki tudja mik lesznek itt.. Vajon ki fogja bírni a kapcsolatuk az egymás nélkül eltöltött időt?
Köszönjük mégegyszer a rengeteg csellagot és szeretet. Akinek van ideje nézzen bele a másik könyvünkbe is. Legyetek jók, cere van :3