Arról a két évről nem szívesen beszélek. Azt hiszem mindkettőnknek nehéz téma ez.
Akkor, teljesen kifordultál magadból. Két teljes éven keresztül gyászoltál. De nem olyan szelíden és kétségbeesetten, ahogy mások.
Inni kezdtél. Parancsolgató lettél és önző. Én mégse tudtalak ott hagyni. Annak a történetnek a hatására, amit elmeséltél az édesanyádról, képtelen lettem volna rád haragudni. Túlságosan együttérző voltam veled. Mindent megengedtem neked.
És te tomboltál.
Mikor összetörted az egyik pici, üveg zongoraszobromat, majdnem elpattant bennem valami. Emlékszem. Te ott álltál a konyhában, az ing félig lecsúszott a válladról, amit aznap adtam rád. Ziháltál az indulattól, a tekinteted ködös volt. A zongora szilánkosra törött, a darabjai szétszóródtak a kövön. Lehunytam a szemem és visszafojtottam magamban a sírást. Tudtam, hogyha én zokogni, te kiabálni kezdesz.
Később beleléptél egy szilánkba. Akkor nem sajnáltalak.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Áfonya
RomantizmLágy Csokoládébarna és sötét Éjfekete Édes Málna és savanyú Lime Mindenkiben ott van két én. Az egyik kedves és megértő, a másik sérült és szomorú. Nem lehet csak az egyikkel élni, ahogy sötétség sincs a fény nélkül. Minél közelebb kerülsz egy ember...
