Kitaszított félisten

14. fejezet

Lia és Will Pszükhé kastélya előtt bukkantak elő az árnyékutazásból. A kastély maga 500 méterrel feljebb állt egy hegyoldalban. Vékony tornyaival, aranyozott díszítéseivel és légies, szinte megmozdulni látszó szobraival rendkívül gyönyörű látvány volt, és könnyedén elvegyült volna a mesebeli hercegnők kastélyai között. Will szerint kicsit túlságosan is hercegnős volt.  A látványon kicsit rontott a fölöttük kavargó viharfelhők látványa, melyek esőt ígértek. A kastélyhoz vivő keskeny út meredeken kígyózott felfelé.

- Sietnünk kéne felfelé- kémlelte az eget Lia.- Nem akarok hegyet mászni esőben.

-Ugyan- vont vállat Will, miközben kivette a zsebéből a pacsirtáit.- Nem vagyunk cukorból, hogy elolvadjunk. 

Lia megborzongott a szélben és maga köré fonta a karját. Mindig csodálta Will azért mert vele ellentétben a fiú soha nem fázott, és még a legnagyobb hidegben is könnyedén elvolt egy rövid ujjúban. Mikor elkezdtek felfele mászni a megjelenési helyükön egy kisebb csoport jelent meg. Will váratlanul megtorpant, és Lia aki még nem vette észre őket nekiment, és majdnem lecsúszott az ösvényről. A négy fiú, akik előbukkantak, úgy nézett rájuk mintha földönkívüliek lennének, Lia kirántotta az egyik tőrét és támadó állásba helyezkedett, Will pedig még csak a fáradságot sem vette, hogy odaforduljon. 

- Üdv- szólalt meg végül Will, megtörve ezzel a feszültséget.- Most itt fogunk ácsorogni?

- Hol vagyunk egyáltalán?- kérdezte végül az egyik fekete hajú fiú.

- Pszükhé palotájánál. Eltévedtetek?

- El. Árnyékutazással jöttünk, és nem ide kellet volna megérkeznünk. 

- Akkor a legjobb lesz, ha gyorsan tovább is mentek- jegyezte meg Lia.

-Azt már nem- vágta rá az először megszólaló fekete hajú fiú.- Elloptatok tőlünk egy lándzsát, leléptetek a Félvér táborból, amikor megjöttünk, és nem mellesleg Tartarosz kislánya vagy. 

- Azt megértem, hogy nem kifejezetten örültök annak ha ellopunk pár dolgot tőletek. De semmivel nem tartozunk a tábornak, és miért ne jöhetnénk el onnan?

- Muszáj belemennünk a vitába?- kérdezte Will unott hangon.- Inkább mászunk fel a palotáig, együnk csokis sütit, járjunk utána a jóslatnak, és mentsük meg a világot. 

- Ha kell- egészítette ki a fémkarú srác.

- Ó, higgy nekem kelleni fog.

Will Lia irányába nyújtotta a kezét, mire a lány elpirult, és titokba nagyon örült hogy Will nem látja. Miközben felfele bukdácsoltak, egymás kezét fogva, Lia arra gondolt, ha Will is úgy érezne, akkor miután befejeződött ez az egész akkor letelepedhetnének valahol. Ahol nem ismerik őket, ahol nincsenek szörnyek, istenek, varázslat, ahol lehet csak úgy élni. Igazából még sose csinálta, de vágyott rá. 

Amikor felértek a kapukhoz, hallotta, hogy a mögötte sétáló fiúknak elakad a lélegzettük. A kapu hófehér volt és arany minták díszítették. Gyönyörű angyalok, madarak melyeknek mintha szél borzolta volna a tollaikat, virágok, állatok, amik szinte megmozdultak. Maga, Héphaisztosz készítette a kaput, Athéné segítségével. 

- Ez a legcsodásabb dolog amit valaha láttam- suttogta az egyik fiú. 

-Kár, hogy nem lehet kinyitni- jegyezte meg Lia.- Készüljetek, mert átmászunk.

- Miért nem lehet kinyitni?

- Istenek. Nincs rá szükségük. Más pedig nem nagyon jön ide.  

A díszeken elég könnyű volt felmászni, a túloldalon pedig, noha kevesebb volt a kapaszkodó, minden különösebb nehézség nélkül sikerül leereszkedniük. Lia magabiztosan indult el az egyik irányba, látszott, hogy nem először van itt. Hirtelen egy lágy hang szólalt meg:

-Üdv néktek, vándorok! Kik vagytok, és miért jöttetek?

    Sziasztok!

Sajnálom, hogy ritkán van rész, de keveset vagyok otthon. 

Elkezdtem egy új könyvet, aminek az a címe, hogy Computer Angel. Aki szereti a Marvel filmeket, annak ajánlom. Olvasatok bele, ha érdekel. 

Apróka